4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Növénytermesztés

Kevesebb búza lesz?

Népszava

A szélsőséges időjárás miatt az előzetes becslések alapján várt 5 millió tonna búza helyett akár 20 százalékkal is kevesebbet takaríthatnak be a gazdák – nyilatkozta a Népszavának a GOSZ tiszteletbeli elnöke. A kukorica egyelőre jól bírta az idei időjárási viszontagságokat, s jókor jött neki az eső is.

A nyugat-dunántúli régióban jó közepes termésre számítottak a gazdák, mivel az aszály az átlagosnál valamivel csapadékosabb klíma miatt a többi régióhoz képest kisebb károkat okozott. A májusi esős időjárás azonban keresztül húzta a számításokat – mondta a Népszavának Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke. Hozzátette, a gabona állapota még egy határon belül is eltérő: van ahol lefektette a vihar a kalászokat, máshol viszonylag épségben megúszták a gabonatáblák az országon átsöprő zivatarokat, jégesőt.

A csapadékos időjárás a kisebb termés mellett – a gombafertőzések elleni védekezés, a permetezés miatt – a termelők költségeit is növelte. Emiatt nem kizárt, hogy a tonnánként 50 ezer forint körüli búzaár feljebb araszol és megközelíti majd a 60 ezer forintot is. Ez más élelmiszereket is megdrágíthat: a takarmány miatt a hús, és a húskészítmények ára emelkedhet, a malmi búza drágulása pedig a liszt árát lökheti följebb. Egyelőre azonban ezek csak spekulációk, a búza áráról az aratás után lehet majd reális képet alkotni.

A déli megyékben az árpát már néhány helyen, ahol megfelelően kiszáradt a talaj, már a múlt hét végén learatták, és ezen a héten is több helyen próbálkoznak. Az érettség ugyanis megfelelő, de a gazdák kénytelenek megvárni, míg annyira felszikkadnak a földek, hogy a kombájnokkal rá lehet menni a táblákra. A kukorica egyelőre jól bírta az idei időjárási viszontagságokat, s jókor jött neki az eső is.
– A régiek úgy mondták: ha az ekéző ló Péter-Pálkor, vagyis június 29-én nem látszik ki a kukoricából, jó termés lesz. Lovak ugyan már nincsenek a földeken, de most nem látszanának ki a kukoricából, így talán jó termésben bízhatunk – jegyezte meg Vancsura József.

A szakember abban bízik, hogy a jövő hét második felében megkezdődhet a búza aratása is. A szélsőséges időjárás miatt az előzetes becslések alapján várt 5 millió tonna búza helyett akár 20 százalékkal is kevesebbet takaríthatnak be a gazdák. Ez nagyjából 4 millió tonnát jelent, ami azért még mindig bőségesen fedezi a hazai igényeket. Az étkezési- és a takarmánybúza hazai piaca nagyjából egy-egy millió tonna, így még exportra is jut.

A minőséget azonban a szeszélyes időjárás miatt nehéz megjósolni, vélte Vancsura. Megjegyezte, a termésátlagokon azonban mindenképpen javíthatna, ha a több mint 100 búzafajta helyett tájegységenként legföljebb 5-6 fajtát vetnének a gazdák. Ehhez nyújt segítséget a GOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) idén készített fajtaajánlati listája. A felhasznált vetőmag 80 százalékát már jelenleg is 10-12 fajta adja, s a genetikai anyag mintegy 60 százaléka hazai nemesítés. Ezek jobban alkalmazkodnak a hazai klímához, mint a főleg francia hibridek, melyek ugyan nagyobb termést hoznak, de érzékenyebbek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

45 centiméter mélyre ültetett kukorica bújt ki a földből, valóságos csoda történt

2025. november 28. 09:10

Egy ősi nép kukoricatermesztést folytat minimális csapadék mellett, öntözés és talajművelés nélkül, mégis eredményesen – érdemes odafigyelni a tapasztalataikra.

Borzasztó tárolási veszteséget szenvednek el évről évre, a gabona közel 40 százaléka megy pocsékba

2025. november 22. 16:10

Az élelmiszerbiztonság megteremtése még mindig alapvető cél Afrikában. Nem feltétlenül termelnek keveset, inkább az a gond, hogy képtelenek megőrizni a terményeik minőségét.

Szójamentes jövő: brit kutatók áttörése

2025. november 12. 11:10

A Germinal projekt áttörést hozhat a fenntartható, helyben termeszthető növényi fehérjék terén.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Az időjárási hírek mozgatták a piacokat

2023. június 2. 08:03

Az amerikai szójabab és kukorica határidős jegyzései csütörtökön emelkedtek az amerikai közép-nyugati termésövezetben kialakuló szárazság kapcsán jelentkező aggodalmak miatt.

Nagyobb búza és repcetermésre számítanak a franciák

2023. március 3. 05:36

Az őszi búza területe most 4,76 millió hektár, szemben a december elejei 4,75 millió hektáros becsléssel. Az új becslés 2 százalékkal magasabb a 2022-ben betakarított területhez képest.

Az argentin esők az áremelkedést is elmosták

2023. január 20. 07:37

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Csökkentek a terményárak a kőolaj árának zuhanásával

2024. október 29. 07:10

Európában a malmi búza enyhén drágult, miközben a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.