Az elmúlt év elején életbe lépett az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának reformja. A változások központi eleme, hogy a közvetlen kifizetések meghatározó hányadát – pontosan 30%-át – a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlat alkalmazásához köti, ez összefoglalóan a zöldítés. A zöldítés három részterülete közül talán az ökológiai jelentőségű területek kijelölése (EFA) és az ezekhez kapcsolódó szabályozás hozta a legtöbb újdonságot, illetve sok esetben a bizonytalanságot.

A 2015-ben regisztrált EFA-terület hazánkban elérte a 473 000 hektárt, melyből
– 207 000 hektár nitrogénkötő növény,
– 145 000 hektár másodvetésű keverék,
– 116 000 hektár a parlagterület.

A köztesnövény-keverékek előnyei

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha ezek az intézkedések csupán a mezőgazdasági termelés további megregulázását szolgálnák. Alaposabb átgondolás után viszont új lehetőségek előtt is megnyitja a kapukat a friss szabályozás. A köztesnövény-keverékek szélesebb körű alkalmazása ugyanis kiválóan kiegészíti az intenzív növénytermesztés technológiai elemeit. A keverékek intelligens felhasználásával nemcsak a zöldítés előírásainak lehet megfelelni, de pozitív változásokat is el lehet érni a talajok termőképességének fenntartása, javítása és nem utolsósorban védelme tekintetében is. A hosszú távon is sikeres és fenntartható növénytermesztés számára kulcsfontosságú a talajok termőképességének megőrzése, illetve javítása. Illeszkedve a különböző vetésforgók által támasztott követelményekhez a köztesnövény-komponensek intelligens kombinációja erősíti a talajjavító hatást.

A köztesnövény-keverékek sokrétűen támogatják a talajok egészségi állapotának és szerkezetének javítását. Elősegítik a humuszképződést és fokozzák a talaj termőképességét. Megkötik a nitrogént és más tápanyagokat a tél folyamán és azokat a gyökérzónában tartják. Emellett az agrárpolitikai és a társadalmi elvárások fokozódása is újabb lökést ad a köztesek ok- és szakszerű felhasználásának.

A mindenkori főnövény igényeihez igazodó köztesnövény-keverékek elősegítik a humuszképződést és megóvnak az erózió, a defláció és a tápanyag-kimosódás negatív hatásaitól. A nagyobb ökodiverzitás, az egyes komponensek eltérő virágzási ideje, valamint a talaj differenciált átgyökeresedése jelentette előnyök mutatkoznak meg a keverékek használatával az egyes komponensek tiszta vetésével szemben:
– Biológiai védekezés talajbetegségekkel és fonálférgekkel szemben;
– A hasznos élő szervezetek, mint például a földigiliszták számának növelése: 40-100 tonna gilisztaváladék hektáronként és évenként közel fél centiméter „talajgazdagodást” eredményez.
– A talajszerkezet és -struktúra javítása.
– A talajérettség fokozása, illetve fenntartása.

Talajvédelem:
– Védelem az erózióval és deflációval szemben.
– Gyomszabályozás a fény- és tápanyag-hozzáférés szűkítésével.
– A mulcshagyó és direkt vetéses technológia elősegítése.
– A talajok teherbíró képességének javítása, jobb talajjárhatóság.

Biomassza-termelés:
– Pótlólagos lehetőség takarmány és szerves anyag előállítására.
– Biodiverzitás fokozása.
– Szűk vetésforgók fellazítása.

Tápanyagháztartás szabályozása:
– Szabadon rendelkezésre álló tápanyag észszerű hasznosítása.
– Tápanyagok megkötése, kimosódás megelőzése (egy tonna növényi szárazanyag körülbelül 20-25 kg nitrogént köt meg).
– Nagy mennyiségű szervesanyag-utánpótlás, ami elősegíti a humuszképződést.
– Tápanyag-feltáródás elősegítése a mélyebb talajrétegekből.

Talajbetegségek, kártevők és gyomok visszaszorítása:
– A keverékek célzott felhasználása elősegíti a talajbetegségek és fonálférgek visszaszorítását, ezáltal hozzájárulnak a főnövény termésmennyiségének és minőségének növeléséhez is.
– A talaj intenzív átgyökeresedése hatásosan csökkenti a gyomnyomást, és a betegség elleni védekezésnek is az alapja.
– Közismert, hogy a keresztes virágú növények frissen felaprított részei a talajba keverve „fertőtlenítő” hatásúak (biofumigáció). A keresztesekben található glükozinolátok a talajba jutva hatékonyan csökkentik a talajlakó kártevők, különösen a gombapatogének, a növényparazita fonálférgek és gyommagvak károsító hatását úgy, hogy amellett a hasznos talajlakók szaporodását is elősegítik.

Technológiai ajánlások

A köztesnövény-keverékek termesztésének sikerességére számos olyan tényező van hatással, mely a gazdálkodó mindenkori szakmai döntésétől függ. Ezek közül a legfontosabbak:

Elővetemény

A köztesnövény-keverék állományok fejlődésének egyik meghatározója az elővetemény főnövény általános fejlettsége, például hogy mennyi tápanyagot használt fel a talajból. Szintén meghatározó a betakarítás minősége-milyensége is, hiszen a területen maradó nagy mennyiségű szalma elbomlása további komoly nitrogénmennyiséget emészthet fel. A betakarításkor törekedni kell a szalma megfelelő felaprítására, illetve annak egyenletes szétterítésére.

A megfelelő keverék kiválasztása

A sikeres köztesnövény-termesztés alapja a megfelelő keverék kiválasztása. A mindenkori vetésforgó, a hasznosítási cél, a tervezett vetésidő és az üzem területi adottságainak számbavétele után hamar leszűkíthető a szóba jöhető keverékek köre.
– Repce elé alapvetően megkérdőjelezhető a közteskeverékek vetése, túl kevés az idő az elővetemény betakarítása és az utóvetemény vetése között ahhoz, hogy észszerű és szakmailag is megalapozott zöldtrágyázásról beszéljünk.
– Napraforgó előtt nem célszerű keresztes virágzatú komponensek használata.
– Burgonya előtt, könnyű talajokon a mustár és a facélia fokozhatja a vírusbetegségek elterjedését.
– A pohánka kerülendő a cukorrépa-vetésforgókban, mivel felmagzása esetén nehezen irtható gyomnövényként okozhat problémát
– Cukorrépa előtt kerülendő a mustár és a nem rezisztens olajretket tartalmazó keverékek használata, ezen komponensek elősegíthetik a fonálférgek felszaporodását.

Talaj-előkészítés

Minél jobb a magágy, annál sikeresebb és biztosabb a kelés. Nincs ez másképp a köztesnövény-keverékek esetében sem. A gondos talaj-előkészítés nemcsak az árvakelések elleni küzdelem, de a köztesek gyors és egyenletes kelésének és fejlődésének is az alapja. A szárazságra, aszályra hajlamos időszakokban és termőhelyeken javasolt a talaj vízkészleteit megőrző sekély talajművelés alkalmazása.

A köztesnövény-keverékek vetése

A gyakorlat számára több vetési mód is számításba jöhet, a gondos talaj-előkészítést követő, nagy ráfordításokat igénylő sorba vetéstől a hagyományos mulcsvetésen át egészen a szórva vetésig. A vetés pontossága, a kelés sikeressége természetesen jelentősen eltérő lehet az egyes változatok között:

Szórva vetés
– alacsony ráfordítást igényel,
– a keverékkomponensek eloszlása és kelése nem optimális,
– nem minden fajnál alkalmazható (facélia).

 

Direkt vetés
– alacsony pótlólagos ráfordítással elvégezhető,
– a komponensek eloszlása és kelése megfelelő,
– ez a technika nem áll mindenhol rendelkezésre,
– fontos: az elővetemény betakarítását követően korai munkaművelet szükséges, hogy elkerülhető legyen az árvakelésű gabona konkurencia.

Kombinátor kiegészítő vetőelemmel
– talajművelés és vetés egy menetben,
– a rendelkezésre álló technikák talajmunkája nagyon eltérő,
– a megelőző talajművelés minősége jelentős hatású,
– a kelés és a kezdeti fejlődés nagyon eltérő lehet.

Klasszikus talajművelés és vetés
– Intenzív talajművelést követően hagyományos vetőgéppel,
– Biztos és egyenletes kelés és kezdeti fejlődés,
– magas idő- és költségráfordítást jelent.

A vetéskor uralkodó kedvezőtlen körülmények részben kompenzálhatók magasabb vetési normával. A köztesnövény-keverékek kedvező hatása akkor tud a legjobban érvényesülni, ha megfelelően nagy gyökér- és zöldtömeg alakul ki.

Tápanyag-utánpótlás

A köztesnövény-keverékek általában jól tűrik az alacsonyabb tápanyagszinteket is, ám ha az elővetemény után jelentős szalmamaradvány marad a területen, indokolt lehet az annak a lebomlását segítő, hektáronkénti 20-30 kg nitrogén kijuttatása. Ezenkívül az állományok műtrágyázása általában nem indokolt.

Kezdeti fejlődés műtrágyázás nélkül

Kezdeti fejlődés műtrágyázással

Hasznosítás

A köztesnövény-keverék típusától függően eltérő hasznosítási módok jöhetnek szóba. A keverékek mindegyikénél lehetséges az ősz végi – tél eleji alászántással történő aláforgatás. Azok a keverékek, amelyek a tél folyamán kifagynak, kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy mulcsréteget képezve tavasszal minimális talajmegmunkálás mellett vagy éppen direkt vetéshez biztosítsanak megfelelő magágyat. A télálló keverékek esetében az alászántás a legjobb megoldás, függetlenül annak időzítésétől. Amennyiben egy közteskeverék-állományban reális veszélyként jelenik meg valamelyik komponens felmagzása, az állomány talajba forgatása javasolt.

A tapasztalatok összegzése

– Egy év tapasztalatai alapján elhamarkodott lenne végső ítéletet hirdetni a zöldítés szabályainak hazai alkalmazásáról, a közteskeverékek használata közép- és hosszú távon fog eredményt hozni.
– Az időjárás jelentősen befolyásolja a keverék kelését és az azt követő fejlődésüket.
– A sikeres keveréktermesztés alapja az utóvetemény igényeihez igazodó, megfelelő keverék kiválasztása, a vetésidő és az alkalmazott vetési technológia helyes megválasztása.
– A tudatosság és némi szakmai alaposság nagymértékben elősegíti a termesztés sikerét és javítja a talajok állapotát.
– A zöldítés nemcsak szabályok összessége, de lehetőségek tárháza is.

Blum Zoltán
SAATEN-UNION Hungária Kft., Lepsény

(Agrofórum Online)