Növénytermesztés

Már elindult az aratás az országban

Magyar Idők

A szokottnál korábban indult a betakarítás az országban, az árpát már aratják, és hamarosan a repce is sorra kerül, ahogyan a búzával sem várják meg Péter–Pál napját a termelők. A terméskilátások ugyanakkor gyengébbek, az áprilisi hőhullám nem tett jót a növényeknek - írja a Magyar Idők.

A megszokottnál korábban indulhat a betakarítás a földeken, az őszi árpa aratása már elkezdődött, egy-két héten belül pedig a repceföldeken is megjelenhetnek a kombájnok. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Időknek elmondta: az őszi árpa esetében a legkorábbi fajtákkal a napokban kezdődött meg a betakarítás, elsősorban a homokos földeken aratnak a gazdák.

Az eredmények ugyanakkor egyelőre nem túl biztatók. – Átlagban három-négy-, esetleg öttonnányi termést takarítanak be egy hektárról a gazdák. Sajnos ez a tavalyi szinttől és az idei várakozásoktól is elmarad – mutatott rá. A szakember szerint ezekből az adatokból azonban még korai lenne az országos eredményekre vonatkozó következtetéseket levonni.

A repce még aratás előtt áll, két hét múlva azonban a legtöbb területen már elindulhat a betakarítás. Az őszi búzát is korábban kezdik vágni a gazdák, a megszokott, június végi kezdés jó pár nappal előrébb kerülhet.

A terméseredmények a búzánál is bizonytalanok, azt azonban már most látni, hogy gyengébb hozamokkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. – Az áprilisi hőhullám sokat ártott ezeknek a növényeknek. A termés apróbb szemű, mint általában lenni szokott, ennek következtében a súly is alacsonyabb lesz – fogalmazott a szakember.

A tavaszi vetésű növények szépen fejlődnek, ahol nem özönvízszerű eső árasztotta el a földeket, ott a csapadék nagyon jót tett a vetésnek. A meleg és esős időjárás ugyanakkor a gombabetegségek szaporodásának is igencsak kedvez, a betegségek elleni permetezések folyamatban vannak. – A terméskilátások kedvezőek, bízunk benne, hogy amit elveszítünk a nyári aratáson, azt az őszi betakarítás során visszakapjuk – jegyezte meg Petőházi Tamás.

Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója szerint a hozamkilátásokat a mostani csapadékos időjárás is nagyban befolyásolhatja: a repcéből kipereghet a szem, a búzában a gombás betegségek tehetnek kárt, miközben időjárástól függetlenül a poloskák is egyre nagyobb gondot okoznak a termelőknek. A sok eső a betakarítást is drágíthatja, a gabonaszárítás költségei magasabbak lehetnek az átlagosnál.

A napraforgónak és a kukoricának ugyanakkor valóban aranyat ér a májusban és júniusban hullott szinte mindennapos eső. A szakember szerint nem kizárt, hogy a gazdák rekordtermést takarítanak be ebből a két növényből.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Bolhakártétel? Repcében? Tavasszal?

2021. április 7. 06:37

Igazán nem állíthatjuk, hogy a tavaszi időszak jellegzetes kárképe lenne repcében a nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) kártétele. Azt pedig végképp nem mondhatjuk, hogy az olyan mértékű is lehet, amely akár az érintett növény pusztulásához is vezethet.

Január végi határszemle, mi a helyzet a repcetáblákon?

2022. január 31. 11:15

Lassan látható közelségbe kerül már a tél vége, mindenképpen érdemes körülnéznünk a repcetáblákon, hogyan néznek ki az állományok, mennyire viselik jól a telet. Ezt talán azért is érdemes megtennünk, hogy lássuk, mire kell készülnünk az indulásnál.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: nem halasztható a repcevetések őszi gyomirtása

2022. szeptember 27. 08:42

Az őszi betakarítási munkálatok és a kalászos vetési előkészületek folyamatosan haladnak, időnként az esők miatt megállásra kényszerülnek a gazdálkodók.

Az exportpiacok hajtják felfelé a kukorica árát

2021. május 21. 06:06

Az elmúlt napokhoz hasonlóan továbbra is vegyes a hangulat az agrárpiacokon, mind a tengerentúlon, mind Európában.