Növénytermesztés

Meglepő viselkedést mutatott a lándzsás útifű egy kísérletben

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A növényi populációk működésének pontosabb megértéséhez vitt közelebb a sokunk által csak gyógy- vagy gyomnövényként ismert lándzsás útifű.

A MATE munkatársának részvételével zajlott nemzetközi kutatásról a napokban jelent meg publikáció az ökológiai szakterületen rendkívül nívós Functional Ecology szakfolyóiratban.

Gyakran előfordul, hogy egy adott növényfaj egymástól távol élő populációi között jelentős eltérések fedezhetők fel, többek között a növény magassága vagy a levél alakja és mérete között. Mindez azzal magyarázható, hogy a különféle környezeti tényezők – pl. a domborzat, talaj, hőmérséklet, fény, csapadék – különbözőképpen hatnak egy adott növényfajra a természetes elterjedési területének különböző pontjain, és megint másként azokon a területeken, ahova emberi behurcolás által került.

Arról azonban ez idáig csak jóval kevesebbet lehetett tudni, hogy mi történik mindeközben a növények gyökérzetével, hogyan változik azok hossza, átmérője. Az ismeretek bővítése érdekében a PlantPopNet nemzetközi populációökológiai hálózat végzett nagyléptékű vizsgálatokat, melynek egyik fontos forráspopulációja a MATE Georgikon Campus területén található lándzsás útifű állomány volt.

„Az üvegházi kísérlethez európai, észak-amerikai és ausztrál, tehát őshonos és nem őshonos populációkból származó lándzsás útifű magokat használtunk fel, és elsősorban arra kerestük a választ, hogy a gyökérjellemzők milyen mértékben változnak a populációk között, a felszín feletti (levél)tulajdonságokhoz viszonyítva”

– mutat rá Dr. Bódis Judit, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet egyetemi docense, a Functional Ecology szaklapban megjelent tanulmány magyar társszerzője.

Az eredmények alapján a gyökértulajdonságok ugyanolyan mértékű eltérést mutattak a populációk között, mint a levéltulajdonságok, sőt néha még nagyobbat is. Ugyanakkor ez a változatosság csak kismértékben volt magyarázható a magok eredeti származási helyével, a származási terület környezeti feltételeivel. 

„Ugyan a magok nagyon eltérő környezetből származtak, a kísérleti növények egységesen reagáltak a kezelésekre: alacsonyabb vízellátottság esetén a gyökerek rövidebbek lettek, és viszonylag több biomasszát tartalmaztak, valamint a gyökér- és levéltömeg jelentősen nőtt a mikorrhiza gombákkal való beoltással.

Érdekes módon a gombapartner kolonizációja nagyobb volt az alacsony vízellátottságú gyökerekben, ami arra utal, hogy az erőforrás-korlátozott környezetben nagyobb az együttműködés, és a növények kevesebb gyökeret hoznak létre” – magyarázta Dr. Bódis Judit.

A környezeti tényezők változásai tehát azonos válaszokat indukálhatnak egy adott faj esetében akkor is, ha a növények különböző forráspopulációkból származnak, és az adekvát válaszreakcióban jelentős támogatást kaphatnak a növények mikorrhiza gombapartnereiktől. Mint arra a kutatók rámutatnak, érdekes lenne a kísérleti körülmények után terepi viszonyok között is megerősíteni az eredményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

A világ legjobb egyetemei közé került a MATE a THE fenntarthatósági rangsorában

2023. június 6. 13:53

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ száz legjobbja közé került a Times Higher Education Impact Rankings rangsor ENSZ által deklarált éhezés elleni küzdelmet meghatározó Zero Hunger kategóriájában.

Agrárdigitalizációs eszközöket biztosít a MATE a Közép-Duna Menti Kiemelt Térségben

2022. szeptember 17. 07:32

A Közép-Duna Menti Kiemelt Térség kiváló adottságokkal és fejlesztési lehetőségekkel rendelkezik.

Hamarosan közzéteszik a 2024 végéig várható pályázatok menetrendjét

2023. október 4. 16:10

Ez is elhangzott a KÁN Egyetemi Napokon, melyre közel 35 ezren látogattak ki. A szeptember 29.-október 1. között zajló KÁN Egyetemi Napok ebben az évben helyt adott az állattenyésztők ünnepének, a III. Állattenyésztők Napjának is.