Növénytermesztés

Növénytermesztés sötétben?

Agrofórum Online

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak sikerült kidolgozniuk egy olyan módszert, amely segítségével megkerülhető a természetes, napfénytől függő fotoszintézis. Képesek leszünk hát sötétben növényeket termeszteni?

A fotoszintézis olyan biokémiai folyamatok összessége, melyek során a növények a fényenergiát kis energiájú szervetlen vegyületekből (szén-dioxid és víz) nagyobb energiatartalmú szerves vegyületek szintézisére használják fel – napfény segítségével. A kutatás eredményei szerint azonban napfénytől függetlenül, egy kétlépcsős elektrokatalitikus reakció során lehetséges szén-dioxid, víz, valamint elektromosság segítségével előállítani az úgynevezett acetát nevű vegyületet, mely növényéllettani szempontból alapkőnek tekinthető.

A kísérletek eredményei azt mutatták, hogy az élelmiszer-előállításban felhasznált szervezetek széles köre termeszthető sötétben, közvetlenül az acetátban gazdag végterméken, beleértve egyes alga-, élesztő-, valamint gombafajokat. Az algák előállítása ezzel a technológiával körülbelül négyszer, az élesztőé körülbelül 18-szor hatékonyabb, mint a fényfüggő tenyésztési mód esetében.

A kutatók azt találták, hogy az így előállított acetátot számos növény képes felhasználni anyagcsere-folyamatai során. Feltételezésük szerint a növényemesítés tudománya segítségével képesek leszünk olyan növényeket is előállítani, amelyek nagyobb hozamra lesznek képesek.

Azzal, hogy ez a valójában ,,mesterséges fotoszintézis” felszabadítja a mezőgazdaságot a teljes napfüggőség alól, új lehetőségek nyílnak az élelmiszertermelésre, ami az éghajlatváltozás tükrében rendkívüli előrelépés. Az aszály, az árvizek és a zsugorodó földterületek következményei kevésbé fenyegetnék a globális élelmezésbiztonságot, ha az emberi és állati fogyasztásra szánt növényeket erőforrás-hatékony, ellenőrzött, és egyébként a klasszikus mezőgazdasági hasznosítás szempontjából értéktelen környezetben termelhetnénk.

Az élelmiszer-előállítás ilyen megközelítését a NASA Deep Space Food Challenge nevű pályázatára nyújtották be, ahol a koncepció az I. forduló döntőse lett. A Deep Space Food Challenge egy olyan nemzetközi tudományos verseny, ahol újszerű élelmiszer-technológiákat felvonultató csapatok mérhetik össze tudásukat. Olyan élelmiszer-termelési technológiákat, amelyek minimális ráfordítást igényelnek, és maximalizálják a biztonságos, tápláló és ízletes táplálék előállítását a hosszú távú űrmissziókban is.

Gondoljunk csak bele, hogy milyen távlatokat nyithat például a sötétben növekvő paradicsom a jövendőbeli Marslakók számára…

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ha hiányosan kelt a kukorica: hogyan találjuk meg az okát?

2025. január 30. 11:10

A termelők sokszor maguk sem értik, hogy mi okozza a kukoricaállományukban a hiányos, foltos kelést. Pedig kis keresgéléssel feltárhatók az okok.

A kukorica felépítése határozza meg, hol teljesít a legjobban

2025. január 27. 14:40

Így maximalizálhatja a hozamot: a hibridek levélszerkezete és csőtípusa befolyásolja, hogy intenzív vagy stressznek kitett területen vethetők-e.

Direktvetés angol technológiával: van, aki erre esküszik

2025. január 23. 09:40

A német gazdálkodó több előnyét látja a no-tillnek, mint hátrányát. A speciális vetési körülményekhez pedig egy direktvető gépet vásárolt.

Hol terveznek költségcsökkentést a gazdálkodók 2025-ben?

2025. január 20. 10:10

Az árrés és a bevételek egyre kisebbek, muszáj a kiadásokat megfogni, a költségeket csökkenteni. Melyik ujjába harap a termelő?

Hogyan termesszünk fejfájás-csillapító növényeket, és miként használjuk őket?

2022. szeptember 29. 14:34

Érdemes utánanézni, milyen természetes módszerek és gyógynövények állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy javítsunk a közérzetünkön és megszüntessük a panaszainkat.

Növénytermesztés az űrben

2023. január 2. 08:14

Ahogy a felfedezzük a világűrt, esztétikai és gyakorlati okokból egyaránt fontos lesz majd növényeket is feljuttatni oda. Úttörő űrhajósainktól már tudjuk, hogy a Nemzetközi Űrállomáson a friss virágok és a kertek csodás hangulatot teremtenek, és lehetővé teszik, hogy utazásaink során magunkkal vigyünk egy kis darabot a Földből. Ezek jót tesznek a lelkiállapotunknak a Földön és az űrben egyaránt. A növények az űrhajósok egészségének megőrzésében is kulcsfontosságúak lesznek a hosszútávú küldetések során.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a varasodás és a levéltetű invázió

2022. június 1. 11:39

Rengeteg a szárnyas levéltetű alak, így további erősödő fertőzésre kell számítani.

Növénytermesztési tapasztalatok 2021-ben: gyomosodás őszi káposztarepcében - 5. rész

2021. december 14. 04:36

Ha a repce gyomosodásának kérdését közelebbről megnézzük, akkor a legkorábbi problémaként egy kultúrgyomot, az árvakelésű gabonát kell megemlítenünk.