A fenti cím első részét olvasva sokaknak juthat az eszébe a kérdés, miért éppen most, a vegetációs időszak végén beszéljünk egy gombabetegségről? Praktikus okok állnak a háttérben.
A napraforgó-peronoszpóra jól ismert betegsége a napraforgónak. Már egészen korán, a néhány leveles állományokban találkozhatunk szembeötlő, mással össze nem keverhető tüneteivel. A növény torzult növekedése (1. kép), az egészséges növényekétől elmaradó magassága, a leveleken mutatkozó, az erek mentén futó kivilágosodó levélrészek (2. kép) az elsődleges fertőzésre utalnak, amely a csírázástól kezdve a négy leveles állapotig történhet meg. Később a levelek fonáki részén fehér bevonat (3. kép) jelenik meg, amelyet a kórokozó terjedését segítő szaporítóképletek alkotnak. A vegetáció későbbi részében másodlagos fertőzés is történhet, azonban annak jelentősége elmarad az elsődleges fertőzéshez képest.
A kórokozó gazdasági jelentőségét az adja, hogy a fertőzött növényeken képződő tányérok többnyire sterilek, kaszatot nem nevelnek, így már néhány százalékos fertőzés mellett is mérhető terméskiesést okoz.
A napraforgó-peronoszpóra elleni védekezés nem a szántóföldi növényvédelem dolga, az állomány -általánosságban alkalmazott- gombaölő készítményekkel történő kezelése nem rendelkezik kellő hatékonysággal. Bár a megfelelő vetésváltás, a gyommentes körülmények biztosítása jelent némi segítséget, azonban védelmet kizárólag a fajtanemesítés során kialakított rezisztencia nyújt, együttesen a vetőmag – a kórokozóval szemben hatékony hatóanyaggal történő – csávázásával.
A rövid összefoglaló után nézzük, mit tehetünk azért, hogy ne legyünk elszenvedői a napraforgó-peronoszpóra károkozásának? Ismerjük fel a beteg növényeket! Ez viszonylag egyszerű, azt akár a tenyészidőszak egészében is nagy biztonsággal tehetjük meg. Biztos támpont az alacsony növénymagasság, valamint a levelek jellegzetesen sűrű állása (4. kép). Hasonlóan jellegzetes tünet a felső, „szemafor” állású tányér (5. kép). A megbetegített növények nem minden esetben képeznek tányért, de ha mégis, az ezt a jellegzetes tünetet fogja mutatni. A mostani évjáratban egyes hibrideknél tapasztalhatunk hasonló, felső állású, kevéssé bókoló tányérállást (6. kép), amely inkább a környezeti körülmények miatt alakult ki, mintsem peronoszpórafertőzés miatt. Ezért az előbbiekben leírt tünetek összességét keressük.
Az elmúlt két évjárat gyökeresen eltérő tavaszi körülményeket hozott, míg az idei évet az ország jelentős részén már kora tavasztól szélsőséges vízhiány jellemezte, addig az előző év májusa hűvös és csapadékos volt. Mindezek ellenére mindkét évre jellemző volt a napraforgó-peronoszpóra korai fertőzése, amely egyes területeken akár jelentős mértéket is elérhetett. Ha az okokat keressük, az első kérdés, hogy vajon a termesztésben lévő hibridek mindegyike rendelkezik-e rezisztenciával a kórokozó hazánkban jelen lévő összes változatával (rasszal) szemben? De, ugyanígy kérdés lehet, hogy az alkalmazott csávázó hatóanyag vajon kellően hatékony-e még a kórokozóval szemben? Mindezeken túl sajnos nem zárhatók ki a vetőmag előállítása során elkövetett esetleges hibák sem. Ezért a legegyszerűbb „védekezés” részünkről, ha figyeljük az elvetett hibrideket és igyekszünk felmérni azokban a peronoszpórás növények arányát. Amennyiben több évben is magasabb fertőzést tapasztalunk egy adott hibridnél, akkor óvatosságból jobb, ha eltekintünk annak termesztésétől.
Most érkeztünk el oda, hogy megválaszoljam a „miért most” kérdését. A napraforgóállományokban az év során történtek felmérése egyáltalán nem egyszerű feladat, a napraforgótáblákat átjárni a nagy és erős növényállomány miatt többnyire igencsak nehéz. Azonban az azokban végzett gépi munkák mégis lehetőséget teremtenek arra, hogy kialakulhasson bennünk egy kép az állományunk fertőzésének mértékéről. A közelgő betakarításkor, a kombájn fülkéjéből erre jó alkalmunk adódik.
