Növénytermesztés

RAPOOL: a repce a hivatásunk, már 50 éve

RAPOOL Hungária Kft.

A bólyi RAPOOL Repce Akadémia nyitotta meg a jubileumi esztendőt, amikor a vállalat azt ünnepli, hogy immár öt évtizede látja el a termelőket kiemelkedő minőségű repcehibridekkel.

A RAPOOL, mint német nemesítők közös szerveződése, 50 éve alakult meg. A vállalat három tulajdonosa 1897, 1923 és 1954 óta foglalkozik nemesítéssel, kiérdemelve ezzel a legnagyobb múltú, legnagyobb hagyományokkal és legmélyebb gyökerekkel rendelkező európai repcenemesítő címet.

A nemesítés együtt haladt a kor igényeivel

A kezdetek kezdetén, mint ahogyan ma is, a növényiolaj- és repcedara-szükségletek kielégítése állt a nemesítés középpontjában. Az 1974-ben bekövetkező átállás az erukasavmentes (0-s) fajtákra éppúgy a RAPOOL fejlesztéseinek köszönhető, mint az 1986-ban létrehozott új minőségi kategória követelményeinek megfelelő, alacsony glükozinoláttartalmú, 00-s fajták bevezetése.

Az elmúlt öt évtizedben fontos fejlesztések történtek a hibridek tulajdonságaiban a hozam, a betegség-ellenállóság és a nitrogénhasznosítás fokozása tekintetében is. Mindezeken túl a hibridek termőhelyi és talajművelési rendszerekhez való adaptációs képessége, optimális vetésideje és vetésnormája, javasolt intenzitási szintje mind-mind olyan kérdés, melyekre precíz és a gyakorlatban is jól hasznosítható válaszokat ad a RAPOOL.

Rapool Repce Akadémia 2024

A klímaváltozás negatív hatásai, a károsítók növényvédő szerekkel szembeni rezisztenciájának kialakulása és az ezzel párhuzamosan egyre szűkülő növényvédőszerhatóanyag-paletta éppúgy termék- és technológiai fejlesztésekre sarkallja a RAPOOL-t, mint az a kihívás, hogy változékony inputanyag- és terményárszintek mellett is sikeressé és jövedelmezővé tegyük a repcetermesztést.

  • A nemesítési eljárásoknak köszönhetően ma már elérhetőek a tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV), Phoma- (RLM-7 és -S), Cylindrosporium-, Verticillium- és akár Sclerotinia-ellenálló hibridek is.
  • Az új hibridek nagyobb termésstabilitása megkérdőjelezhetetlen.
  • Következetes és céltudatos szelekció történik a szárazságtűrésre is, ezzel párhuzamosan a hibridek ellenálló és adaptációs képessége hatékonyabbá válik.
  • A kártevőkkel szemben nagyobb ellenállóságot eredményező nemesítési programok már folyamatban vannak.

A repcetermesztőket érő sokasodó kihívások, a költségek növekedése miatt a termesztéstechnológiát érdemes újragondolni vagy más rendszerszemlélettel tekinteni a megszokott technológiai elemekre.

Rapool Repce Akadémia 2024

Megtartották az első RAPOOL Repce Akadémiát

Erről szólt a február 20-án Bóly határában tartott RAPOOL Repce Akadémia. A rendezvényen többek között a legújabb technológiafejlesztési tapasztalatokról számoltak be német vendégelőadók. Rene Brand, a RAPOOL nemzetközi termékfejlesztésért felelős kollégája és dr. Ute Kropf, a kieli Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzor asszonya a klímaváltozás repcetermesztésre gyakorolt hatásairól, azok lehetséges kivédéséről, valamint a termesztési költségek észszerű csökkentésének lehetőségéről osztottak meg hasznos és újszerű információkat az ország minden szegletéből érkezett mintegy 50 termelő számára.

A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel a jövőben folytatódik a RAPOOL Repce Akadémia. A RAPOOL Hungária Kft. ezzel a partnertalálkozóval indította el idei rendezvénysorozatát a „RAPOOL 50 ÉVES” évforduló jegyében.

Fotók: RAPOOL

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Hamarosan: Új repceszakkönyv

2018. augusztus 8. 08:28

Elsősorban a termelőknek szeretnénk segítséget nyújtani Volker H. Paul Repce című szakkönyvének magyar kiadásával.

RAPOOL-REPCÉK 2020: KELTOR

2020. május 22. 04:38

Új hibridünket kompakt mérete, stressztűrése és betegség-ellenállósága univerzálisan felhasználhatóvá teszi.

Repcetermesztőként mire érdemes odafigyelni a zöldítő keverék idei kiválasztásakor?

2018. április 5. 04:16

A RAPOOL szakmai ajánlása szerint kerüljük azokat a keverékeket, amelyek mustár-, olajretek- és takarmányrepce-komponenseket tartalmaznak, mert ugyan kedvezőbb áron szerezhetők be, ám akár rövid távon is jelentősen veszélyeztethetik a repcetermesztés jövedelmezőségét.