19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növénytermesztés

Sok lesz az eső a héten – mutatjuk, hogy hol

OMSZ

Az előttünk álló héten záporos, zivataros időre kell készülni. Különösen a hét közepén és elsősorban az ország északkeleti felén várható kiadós csapadék, mely a növények számára már jól jön majd. Ekkor ezeken a területeken pár fokot csökken a hőmérséklet, de alapvetően marad a nyári meleg. Nagy forróság azonban továbbra sem várható, viszont gyakran lesz szeles az idő.

Az elmúlt hét közepe óta szórványosan alakult ki csapadék az országban, számottevő mennyiség csak kisebb körzetekben hullott. Ha július elejéig visszatekintünk, akkor nagyon változatos képet mutat az ország. A Dunántúlon sokfelé, valamint a délkeleti országrészben és helyenként északon is 20-30 mm-nél is több eső esett.

Ugyanakkor vannak területek, melyeket elkerült a csapadék. Így a Nyírség, a Hajdúság és a Dunamellék térségében csak nagyon kevés vagy egyáltalán semmi eső nem volt ebben a hónapban, és az aszály jelei mutatkoznak. Ennek megfelelően a talaj állapotában is nagy különbségek vannak nem csak országosan, hanem viszonylag kis területeken belül is.

A Dunántúl nagy részén és foltokban az Alföldön, illetve északkeleten is nedves a talaj, sőt a Körösök mentén néhol belvíz is megjelent. A középső és mélyebb talajrétegekben azonban csak kevés helyen telített a talaj. A délkeleti országrész kivételével elsősorban az Alföldön van jelentős csapadékhiány és száraz talaj, különösen a Bodrogköz, Rétköz, Nyírség, Hajdúság és a Dunamellék területén. Kánikula, forró nap (Tmax>35 fok) nem volt az elmúlt időszakban sem, de nyári meleg igen: többnyire 27 és 30 fok között alakultak a maximumok az országban, amely egyértelműen ideális a sok napsütéssel párosulva.

Az országban még mindig van aratnivaló, de ennek minősége a többszöri csapadék miatt egyre romlik. A kukorica zömében a virágzás vége – szemfejlődés fenológiai fázisban jár. A napraforgónál is lassan befejeződik a virágzás, és zajlik a magképződés. A korai érésű szőlők már zsendülnek, színeződnek a bogyók, nagyon korai szüret várható.

A kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be, jelenleg változó talajnedvességi viszonyok állnak a növények rendelkezésére ebben a kritikus időszakban.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 880 és 1000 foknap között járnak az országban, és egyre nő a különbség a nyugati és a délkeleti tájak között.  A magasabb értékek leginkább az Alföldön jellemzőek. Ezek szerint jóval az átlag és a tavalyi értékek fölött járnak a hőösszegek, így növényeink fenológiai fázisai is előnyben vannak, bár június utolsó harmadának az átlagosnál hűvösebb időjárása lassította a hőösszeg növekedést, vagyis valamelyest apadt a meleg április és május során szerzett több hetes előny.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképen a zöld tömeg aránya országszerte magas. A változást mutató térképen csökkent a sárga és vörös szín aránya, zöld színek jelzik a kukorica és a napraforgó táblákon az intenzív növekedést, a jelenlegi térképen még nem jelenik meg a virágzásból adódó csökkenés. Az anomália térkép alapján, a legtöbb helyen a sokéves átlag fölötti a zöld tömeg aránya, de a Tiszántúl déli részén, különösen Szarvas környékén a más területekhez képest júniusban hullott kevesebb csapadékkal összefüggésben lehet a negatív anomália.

Az előttünk álló héten majdnem minden nap, de általában csak szórványosan várható zápor, zivatar. Szerdán és csütörtökön azonban sokfelé, főleg az ország északkeleti felében várható jelentős csapadék. A hétfő reggelig várható összcsapadék ez utóbbi területeken akár a 20-30 mm-t is meghaladhatja, míg a Dunántúlon ettől jóval kevesebb valószínű.

Az előrejelzést azonban a keleties áramlás a szokásosnál nagyobb bizonytalansággal terheli. A csapadék a mezőgazdasági kultúráknak már nagyon jól jön, különösen a korábban részletezett száraz talajú területeken.

A kukoricának és a napraforgónak is most van legnagyobb szüksége a csapadékra. A csapadékkal pár fokos átmeneti lehűlés is érkezik, de jellemzően marad a nyári meleg 30 fok közeli, a körüli maximumokkal. Forró nap (Tmax>35 fok), mely meghaladná kultúrnövényeink optimumát, továbbra sem valószínű. A csapadékos időszakokon kívül minden nap 40-50% alá csökken a levegő páratartalma, ugyanakkor szerdától péntekig többfelé magas páratartalomra kell számítani, mely a gombás megbetegedéseknek kedvez.

Meglehetősen szeles idő várható: az északi, északnyugati szél gyakran és nagy területen megerősödik, szerdán és csütörtökön viharossá fokozódik, mely a permetezési munkákat megakadályozza. Viharos széllökések zivatarok környezetében is kialakulhatnak majd. Előre láthatólag szombatra mérséklődik a légmozgás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Veszélyben a búza? A következő évtizedek döntőek

2026. szeptember 4. 14:10

A búza eddig viszonylag jól viselte a felmelegedést, de a következő évtizedekben gyakoribbá válhatnak a gyenge termésű évek.

A hőség gyümölcse

2021. június 22. 10:45

A búzatermesztéssel foglalkozó gazdák számára az esetek döntő hányadában már csak a betakarítás embert és gépet próbára tevő feladata van hátra az idei vegetációs időszakban. A növényvédelemre, főképp kórokozók elleni védekezésre ilyenkor már szinte senki sem gondol. Az elmúlt hét és a soron következő hét időjárását elnézve ezen nincs is sok csodálkozni való, hiszen a héten melegrekordok megdőlése várható és a nyílt terepen, napon jóval 40 oC feletti hőmérsékletek nem éppen kedvezőek a kórokozók számára.

Német kánikula: kiszáradtak a karácsonyfának nevelt fenyők

2018. augusztus 7. 06:40

Tovább tart és csak a hét közepén tetőzik a kánikula Németországban, akár új melegrekordot is mérhetnek majd. A hőség és az aszály egyre súlyosabb gondokat okoz, Brandenburg tartományban már a folyók kiszáradásával fenyeget.

AM: a kaszálási korlátozások feloldását kéri hazánk Brüsszeltől

2022. július 11. 10:07

Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében.

A víz minden egyes cseppjét optimálisan kell kihasználni

2023. június 11. 06:34

A hollandiai vízrendszerre egyre nagyobb nyomás nehezedik az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és a növekvő vízfogyasztás miatt. Ez azt jelenti, hogy hatékonyabban kell hasznosítani a rendelkezésre álló vizet. Az AquaConnect program keretében kutatók a vízügyi ágazatban dolgozó partnerekkel együttműködve dolgoznak egy intelligens, körforgásos vízgazdálkodási rendszer kifejlesztésén.