Növénytermesztés

Vaddisznó a kukoricásban: hogyan védhető meg a termény?

Agrofórum Online

A vaddisznók taposással és legeléssel is nagy kárt okozhatnak. A fejlődő terménytől történő távol tartásuk minden gazdálkodó elemi érdeke.

Ezek az állatok akkor költöznek be a kukoricába, amikor az legalább térdig ér, ugyanis a tápanyagban gazdag kukoricacsövek ekkor alakulnak ki. A kocák azért kedvelik különösen ezt a csemegét, mert a szoptatás miatt lefogytak, viszont szükségük van arra, hogy vastag zsírréteggel készüljenek a télre.

A megelőzésen a hangsúly

A legjobb megoldás a megelőzés: meg kell akadályozni, hogy a vaddisznó a kukoricásba költözzön. Ugyanis előfordul, hogy akár a betakarításig tartózkodnak bennük az állatok. Egyes kisebb földek esetében, főleg erdő közelében, pedig az éjszakát töltik előszeretettel a kukoricásban.

Megoldás lehet ellenük a fizikai akadályok építése. Ennek különböző változatai léteznek. Már az is célra vezethet, ha betonvasat fektettünk le a terület körül. A vaddisznók ezeken nem szívesen mennek keresztül, így kívül maradnak a bekerített területen.

Az elektromos kerítés jó és tartósan működő megoldás, ám nagyon munkaigényes. Mindig meg kell győződni arról, hogy földelve van-e, valamint gondot jelentenek az ellopható elemek. A kerítés alját pedig meg kell tisztítani a felnövő gyomoktól, amelyekhez nem érhetnek hozzá. És persze ha nem megelőzésre használjuk, nem ér semmit.

Más elrettentő eszközök is léteznek. Egyszerű házi megoldást jelenthet egy nagyobb adag emberi haj, akár a fodrásztól. Ennek szétterítése elűzi a vaddisznót, de kisebb zsákokba is tehető.

A szaküzletekben kapható riasztószerek is hatásosak lehetnek. Ilyenek azok a büdös-csípős riasztóspray-k, amelyek szaga tartja távol a vaddisznókat. Érdemes ezeket váltogatva használni, mert az állatok hamar hozzászoknak a szagukhoz.

Vannak olyan mozgásérzékelők is, amelyek valamilyen zajt keltenek, akár ultrahanggal, napelemmel működnek. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal is, hogy a vaddisznók okos állatok, és ezek hangjához is viszonylag hamar hozzászoknak.

Ha már semmi sem segít, akkor jöhet a vadász

És végül nagyon hatékony eszköz a vadászat. Hogy miért? Amiért a többi eszköz csak ideig-óriáig működik: a vaddisznó furfangos és nem felejt, ahol vadásznak rá, oda nem tér vissza szívesen.

Ehhez a vadásszal együttműködve 30 négyzetméternyi területet meg kell tisztítani és felállítani egy mobil, magasított búvóhelyet. A vaddisznók szeretik a nyitott területeket, folyosókat, nyiladékokat, főleg, ha ezekre rendszeresen vizet helyeznek ki. Itt érdemes a vadásznak elhelyezkednie. Célszerű a nagyobb falkákat célba venni, mert egy-egy kóbor disznó nem sok kárt csinál.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Reflex Vadászáruház: méltó a vadászathoz

2020. április 11. 04:36

A Reflex Vadászáruház, amelyet 2005-ben nyitottak meg, méretben és a felszereltségében is a prémium minőségű termékekhez igazodik.

Több tízezer látogató, közel háromszáz kiállító, rengeteg újdonság - Nagy sikerrel zárult az idei FeHoVa!

2019. február 11. 11:25

A február 7–10. között megrendezett FeHoVa ezúttal is a vadászok és horgászok hagyományos szezonnyitó rendezvénye volt, amelyre a legjelentősebb gyártók és forgalmazók hozták el újdonságaikat, fejlesztéseiket.

Vadászkamara: engedjék be a külföldi vadászokat

2020. augusztus 31. 10:45

A külföldi vendégvadász a beutazása során nem a népszerű, turizmus által frekventált helyeket látogatja, vidékre utazik, és ott minimális létszámú emberrel kerül kontaktusba.

A csapdázás természetvédelmi célokat is szolgálhat

2020. április 13. 04:37

Hajas Péter Pál vadbiológussal a csapdázás céljáról, hatályos rendeletekről, kímélő és élvefogó eszközökről, sőt, még a műszőrme-bundákról is beszélgettünk.