Növénytermesztés

Változások a nitrát adatszolgáltatásban

Agrofórum Online

A 2016-os jelentésben az adatlapot a 2015. szeptember 1. és 2016. december 31. közötti gazdálkodási tevékenységről kell kitölteni.

A nitrát szennyezéssel szembeni védekezést szabályozó rendelet januári 1-jei módosítása több változást is hozott az adatszolgáltatásban. Az egyik legjelentősebb, hogy az adatszolgáltatási időszak módosulása miatt a 2016-os jelentésben az adatlapot a 2015. szeptember 1. és 2016. december 31. közötti gazdálkodási tevékenységről kell kitölteni.

Az eddigi gazdálkodási év helyett a következő időszaktól kezdve naptári évre vonatkozóan kell a nitrát jelentést elkészíteni. Emiatt a 2016. évről szóló jelentésben a 2015. szeptember 1. és 2016. december 31. közötti gazdálkodási tevékenységről kell az adatlapot kitölteni. Az adatlapok elektronikus, ügyfélkapun keresztül történő beküldésére 2017. január 1. és március 31. között lesz majd lehetőség. A korábbi évekhez képest a nyomtatvány adattartalma is megváltozik.

Az adatszolgáltatók köre (nitrátérzékeny területen gazdálkodók és a háztartási igényt meghaladó mértékben állatállománnyal rendelkezők), valamint az elektronikus benyújtás módja nem változik. A NÉBIH kéri az érintetteket, ügyeljenek rá, hogy az aktuális adatlapon készítsék el jelentésüket. Az adatlap, valamint a kitöltésre és benyújtásra vonatkozó információk a http://anyk.nebih.gov.hu oldalon érhetőek el.

Kapcsolódó jogszabály:

A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szójamentes jövő: brit kutatók áttörése

2025. november 12. 11:10

A Germinal projekt áttörést hozhat a fenntartható, helyben termeszthető növényi fehérjék terén.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Verjük ki a fejünkből az áprilisi kukoricavetést? Izgalmas kísérlet hozott megdöbbentő eredményt

2025. november 4. 09:10

Az idei év is megmutatta, micsoda lutri a kukoricatermesztés – nemcsak Magyarországon, de globálisan is. A gazdák máris drasztikus váltáson törik a fejüket.

Rejtélyes módon fejlődött harsány zöld kukorica a csontszáraz talajban, de van vele egy óriási bökkenő

2025. november 1. 13:10

Lehet csapadék és öntözés nélkül kukoricát termeszteni? A válasz nem lehet egyértelműen tagadó, amint azt egy különös eset is mutatja.

Országszerte megnőtt a bogáncslepke egyedszáma

2019. június 20. 08:02

Mivel a hernyók fejlődésük során nagy mennyiségű lombozatot fogyasztanak el, erős fertőzés esetén, rövid idő alatt akár tarrágást is okozhatnak.

Elkezdődött a biomassza- és bioüzemanyag-kereskedők adatszolgáltatási időszaka

2018. július 3. 09:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a BIONYOM ügyfelek figyelmét, hogy 2018. július 1-jén kezdetét vette az első BIONYOM adatszolgáltatási időszak.

Meghosszabbítják az állattartói adategyeztetés határidejét

2020. május 14. 14:02

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a járványhelyzetre való tekintettel június 15-ig meghosszabbítja az állattartói adategyeztetés határidejét.

Kacsatetemekkel etették a sertéseket, lecsapott a Nébih - Képek a telepről

2018. december 4. 08:27

A telepen nevelt sertések jelöletlenek voltak, eredetük és állategészségügyi állapotuk egyaránt ismeretlen.