Négy olyan jövevény rovarfajt mutatunk be röviden, amelyek szántóföldön, kiskertben, de erdőben is egyaránt jelentőséggel bírhatnak.
Az év minden napjának minden órájában, annak is minden egyes percében hatalmas tengerjáró hajók szelik az óceánokat, hogy a világ egyik sarkából a másik sarkába eljuttassák a legkülönbözőbb termékeket. Köztük mezőgazdasági terményeket és élő növényeket is tartalmazó szállítmányokat. Ezekben nem ritkán gyommagvak, gombaspórák, vagy éppen aprócska rovarpeték is lapulnak. Ha a célállomáson megfelelő környezeti viszonyok (tápnövény és/vagy klíma) állnak rendelkezésre, a „potyautas” megtelepedhet, és akár hódító útra is indulhat. Felsorolni is lehetetlen azokat a példákat, amikor is egy-egy jövevény néhány év alatt jelentős kártevővé vált kontinensünkön. Nem túl jó hír, de ez a probléma egyre nagyobb jelentőségűvé válik. Az utóbbi 20 évben például fásszárú növényeken több idegenhonos rovarfaj jelent meg, mint a megelőző 110 évben. A tendencia valószínűleg a jövőben is folytatódni fog.
Az alábbi írásban a teljesség igény nélkül 4 olyan jövevény rovarfajt mutatunk be röviden, amelyek szántóföldön, kiskertben, de erdőben is egyaránt jelentőséggel bírhatnak. Közülük egy (a gyapottok bagolylepke) „önerőből” jutott el hozzánk, a másik három esetében az emberi közreműködés valószínűsíthető. Természetesen ezt a sort más fajokkal is lehetne folytatni.
Gyapottok-bagolylepke
A gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera – 1. kép) Észak-Afrikában és Eurázsia trópusi és szubtrópusi területein honos. Ahogy a neve is jelzi, elsősorban a gyapot kártevőjeként vált ismertté. Vándorlepke, 40 évvel ezelőtt szórványosan előforduló, ritka fajnak számított Magyarországon. Az Erdészeti Fénycsapda Hálózat 1976-ban fogta először a példányait. Az 1990-es évek elejéig még kifejezetten ritkán került elő a fénycsapdák által fogott rovaranyagból.
1. kép: A gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera)
Népessége 1993-tól kezdődően évenként hullámzó, ugyanakkor hosszabb távon egyértelműen növekvő trendet mutat. A népességének alakulása nagyban köthető az időjárási viszonyokhoz. Aszályos időszakokban növekszik, csapadékosabb nyarak esetében csökken. Így például 1995-ben, 2000-ben, 2007-ben is kiemelkedően magas egyedszámot jeleztek a fénycsapdák. Ez azt is előrevetíti, hogy ha az aszályok egyre gyakoribbá válnak (mint ahogyan azt a klímakutatók jelzik), akkor a gyapottok-bagolylepke is egyre gyakrabban és egyre több helyen lép fel tömegesen.
2. kép: A gyapottok-bagolylepke barna színezetű hernyója paprikában
Egy nemzedéke (természetesen a táplálék minősége és az időjárási viszonyok függvényében) hozzávetőlegesen 40 nap alatt fejlődik ki. Nálunk kettő, esetenként három nemzedéke lehet. Bábként, a talajban telel. Enyhe teleken nálunk is sikeresen áttelelhet. Ha ez a sikeres áttelelés általánossá és tömegessé válik, akkor annak számottevő növényvédelmi vonatkozásai is lehetnek. Eddig ugyanis a későnyári populációk okozták a leginkább jelentős károkat. Sikeres és tömeges áttelelés esetén azonban ezek a károk valószínűleg már korábban is jelentkezhetnek.
Hernyói rendkívül változatos színezetűek. Barnás, sárgás és zöldes színezetűek egyaránt előfordulnak (2-3. kép). Erősen polifágok, elsősorban mezőgazdasági kártevőként ismert. A napraforgó, kukorica közismert, fontos kártevője, de emellett megtalálható kerti dísznövényeken, paprikán, stb.
3. kép: A gyapottok-bagolylepke zöld hernyója akác levélen
Általában nem tartják kifejezetten erdészeti károsítónak, de az utóbbi két évtizedben szembetűnő károkat okozott a Duna-Tisza közén akác erdősítések lerágásával (4-5. kép), valamint fiatal nemes nyár ültetvényekben is. 2015-ben, Somogy megyében fiatal erdősítésben kocsányos tölgy és cser csemetéket is jelentős mértékben megrágott. Érdekességként megemlíthető, hogy a parlagfüvet is szívesen fogyasztja, helyenként akár nagyobb területen is csupaszra rághatja a töveket.
4. kép: A gyapottok-bagolylepke hernyói által megrágott akáchajtás
Valószínűnek tűnik, hogy a gyapottok-bagolylepke mezőgazdasági kártétele mellett a jövőben fel-fel fog tűnni erdészeti jelentőségű tápnövényeken is. Várható jelentőségét egyelőre nem könnyű felmérni, de nem zárható ki, hogy jelentős erdészeti kártevővé is válhat.
5. kép: Tarra rágott fiatal akáctelepítés, a sorban szintén lecsupaszított parlagfűvel
Szükség esetén – az érintett kultúrától függően – a lepkehernyók ellen szokásos szerek (piretroidok, kitinszintézis gátlók stb.) alkalmazhatók.
Amerikai lepkekabóca
Az amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa – 6. kép) észak-amerikai származású, egynemzedékes faj. Európában először 1979-ben, Észak-Olaszországban, Magyarországon pedig 2004-ben, Budapesten észlelték. Ma már az egész országban elterjedt, az Erdészeti Fénycsapda Hálózat csapdái közül is több (pl. Kecskemét, Sumony) fogja.
6. kép: Amerikai lepkekabóca (Metcalfa pruinosa)
A kifejlett rovar 5-8 mm hosszú, szárnyait háztetőszerűen csukja össze, megjelenése némileg egy molylepkére emlékeztet (innen a lepkekabóca név). A testet és a szárnyakat viaszréteg fedi, ettől az állat megjelenése kissé kékes árnyalatú. Ősszel az ágakra, hajtásokra petézik, a peték telelnek át. A lárvák (7. kép) májusban-júniusban kelnek ki, 5 lárvastádiumon mennek keresztül. Kifejletten 4-5 mm-esek, fehérek, viasz-szálakkal és szemcsékkel fedettek. Hajtásokon szívogatva, 2-3 hónap alatt fejlődnek ki. Az imágók kikelése után a lárvabőrük még sokáig megmarad a levelek felületén.
7. kép: Amerikai lepkekabóca lárva
Rendkívül polifág, 300-nál is több fásszárú tápnövénye ismert, de sok lágyszárún is megtalálták már. Megjelenése korábban városi díszfákra és díszcserjékre korlátozódott, de az utóbbi években kukoricában, gyümölcsösökben (őszibarack, szilva, stb.) és erdőkben is megjelent, többek között akácon, szileken (8. kép), gyalogakácon, kései meggyen, juharokon, több tölgyfajon, celtiszen, galagonyán, kökényen. Elképesztően széles tápnövény körére jellemző, hogy a tiszafán is rendszeresen megtalálható (9. kép). A tiszafa hajtásai és tűi mérgező vegyületeket tartalmaznak, ezért nagyon kevés rovarfaj él meg rajta.
8. kép: Lepkekabóca lárvabőrök szillevélen
Gyors elterjedésében a dísznövény szaporítóanyag szállítása játszhatott meghatározó szerepet. Mivel peteként telel, széthurcolása különösen könnyű. Legfeltűnőbb tünete a leveleken, hajtásokon megjelenő viaszos bevonat. A megtámadott részek deformálódnak, a kiválasztott mézharmaton korompenész telepszik meg, egyes hajtások akár el is pusztulhatnak. Terjeszkedése várhatóan folytatódni fog, és valószínűleg egyre gyakrabban fogunk vele találkozni erdeinkben is. Széles tápnövény körét alapul véve okkal feltételezhető, hogy számos erdei lombos fafajunkon is kifejlődhet, illetve kedvező környezeti viszonyok mellett tömegesen elszaporodva károkat is okozhat.
9. kép: Lepkekabóca lárvabőr tiszafa hajtáson
Kiskertekben, közterületeken a vegyszeres védekezés felszívódó szerekkel történhet, de a visszafertőzés veszélye miatt nehéz ellene védekezni.
Selyemfényű puszpángmoly
A selyemfényű puszpángmoly, vagy buxusmoly (Cydalima perspectalis) kelet-ázsiai (India, Kína, Japán) származású. A fajt Európában először Németországból jelezték, 2006-ban. Azóta számos országban megjelent. Érdemes talán megemlíteni, hogy milyen módon juthatott el Európába. A nyugat-európai kertészetekből (nyilván költségkímélés céljából) rendszeresen visznek Kínába fiatal buxusokat, hogy azok alakját (gömb, kúp stb.) néhány év alatt ott alakítsák ki. A már megformázott növényeket pedig visszaszállítják kontinensünkre, ahol aztán az egész EU-n belül gyakorlatilag szabadon forgalmazzák őket.
10. kép: Selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis)
Valószínűsíthető, hogy a kártevő (peteként, vagy fiatal hernyó formájában) így kerülhetett be Nyugat-Európába, ahonnan kiindulva megkezdhette „menetelését”. Magyarországon először 2011 őszén, Sopronban az egyetemi Botanikus Kertben fogták a lepkét. Felbukkanása ekkor már nem okozott nagy meglepetést, mert Burgenlandban már korábban is tudtak jelenlétéről, így nálunk is várható volt megjelenése. Megtalálása óta újabb és újabb helyszínekről kerül elő vagy a kifejlett lepke, vagy a bokrokat károsító hernyó.
11. kép: A puszpángmoly kifejlett hernyója
Tápnövénye a buxus, évente 3 nemzedéke is kifejlődhet. Közepes termetű, 40-45 mm szárnyfesztávolságú lepke (10. kép). Az első nemzedék június elején, a második július végén, augusztus elején, míg a harmadik szeptember második felében repül.
A nőstény csomókban rakja le petéit a levelek fonákjára. A hernyók sárgászöldes alapszínűek, rajta fekete és világossárga sávozással, ill. pöttyökkel, melyekből szőrcsomók állnak ki (11. kép). A hernyók kezdetben hámozó rágást (12. kép) folytatnak a leveleken, majd teljesen elfogyasztják azokat.
12. kép: A puszpángmoly fiatal hernyóinak hámozó rágása
A károsítás általában nyár végén, kora ősszel válik látványossá. Ilyenkor akár 2-3 nap is elegendő ahhoz, hogy a látszólag érintetlen bokorról az összes levél eltűnjön (13. kép). Ez egyben azt is jelenti, hogy a védekezéssel ugyancsak könnyű elkésni. Károsítása egyébként akár a bokrok pusztulását is okozhatja. A hernyók a levelekből készített laza szövedékben bábozódnak. Az utolsó nemzedék fiatal hernyói a leveleken készített selyemszövedékben telelnek át (14. kép).
13. kép: Súlyosan károsított buxusok
Mivel tápnövénye kedvelt, sokfelé ültetett dísznövény, a lepkék viszonylag jól repülnek, és évente több nemzedéke is van, terjeszkedése meglehetősen intenzív. Erre rásegít az is, hogy a fiatal buxusbokrok országon belüli szállításával még gyorsabban eljuthat újabb területekre, ahol ezáltal szigetszerű fertőzési gócok alakulhatnak ki. Ezt támasztja alá az is, hogy már több dísznövény forgalmazó telepen is találtak fertőzött buxusokat. Az ország nagyobb részén jelen van, már délkelet Magyarországon (Békéscsaba) is észlelték kártételét. A következő években minden bizonnyal terjeszkedni fog ebben az országrészben is.
14. kép: A levélfonákon, selyemszövedékben telelő fiatal buxusmoly hernyók
Az áttelelő nemzedéknél a késő ősszel, ill. kora tavasszal elvégzett szakszerű metszéssel jelentősen csökkenteni tudjuk az egyedszámot. A hernyók ellen a lombfogyasztó hernyók ellen alkalmazott rovarölő szerek (piretroid, kitinszintézis gátló, neonikotonoid, ill. Bacillus thuringiensis alapú készítmények) használhatók. A védekezést megfelelő időben (amikor a hernyók még kisebb méretűek), lehetőleg a teljes lombozatot befedően kell elvégezni. Tarrágás esetén a bokrokat célszerű visszavágni, a száraz részeket el kell távolítani.
Kanyargós szil levéldarázs
A kanyargós szil levéldarázs (Aproceros leucopoda) nevét lárváinak kanyargós rágásnyomáról kapta (15. kép). Ázsiai származású, Japánban és Kínában őshonos fajról van szó. Európában 2003-ban észlelték először (Lengyelországon és Magyarországon egy időben). A fajt azonban csak 2009-ben sikerült azonosítani. Mára már Európa számos országában, így többek között Szlovákiában, Ausztriában, Olaszországban, Bulgáriában, Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában, Németországban és Hollandiában is előkerült. Terjeszkedésének módját, illetve útvonalát csak részben lehet rekonstruálni. Valószínűleg „önerőből” terjeszkedett, de nem zárható ki a szaporítóanyaggal való behurcolás lehetősége sem.
15. kép: A kanyargós szil levéldarázs (Aproceros leucopoda) lárvájának rágásnyoma turkesztáni szil levelén
A faj parthenogenetikus úton szaporodik, azaz csak nőstényei ismertek (16. kép). Ez a tulajdonsága is nagyban alkalmassá teszi a hódító szerepkörre, hiszen egyetlen, a szél által messzire sodort példánya is sikeresen kolonizálhat új területeket. Nem is beszélve arról, hogy évente akár 3-4 nemzedéke is lehet
16. kép: Kanyargós szil levéldarázs nőstény
Alapszíne sötétbarna, lábai világossárgák. Az álca világoszöld, a fejen, ill. a 2. és 3. szelvény alsó felén egy-egy fekete folttal (17. kép). Évente több, akár 4 nemzedéke is lehet. A nőstények áprilistól szeptemberig repülnek, petéiket a levél szegélyébe rakják.
17. kép: A kanyargós szil levéldarázs lárvája
Az álhernyók a rágást követően a levéllemezen, laza kokonban bábozódnak (18. kép). A telelés a talajban, egy erősebb falú gubóban történik. Fő tápnövénye a turkesztáni szil (Ulmus pumila), de más szilfajokon is kifejlődik. Útszéli turkesztáni szil fasorokon, illetve telepített állományokban az utóbbi években már tarrágást is okozott (19. kép).
18. kép: A kanyargós szil levéldarázs laza, hálószerű kokonja
A turkesztáni szil egyébként nem más, mint a „csodasövény” néven forgalmazott fafaj, azaz a levéldarázs családi házak kertjében is okozhat bosszúságot. A fiatal álhernyók ellen kijuttatott, kontakt hatású rovarölő szerek (a piretroidok és kitinszintézis-gátlók hatóanyag csoportjából) megfelelő védelmet adhatnak.
19. kép: A kanyargós szil levéldarázs erős rágása turkesztáni szilen
Fotók: Dr. Csóka György
Dr. Hirka Anikó, Dr. Csóka György
NAIK ERTI Erdővédelmi Osztály, Mátrafüred
A cikk az Agrofórum Szaklap novemberi lapszámának Fókuszban rovatában jelent meg. Előfizetés az Agrofórum Szaklapra >>>
