Növényvédelem

Megjelent: Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen

Agrofórum Online

Jelen kiadvány létrejöttének hátterében az Agrofórum Kiadó Kft. szerkesztőbizottságának és az ADAMA Hungary Zrt. munkatársainak azon törekvése húzódik meg, melynek fő céljai a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

A bemutatott kártevők kiválasztásánál, a fajok kiemelt mezőgazdasági jelentősége, valamint az általuk kialakított kártételek meghatározó növényvédelmi súlya volt a döntő. A tárgyalt fajok egymást követő sorrendje tehát nem a taxonómiai hovatartozáson, vagy a tápnövény milyenségén, hanem az egyes növényi szerveken okozott kárkép helyének kifejeződésén alapul. Az egyes kártevők esetében felsorakoztatott ismeretek elsősorban a kialakított kártételre és még hangsúlyosabban az előrejelzési és a védekezési lehetőségek bemutatására koncentrálnak.

A bemutatott fejezetek részletesen tárják fel a tárgyalt kártevők ellen bevethető, rendelkezésre álló hatóanyagpaletta alkalmazásának részleteit, hasznos illetve árnyoldalait. Meg kell jegyezni, hogy az egyes fejezetek vegetációhoz igazított aktuális elkészülte (mivel az egyes részek az Agrofórum Online felületén az adott kártevő megjelenéséhez igazítottan jelentek meg), valamint az engedélyezett hatóanyagpaletta folyamatos változásaiból adódóan a kiadvány egyes fejezetei tartalmazhatnak az adott időpontra vonatkozóan már nem felhasználható hatóanyagokat.

A könyv nem titkolt végső célja a mezőgazdasági vertikum szereplőinek támogatása, mely az alkalmazható növényvédő szer kínálat bemutatásán keresztül próbál segítséget nyújtani az optimális védekezési döntések meghozatalához.

A kiadvány itt megrendelhető!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi történne, ha felhagynánk a növényvédő szerek használatával?

2026. január 3. 11:10

A Bonni Egyetemen készült kutatás azt vizsgálta, milyen lenne a világ növényvédő szerek használata nélkül. Mire jutottak?

Karácsonyi csók, beteg fák: mi a kapcsolat?

2025. december 24. 07:10

A karácsonyi fagyöngy szép, ünnepi és veszélyes egyszerre: mutatjuk, mi zajlik a fák koronájában.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Töltött dagadó

2018. február 9. 12:36

A mi családunkban ez A töltött hús, így, ebben a formában, ezzel a töltelékkel.

Borkrémleves

2018. december 19. 03:47

Mi mással is indíthatnánk a karácsonyi menüt, mint egy jó levessel? Márpedig ha karácsony és leves egy mondatba kerül, akkor az egyik első dolog, ami eszembe jut, az a borkrémleves.

Krémes sárgaborsó főzelék fasírttal

2018. január 19. 10:22

A beton. Így hívták sokán a menzás sárgaborsó főzeléket, mert úgy megkötött, mire leültünk az asztalhoz, mint a beton.

Megvan a pótkocsi nyertese - véget ért az előfizetői nyereményjáték

2019. november 20. 08:16

November 18-án, közjegyző előtt sorsoltuk ki az Agrofórum előfizetői nyereményjáték nyerteseit.