Növényvédelem

Súlyos kártevő meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon

HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették a velük kapcsolatos korábbi bizonytalan adatokat.

A kutatóknak a BioInvasions Records című tudományos szaklapban megjelent cikke részletes beszámolót közöl a fajok azonosításának módszereiről, külső morfológiájukról, anatómiájukról, valamint hazai előfordulási adataikról.

A hazai meztelencsigák identifikációs kutatása öt éve zajlik a HUN-REN ATK NÖVI-ben, Turóci Ágnes és Dr. Páll-Gergely Barna részvételével. Már 2020-ban sikerült kimutatniuk a hazai faunában addig nem ismert meztelencsigafajokat – a feketefejű meztelencsigát (Krynickillus melanocephalus Kaleniczenko, 1851) és a malaccsigát (Tandonia kusceri (Wagner, 1931)) –, amelyek mára országszerte elterjedtek. Mostani eredményeikkel összesen hétre emelkedett az új vagy eddigi bizonytalan adataikban megerősített hazai meztelencsigafajok száma.

Az idegenhonos meztelencsigafajok föntről lefelé sorrendben: foltos meztelencsiga, tarajos meztelencsiga, kétsávos meztelencsiga, kispöckű meztelencsiga és hódító meztelencsiga. A fényképek méretarányosak. Skála: 10 mm. (Fotó: Turóci Ágnes)

A kutatásban jellemzett öt faj a foltos meztelencsiga (Limacus maculatus (Kaleniczenko, 1851)), a hódító meztelencsiga (Deroceras invadens Reise, Hutchinson, Schunack & Schlitt, 2011), a kétsávos meztelencsiga (Ambigolimax valentianus (A. Férussac, 1821)), a kispöckű meztelencsiga (Ambigolimax parvipenis Hutchinson, Reise & Schlitt, 2022) és a tarajos meztelencsiga (Milax nigricans (Philippi, 1836)). A külső morfológia és az anatómia részletes vizsgálatán túl molekulárisszekvencia-adatokkal is alátámasztották a begyűjtött példányok faji hovatartozását.

Általános tapasztalat, hogy a behurcolt meztelencsigafajok a Mediterráneum területeiről, a Balkán egyes régióiból, valamint a Kaukázusból és a Fekete-tenger partvidékéről származnak.

A foltos meztelencsigát csak a budapesti Herman Ottó út környékéről (II. kerület) és a Böszörményi útról (XII. kerület) sikerült azonosítani. A hódító meztelencsiga az ELTE Füvészkertjéből és tizennégy budapesti kertészetből, a kétsávos meztelencsiga ugyancsak a Füvészkertből, valamint tíz budapesti kertészetből került elő. A kispöckű meztelencsigára öt, a tarajos meztelencsigára pedig két budapesti kertészetben bukkantak rá a kutatók.

A felfedezés a hazai fauna feltárásán túl azért is meghatározó, mert a Magyarországon élő mintegy 30 meztelencsigafaj közül 5–10 potenciális vagy aktuális kártevő. A most felfedezett fajok hazai kártételéről keveset tudunk, a nemzetközi szakirodalom azonban többet is – például a kétsávos meztelencsigát, a hódító meztelencsigát – súlyos kártevőként, esetenként inváziós fajként jelöl.

Terjeszkedésükben elsősorban a megnövekedett kereskedelem által történő behurcolás játszhatja a legfontosabb szerepet, aminek biztos indikátora, hogy a felfedezett fajok többsége budapesti kertészetekből és a Füvészkertből került elő

Feltételezhetjük, hogy az újonnan azonosított fajokat dísznövényekkel már országszerte sok magánkertbe is széthurcolták. Jövőbeli kutatások adhatnak választ arra, hogy ezek a fajok megtelepednek-e Magyarországon, és okozhatnak-e gazdasági kárt.

(Forrás: HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Amit ezek a kacsák művelnek a szőlőben, arra a gazdák is felfigyelhetnek

2026. október 17. 14:10

Több száz kacsa járja a szőlősorokat, csigákat és rovarokat fogyasztva. A módszert évtizedek óta alkalmazzák.

Meghallgatta a növényeket a mesterséges intelligencia, elképesztő dolgokat fedezett fel

2026. október 14. 09:10

A rovarkártevők elleni védekezésben óriási előnyt jelentene, ha a rágcsáló, szívogató károsítókat már a látható tünetek megjelenése előtt észlelhetnénk. Erre mostantól van is mód.

Skorpiónak néz ki, de a kertünkben vadászik! Ne bántsuk ezt a bogarat!

2026. október 9. 07:10

Skorpióként fenyeget, kellemetlen szagot áraszt, mégis hasznos lakója lehet kertünknek. Ismerjük meg a bűzös holyvát!

Új Uniós zárlati károsító jelent meg hazánkban, a pöttyös lámpahordó-kabóca

2026. szeptember 27. 16:10

Idén nyáron, az Unióban először nálunk jelent meg a pöttyös lámpahordó-kabóca. A kártevő komoly veszélyt jelent, főként a szőlő- és gyümölcsültetvényekre.

Hiperspektrális képalkotással határozzák meg a paprika érettségi fokát

2024. január 26. 15:40

A Granadai Egyetem kutatócsoportja hiperspektrális képalkotás és gépi tanulás segítségével kifejlesztett egy módszert a paprika érettségének meghatározására. Az új technológia segítségével megállapítható a paprikák keménysége, amely az érettségükkel, és így a piacon való értékesítésükkel kapcsolatos sajátosság.

A vegánok tényleg egészségesebbek, mint a húsfogyasztók?

2023. november 23. 14:40

A címben feltett kérdésre – egy friss tanulmány alapján – inkább a fordított összefüggés feltételezése a válasz: úgy tűnik, hogy az eleve egészségesebb életmódot követők hajlamosabbak áttérni a vegán étrendre.

Magyar fejlesztés a lítium-alapú akkumulátorok ígéretes alternatívája

2023. november 28. 12:40

Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói. Az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként, a fejlesztés már a léptéknövelés fázisában tart.

A klímaváltozás növeli az állati betegségek kockázatát

2020. december 30. 05:49

Az elemzés szerint a globális felmelegedés valószínűleg elmozdítja a fertőző betegségeket az Egyenlítőtől. Az állati fertőző betegségek kockázata a bolygó mérsékelt és hűvös régióiban is növekszik.