Növényvédelem

Hamisított kukorica gyomirtó szer került a piacra

Agrofórum Online

Vélhetően termékhamisítás történt, amelynek feltárása érdekében a Bayer mind Romániában, mind Magyarországon szorosan együttműködik a hatóságokkal - derül ki a cég közleményéből, amelyet most változatlan formában közlünk.

Tisztelt Partnereink !

Sajnálattal értesültünk a Genezis ADENGO használatával járó kellemetlenségekről!

A Bayer Hungária Kft. is tudomással bír arról, hogy a Genezis ADENGO termékek kapcsán számos reklamáció keletkezett, és a NÉBIH mint hatóság ezen termékkészleteket nemrégiben zárolta is.

A Bayer Hungária Kft.-nek nincs semmilyen köze ezen kifogásolt termékek forgalmazásához és az azzal kapcsolatos kárigényeket a kereskedővel szemben tudják  majd érvényesíteni.

Anyavállalatunk a Bayer AG mint gyártó természetesen termékszavatossági kötelezettségeiért maradéktalanul felelősséget vállalna, azonban a magyarországi reklamációkban érintett, paralel kereskedelemből származó Adengo termékek gyári ellenmintáinak hatósági vizsgálata alapján megerősítést nyert, hogy a román Bayer az engedélyokiratnak teljes mértékben megfelelő ADENGO terméket adott el kereskedő partnereinek. A Bayer által legyártott és eladott termék tehát megfelelő volt!

A fentiek nyomán vélhetően termékhamisítás történt, amelynek feltárása érdekében a Bayer mind Romániában, mind Magyarországon szorosan együttműködik a hatóságokkal.

A Bayer elkötelezetten küzd a termékhamisítás ellen és mind saját jogai, mind annak érdekében, hogy a végfelhasználók felé eredeti, megbízható termékei jussanak el, minden lehetséges jogi lépést megtesz.

Romániai Bayer társvállalatunk a termékhamisítás nyomán rendőrségi feljelentést tesz azzal a román kereskedő céggel szemben, aki forgalomba hozta a hamisított Adengo növényvédő szer termékeket, amelynek jelentős része a parallel kereskedelem révén Magyarországra került.

Ahogyan azonban erre a fentiekben már utaltunk, a Bayer Hungária Kft. semmilyen módon nem érintett a hibás Genezis ADENGO termékek forgalmazásában, így azért felelősség sem terheli.

Szeretnénk ismételten hangsúlyozni, hogy a termékreklamációk nyomán indult hatósági ügy nem érinti a Bayer Hungária Kft. által forgalmazott növényvédő szereket és azok mindenben megfelelnek a hatósági előírásoknak!

Az ügy további részleteiről, alakulásáról a NÉBIH hivatalos honlapján is tájékozódhat:

http://portal.nebih.gov.hu/-/kukorica-gyomirto-szert-vont-ki-a-forgalombol-a-hatosag

Sajnáljuk az Önöket ért kellementségeket.

További sikeres szezont kivánunnk!

Tisztelettel: Tora Péter,üzletágvezető, Crop Science, Bayer Hungária Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Skorpiónak néz ki, de a kertünkben vadászik! Ne bántsuk ezt a bogarat!

2026. október 9. 07:10

Skorpióként fenyeget, kellemetlen szagot áraszt, mégis hasznos lakója lehet kertünknek. Ismerjük meg a bűzös holyvát!

Új Uniós zárlati károsító jelent meg hazánkban, a pöttyös lámpahordó-kabóca

2026. szeptember 27. 16:10

Idén nyáron, az Unióban először nálunk jelent meg a pöttyös lámpahordó-kabóca. A kártevő komoly veszélyt jelent, főként a szőlő- és gyümölcsültetvényekre.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Csökkentették az EU gabonatermés-előrejelzéseit az időjárási problémák miatt

2023. július 11. 07:40

A tanácsadó cég a 2023/24-es kukorica termelési kilátásait 61,2 millió tonnára csökkentette a májusi 62,1 millióról.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: megkezdődött az amerikai kukoricabogár imágók rajzása

2023. július 12. 07:10

Megkezdődött az amerikai kukoricabogár imágók rajzása a monokultúrás területeken, a meleg idő kedvez a bogarak mozgásához, a csapdák szép számmal fogják őket.

Veszélyes kártevők: Kukoricamoly

2019. június 18. 10:56

A kukoricamoly elsődleges tápnövényei az egyszikűek osztályába tartoznak. Több mint 240 növényfaj ismert, amelyen képes a kártevő lárvája kifejlődni, melyek közül kiemelkedik a kukorica.

Két és fél éves mélypontra zuhant a kukorica ára

2023. július 13. 06:10

A kukorica határidős jegyzésára csaknem 4 százalékkal esett az USDA 2023-as kukoricatermés-becslését követően.