Pályázatok

Módosult a Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című felhívás

Agrofórum Online

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című felhívás.

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16 kódszámú) felhívás.

A felhívás 4.1. Támogatást igénylők köre fejezet 1. b) alpontja módosult.
1. b) Mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozásból származó nettó árbevétel nagysága, amely:
– az előző naptári évben értékesített termékek értéke forintban, osztva a megelőző év január elsején az Európai Központi Bank (EKB) hivatalos euró/forint árfolyamával,
– megelőző három évben értékesített termékek értéke forintban, osztva az adott év január elsején érvényes EKB euró/forint árfolyammal, majd az évenként kapott értékek átlagát kell venni. (lásd 4. számú szakmai melléklet).

A felhívásról részletesen az alábbiakban olvashat

Jelen felhívás célja a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztését célzó tevékenységek támogatása. A támogatás különösen az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kis méretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és stabilitását segíti elő.

A rendelkezésre álló forrás:

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 14 milliárd forint.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 3017 db.

Támogatható tevékenységek:

A támogatást igénylő az üzleti tervben vállalja, hogy, legfeljebb négy éves időszak elteltével a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meghaladja a 6000 eurót, vagy a mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele meghaladja a 6000 eurót.

A támogatás igénybevételével vállalt kötelezettségek:

1. Az üzleti tervben vállalt (legfeljebb négy éves) időszak elteltével, legkésőbb a támogatói okirat kézbesítésétől számított 4. év végére a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meg kell, hogy haladja a 6000 euro STÉ értéket, vagy a mezőgazdasági termelő tevékenységből és Annex 1 termék feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele a 6000 eurót.

2. A Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított, legfeljebb 9 hónapon belül megkezdi a projekt végrehajtását. A projekt végrehajtásának megkezdését a kedvezményezett az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor köteles igazolni.

3. Az első részlet kifizetésének feltétele kifizetési kérelem benyújtása. A kifizetési kérelmet a támogatói okirat kézbesítésétől számított hat hónapon belül köteles benyújtani a kedvezményezett.

4. Az utolsó részlet kifizetésnek feltétele, hogy legkésőbb a támogatói okirat kézbesítésétől számított 4. év végére megfelelően teljesíti az üzleti tervben vállalt kötelezettségeket

5. Kötelező képzésen való részvétel, mely a kedvezményezett számára térítésmentes. A
kedvezményezettnek a támogatási okirat kézbesítésétől számított 24 hónapon belül igazoltan részt kell vennie a képzésen. A kötelező képzésen való részvételt a kedvezményezett az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig köteles igazolni.

6. Amennyiben az ügyfél valamely kötelezettségét nem tudja teljesíteni, akkor a jogkövetkezmény alól csak abban az esetben mentesülhet, amennyiben az elmaradás oka vis maior esemény bekövetkezése.

Támogatást igénylők köre:

2004. évi XXXIV. törvény alapján legfeljebb mikro vagy kisvállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelő, aki/amely a pályázat benyújtását megelőző évben:

főállású őstermelő, vagy mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő főállású egyéni vállalkozó (2. számú melléklet szerinti biztosított (főfoglalkozású), vagy szociális szövetkezet, amennyiben: igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző naptári évben a Standard Termelési Érték (STÉ) módszertan alapján mezőgazdasági tevékenységből származó mezőgazdasági termelés értéke eléri a 3000 euro STÉ értéket, de nem haladja meg a 6000 euro STÉ értéket vagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és Annex 1 termék feldolgozásból az előző naptári évben, vagy a megelőző három év átlagában.

A felhívásra pályázni konzorcium formájában nincs lehetőség, a projekt kedvezményezettje nem lehet konzorcium.

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja:

A támogatási kérelmek benyújtása 2016.03.31-től – 2018. 03. 30-ig lehetséges. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

Az első szakasz zárása: 2016.04.29
A második szakasz zárása: 2016.09.23
A harmadik szakasz zárása: 2017.03.03
A negyedik szakasz zárása: 2018.03.20

Támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH elektronikus felületén.

A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, szkennelés útján
előállított olvasható formában kell csatolni a kérelemhez.

A támogatás mértéke, összege:

1) Egyösszegű átalány formájában, két részletben, nyújtható támogatás.
2) Igényelhető támogatás: 15 000 eurónak megfelelő forintösszeg 5 évre.
3) Az első kifizetési kérelem benyújtás alkalmával a támogatás a teljes összeg 75%-a.
4) A fennmaradó 25% támogatási összeg igénylés az üzleti terv teljesítése előrehaladásának függvényében, legkorábban az első igényléstől számított 36 hónap elteltével tervezhető és igényelhető.

A felhívás innen letölthető.

Bővebb információt a Széchenyi2020 oldalon talál.

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti ültetvénytelepítés: szeptemberben érkeznek a pályázatok!

2024. augusztus 12. 14:10

Szeptember 10. és szeptember 23. között nyílik meg a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége.

Fejlessze ültetvényét pályázati forrásból!

2024. július 8. 14:40

A 25 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás elnyerésével komplex kertészeti beruházások megvalósítására lesz lehetőség.

50 millió forint összdíjazású pályázat sertéstenyésztőknek

2024. június 13. 17:10

A díjjal olyan sertéstenyésztőket – cégeket, magánszemélyeket, startupokat vagy szervezeteket – jutalmaznak, akik a sertéságazat innovációjának és technológiájának előmozdításán dolgoznak.

Gép- és technológia-beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

2024. április 8. 16:10

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.

Nagy István: közösen meg tudunk küzdeni a nehézségekkel

2023. január 6. 11:40

A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is – mondta közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Az EU nem állapodott meg a mezőgazdasági támogatásokról

2021. június 1. 06:03

Az egyik megoldatlan vita az, hogy mennyit kell költeni a környezet védelme érdekében az "ökoszisztémákra".

Sikeresen indult az egységes kérelmek beadása

2020. április 10. 10:17

A kérelembeadás során 43 támogatási jogcímre, intézkedésre lehet igényelni támogatást, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni.

Bírálják a gazdák a kiszámíthatatlan agrártámogatást

2020. január 30. 14:19

A mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen területalapú támogatások nélkül az Európai Unióban, így Romániában is. Az agrárminisztérium bizonyos növények és állatfajok kiemelt támogatásával próbálja előnybe hozni a különböző ágazatokat.