Pályázatok
Pályázatok

Támogatják a komlótermesztést

Támogatják a komlótermesztést

NAK/ Görög Róbert

Megjelent a komlóültetvény létesítéséhez igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló rendelet.

Magyarországon a rendszerváltást megelőző évtizedekben jelentős mértékű komlótermesztés folyt. A söripar átstrukturálódása, valamint privatizációja során a magyar komlóágazat elveszítette hagyományos piacát és közvetlen árversenybe került a jelentős európai termesztő országokkal. A meglévő hazai ültetvények fajtaösszetétele egyre kevésbé felel meg a sörfogyasztók ízlésének, ami szintén hozzájárul a magyar termelőknek a hazai piacról való kiszorulásához. Ennek eredményeképpen az utóbbi évekre gyakorlatilag megszűnt a hazai komlótermesztés, az ültetvényeket és a feldolgozó üzemeket felszámolták.

A fentiek miatt szükséges – a söriparral való együttműködésben, korszerű fajtaválasztás és termesztéstechnológia alkalmazása mellett – a hazai komlótermesztés újraindításának ösztönzése. Az ipar igényeinek hazai forrásból történő kielégítésén túl emellett szól a munkaerőpiaci hatás is, amely lehetővé teszi a hátrányos társadalmi és gazdasági helyzetű kistérségek népességmegtartó képességének javítását.

A jogszabályalkotás célja a komlóültetvény létesítéséhez szükséges beruházás forrásigényének részbeni biztosítása mezőgazdasági csekély összegű nemzeti támogatás formájában, melyre a vonatkozó szabályokat a 37/2019. (VII. 26.) AM rendelet tartalmazza.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Álmom egy tanya

2023. március 28. 05:36

Pályázati fronton jelenleg 2023. június 5-ig elérhető a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” kiírás, amely 95% támogatási intenzitású.

A szarvasmarha-ágazat támogatását 2020 után is fenn kívánja tartani az Agrárminisztérium

2018. augusztus 13. 07:18

Az átmeneti nemzeti támogatások 2020-ig biztosan fennmaradnak, 2018-ban tervezik az előlegfizetést, amire október 16-a után kerülhet sor.

Gazdainfó: tovább terjed a madárinfluenza; januári határidők és Agromash

2020. január 19. 04:38

A Gazdainfó rovatunk cikkéből tájékozódhat a madárinfluenza terjedéséről és a gazdákat érintő aktualitásokról, fontos közelgő határidőkről.

Nagy István: rekordösszegű kifizetések történtek az agráriumban

2023. április 8. 10:38

Az elvégzett munkáért és a vállalt kötelezettségekért járó források rekord mértékben, több mint 300 milliárd forint értékben jutottak el a gazdálkodókhoz az idei esztendőben még húsvét előtt.

Tématerületi Kiválósági Program: közel 453 millió forint támogatást kap a Szent István Egyetem

2019. augusztus 2. 05:36

A támogatott projektek egyik legfőbb célja, hogy az Egyetem még erőteljesebben keresse a megoldásokat korunk társadalmi-környezeti kihívásaira.