21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Támogatások, pályázatok

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium bejelentette: 2025 júliusában újabb pénzügyi segítséghez juthatnak azok a kisebb kukoricatermelők, akiket súlyosan érintett a tavalyi aszály. Az uniós krízisalapból biztosított támogatási keretösszege meghaladja a 16 millió eurót, amelyből akár 56 ezer termelő is részesülhet.

Tavaly nyáron jelentős aszály sújtotta a tavaszi vetésű kultúrákat, elsősorban a kukoricát. A termelők több mint 142 ezer hektárnyi kárjelentést nyújtottak be, amelyből 137 ezer hektárt érintett konkrétan aszálykár. A kárenyhítési alapból ennek kapcsán 25,6 milliárd forintot fizettek ki 2025 márciusában, ebből 14,8 milliárd forint jutott a kukoricatermelőknek.

További segítség az uniós krízisalapból

A kárenyhítés részleges kompenzációja után az Agrárminisztérium az uniós krízisalapból is forrást igényelt, és az Európai Bizottság döntése alapján a magyar gazdálkodók 16,2 millió eurónak megfelelő támogatásban részesülhetnek.

A krízisalapból származó forrásnyújtással az agrártárca a kisebb, 150 hektár alatti területen gazdálkodókat szeretné segíteni, ezért egy olyan új támogatási konstrukciót alkotott meg, amelynek kedvezményezettjei azok a kukoricatermelők, akik a 2024-ben benyújtott egységes kérelmük alapján legfeljebb 150 hektárnyi területtel rendelkeznek, amin belül legfeljebb 50 hektár kukoricatermő terület után lesz igénylehető a krízisalap szerinti támogatás. A támogatás várható összege hektáronként mintegy 15-20 ezer forint lesz.

Egyszerűsített adminisztráció, gyors kifizetés

A kérelmeket 2025. július 1. és 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz. A jogosultakat a Kincstár elektronikusan tájékoztatja a lehetőségről, így senki nem marad le a támogatásról. Az ügyintézés egyszerűsített formában zajlik: csak a támogatási azonosítóra és néhány nyilatkozatra van szükség. A kifizetések legkésőbb 2025. szeptember 30-ig megtörténnek.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Több milliárdos vízügyi támogatással az aszály ellen

2025. június 30. 12:10

Ingyenes vízdíj, vízvisszatartó fejlesztések és öntözésmodernizáció: komplex kormányzati intézkedések támogatják a gazdákat az aszály ellen.

Több milliárdos pályázat segíti a tanyán élők fejlesztéseit

2025. június 23. 13:10

Ősszel indul a 15 milliárd forintos keretösszegű támogatás, amely korszerű infrastruktúrát és élhetőbb környezetet céloz a tanyákon.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Szarvasmarhatartók, még beadható ez a pályázat!

2023. május 19. 11:17

Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy tejhasznú szarvasmarhák tartásához kapcsolódó állatjóléti támogatás kapcsán a támogatási kérelmeket 2023. május 31-ig lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz. A felhívás 28 milliárd forint keretösszegű.

Újra támogatják az amerikai szőlőkabóca elleni védekezést

2019. június 19. 08:47

A tárgyévben csak egy kifizetési kérelem nyújtható be, amiben a növényegészségügyi megelőzés és a növényegészségügyi felszámolás támogatása együttesen is igényelhető.

Segítség fellebbezéshez

2019. április 26. 06:47

A Magyar Államkincstár közleményben jelentette meg a fellebbezés előterjesztését megkönnyítő nyomtatványát, amely a jogban kevésbé jártas gazdálkodóknak is nagy segítséget jelent.

Március 21-ig áll fenn az anyakecske birtokon tartási kötelezettség

2018. február 23. 10:38

A birtokon tartási kötelezettség 2017. december 12-től 2018. március 21-ig áll fenn.