Szőlő-Bor

Borverseny Brüsszelben: Magyarország nyerte a legtöbb nagy aranyat

Agrofórum Online

Szép magyar sikereket hozott a brüsszeli 2019-es Monde Selection borverseny.

A komoly hagyományokkal rendelkező borviadalon idén 28 ország indult, és a napokban nyilvánosságra hozott eredménylista szerint a versenyen eddig soha nem látott magyar sikerek születettek.

Az összesen 7 kiadott nagy aranyból 3 magyar kézbe került, a fennmaradó 4-en négy ország pincészetei osztoztak. Az idei megmérettetés legsikeresebb szereplője az 1993-ban alapított Varga Pincészet, két nagy arany- és egy aranyéremmel. Szintén nagy aranyat kapott még a Pannon Tokaj Kft. is. A brüsszeli világversenyt 1961 óta rendezik meg.

Varga Máté Péter és Varga Péter

 

Kettős győzelmet arattunk, tudomásunk szerint ez az első eset, hogy Magyarország volt a legsikeresebb ország valamilyen külföldi nemzetközi borversenyen, és ez az első eset, hogy a Varga Pincészet a verseny legsikeresebb pincészete”

– emelte ki Varga Péter a pincészet alapító tulajdonosa.

„2008 óta indulunk határon túli nemzetközi versenyeken, és ez az első olyan külföldi szereplésünk, amikor nagy aranyat értünk el, ráadásul mindjárt kettőt is. Külön öröm, hogy az egyik nagy aranyat új, feldebrői birtokunk érdemelte ki a Royal Egri Hárslevelűnkkel, ami egy hónappal ezelőtt már Párizsban és Berlinben szintén aranyérmet kapott. Igazi sikertörténetet írunk ezzel borunkkal.  A tavaszi párizsi 3 és a berlini 6 aranyérmünk után ennél szebben nem fejeződhetett volna be az idei versenyszezon”

– értékelte a versenyt Varga Máté Péter ügyvezető tulajdonos.

2019-es brüsszeli Monde Selection magyar eredményei:   

Varga Pincészet Kft. 

nagy arany                 Varga Aranymetszés Szürkebarát 2015

nagy arany                 Varga Royal Egri Hárslevelű 2017

arany                          Varga Aranymetszés Olaszrizling 2011

Pannon Tokaj Kft.

nagy arany                 Pannon Tokaj Aszú 5 puttonyos Sweet 2014

arany                          Pannon Tokaj Szamorodni Sweet 2016

Bodri Pincészet Kft.

arany                          Szekszárdi Optimus Cuvée 2016

Faktor Kft.

arany                          Fritz Borház Szekszárdi Bikavér 2015

arany                          Fritz Borház Szekszárdi Primus Cuvée 2016

(Nagy aranyéremből egy-egy versenyen maximum 7 db-ot oszt ki a zsűri.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Tényleg nem isznak bort a magyar fiatalok? Friss kutatás ad rá választ

2026. június 1. 16:10

Napjaink borfogyasztási statisztikái a borászatok számára aggasztó eredményeket mutatnak. Míg a hazai borpiac öregszik, a pincészetek egyre nehezebben érik el a fiatalabb generációkat.

Szekszárdi, tolnai, tokaji és badacsonyi volt a legjobb bor

2018. március 9. 11:21

Rekordszámú, összesen 539 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a tizenhetedik alkalommal rendezett Országos Syngenta Borversenyre.

Magyar alkoholmentes rosét díjaztak a nemzetközi borversenyen

2023. március 15. 13:26

A világ egyik legjelentősebb borversenyén, a németországi Mundus Vini-n nyert aranyérmet a Törley Alkoholmentes Rosé. Az immár hagyományosan megrendezett tavaszi fordulón idén első alkalommal írtak ki bor alapú, alkoholmentes kategóriát, ahonnan az első magyar érmet a Törley Pezsgőpincészet Kft. hozta el.

559 nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen

2019. március 7. 07:58

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.

Arany termett a Mátraalján

2023. április 10. 07:34

„Késői szüretelésű nagy fehérborok jegyeit magán hordozza, de mindemellett friss, fickándozó, gyümölcsös.” Így jellemezte Maróti Attila a Zenit borát, amely aranyat hozott számára fehérbor kategóriában, a Syngenta borversenyén.