Szőlő-Bor

Kiderült, ki lett idén az Év Bortermelője Magyarországon

Magyar Bor Akadémia

2023. december 6-án a FELIX Kitchen & Bar-ban, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

A 2023. Év Bortermelője díj nyertese:

Günzer Tamás a Villányi borvidékről.

Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, és így 24 év után most ismét egy villányi borász nyerte a díjat. A bortermelő család 75 hektáron termel szőlőt, melyről évente 5000 hektoliter bort készítenek.

Egy igazi családi vállalkozás az övék, ahol mindenki megtalálta a számára ideális munkát: a gyerekek közül Gina foglalkozik a marketinggel, Roland a főborász, az édesanya, Mariann pedig a vendéglátás mellett a könyvelést is felügyeli.

Ahogy sokakét, Tamás életét is egy meghatározó gyermekkori élmény alapozta meg. Édesapja egy kis pincében gazdálkodott Palkonyán, a kisfiú mindig mellette tevékenykedett, játszott. Amikor Tamás 10 éves lett, és elég erős volt már hozzá, édesapja az egyik szüreten megtanította neki meghúzni a prést, ekkor kezdett el komolyabban érdeklődni a borkészítés iránt.

Mivel az állatokat is nagyon szerette, nehéz volt döntenie, hogy milyen pályát válasszon. Tamás végül állattenyésztő üzemmérnök diplomát szerzett, majd 12 évig volt szarvasmarha-ágazat vezető egy termelőszövetkezetben.

A diplomaosztóra kapott szőlőültetvény első bora 1991-ben készült el, ami rögtön aranyérmet szerzett a Villányi borversenyen, ebben a pillanatban vált világossá Tamás számára, hogy borász vénával rendelkezik. Az állattenyésztő pályával akkor hagyott fel végérvényesen, amikor egy vinotéka a borász tudta nélkül benevezte egyik borát a Pannon Bormustrára, ahol kategóriagyőztes lett. Günzer Tamás pincészete számos országba exportál, többek között Lengyelországba, Írországba, Svájcba, Kínába, de termékpalettájuk a hazai boltok polcain is megtalálható.

Legkiemelkedőbb boraik közé a Bocor Grandior Merlot-t, a Mátyás Cuvée-t, az Ördögárok Merlot-t, a Bocor Chardonnay-t és a Bocor Cuvée-t sorolják. A borászat számos borversenyen szerepelt már nagyszerű eredménnyel.

„Mindenkor alkalmazkodni a fogyasztói kívánalmakhoz” – szól Tamásék mottója. Ehhez igazodva a pincészet közeli terveiben egy panzió építése, valamint egy 200 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszín építése is szerepel.

Tamás szabadidejében horgászik, legyen szó folyóról, tóról vagy tengerről. Legjobban a Pécsi Horgászegyesület egyik tavacskájába nyúló, saját stégjén szeret időzni. Nagyon büszke rekordfogására, ami egy 56 kilós harcsa volt.

És mit ígér Günzer Tamás annak, aki betér hozzájuk?

„Finom, kemencében sült ételeket ígérek és egy igen látványos Ördögárok túrát a pincészetünk traktor vontatású kiskocsiján. A túra a dűlő legmagasabb pontján egy pohár rosé mellet kerülhet dokumentálásra.”

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC-sorrendben):

  • Günzer Tamás (Villányi borvidék)
  • Lamport József (Egri borvidék)
  • Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
  • ifj. Szepsy István (Tokaji borvidék)
  • Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

Vita a bor körül: egészséges vagy sem?

2025. május 11. 16:10

Egy új spanyol kutatás választ adhat arra a kérdésre, hogy a mértékletes borfogyasztás valóban jót tesz-e az egészségnek.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

Átadták az „Innovatív Cseber Gyűjtőhely” díjat

2020. október 1. 08:03

Saját környezettudatosságformáló akciók, ötletek kitalálására és megvalósítására bíztatják a gyűjtőhelyeket.

Díjazta a gazdákat a Kukorica Kör Egyesület

2024. január 19. 11:10

A Kukorica Kör Egyesület szakmai fórummal egybekötött 2023-as évi, Kukoricázz Velünk! Termelési versenyének díjátadó ünnepségét 2024. január 16-án tartották a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Campusán. Két kategóriában, öntözés nélküli és öntözött kategóriában díjazták a verseny résztvevőit.

Itt található az Év Talaja Magyarországon

2023. december 7. 07:10

Idén a Magyarország talaja címet a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a Magyar Talajtani Társaság által szervezett közönségszavazás alapján.

A Fliegl Abda Kft. az AGROmashEXPO-n díjazta forgalmazóit

2019. január 29. 08:51

A Fliegl Abda Kft. az idei AGROmashExpo és Agrárgépshow keretében díjakat adott át a 2018-ban legjobban teljesítő forgalmazóinak. A Nyíregyházi Agroker Holding Kft. és a Constar Kft. részesült elismerésben.