Szőlő-Bor

Közép-Európa legjelentősebb borversenyévé válhat a Winelovers Wine Awards

MTI

A borvilág hetven, nagy nevű szakértője érkezik Budapestre július 7. és 9. között a 2. Winelovers Wine Awardsra. A közép-európai régió egyik legjelentősebb borversenyére kedden indult a nevezés.

A borvilág neves szakértői, köztük négy Master of Wine, egy Master Sommelier, 13 nemzetközi borakadémikus, továbbá borászok, kereskedők és sommelier-k sorakoznak fel idén, hogy a Winelovers nemzetközi borversenyén megtalálják Kelet- és Közép-Európa legjobb borait – közölték a szervezők.

A 2010-es években temérdek tapasztalatot gyűjtöttünk a magyarországi borversenyek, kóstolók, szakmai események és a borspecifikus kommunikáció, sőt a borkereskedelem terén. Fel kellett ismerni, hogy a korábban Winelovers 100 néven ismert borversenyünk nemzetközi szinte emelése – nemcsak a nevező borok, hanem a zsűri tekintetében is – remek lehetőség mind a régió kitörésre vágyó borászai, mind a klasszikus borimportőr országok különleges tételeket, újdonságokat kereső kereskedői és szakértői számára

– idézi a közlemény Tábor Istvánt, a Winelovers ügyvezető-tulajdonosát.

A szervezők kiemelték, az idén másodszor meghirdetett Winelovers Wine Awards célja Kelet- és Közép-Európa legjelentősebb borversenyévé válni.

Mint hangsúlyozták, a régió borainak még ma is nagy szükségük van az exportlehetőségekre és az exportot támogató marketingre, ebben nyújthat segítséget a Winelovers Wine Awards.

A Budapesten zajló versenyen mintegy 70 nemzetközi szakember bírálja a várhatóan mintegy ezer beérkezett tételt. A délelőtti kóstolók után a zsűri rövid tanulmányi kirándulásokon, borvacsorákon és kötetlen sétálókóstolókon közelebbről is megismerkedhet a régió borászaival, pincészeteivel és borvidékeivel.

A nagyközönség július 8-án kap lehetőséget a bekapcsolódásra, a Winelovers-X – Experts, Exhibiton, Exclusivity nevű rendezvényen ugyanis sétálókóstolóval és mesterkurzusokkal várják az érdeklődőket a szervezők.

Látta már szőlészet-borászat témájú videóinkat?

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A francia vörösbor hanyatlása

2025. január 9. 15:10

A francia vörösbor hosszú ideje ikonikus része az ország kultúrájának, ám az iparág az utóbbi évtizedekben súlyos válsággal szembesült.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Itt a Furmint Február! De milyen is egy jó furmint? - interjú Szabó Zoltánnal

2019. február 20. 04:36

Tokaj egymaga a furmint termőterületeink 95 százalékát bírja, így sajnos a maradék csak kuriózumszámba megy. Egyszerre több Tokaj létezik, műanyag hordóban árult félédes folyóborok ugyanúgy piaci szereplők, mint a jó nevű termelő mádi csúcsdűlős tétele. Nehéz így kommunikálni, egységes arculatot, közös marketinget kialakítani a furmintnak.

Magyar borok is nyertek a Decanter World Wine Awards borversenyen

2019. május 28. 16:02

A zsűri platinaéremmel jutalmazta a Holdvölgy 2012-es Culture 6 puttonyos Tokaji Aszúját, a Béres Szőlőbirtok 2012-es 6 puttonyos Tokaji Aszúját és a szintén tokaji Juliet Victor 2016-os Édes Szamorodniját.

Elkészül az Összetartozás bora

2020. június 6. 12:17

A programhoz bármely magyar bortermelő csatlakozhat száraz fehér, 2019-es évjáratú borával, amely jellegzetes kárpát-medencei szőlőfajtákból készült.

Így válasszunk bort, ha nem ismerjük a megajándékozott ízlését

2023. december 21. 08:40

Színház- vagy koncertjegy, könyv, ékszer, parfüm – világszerte ezek a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok, ám a férfiaknál még mindig a bor az igazi jolly joker. De hogyan találjuk meg a tökéletes bort, ha nem ismerjük a megajándékozni kívánt ismerős, rokon vagy munkatárs ízlését?