Szőlő-Bor

Németországban is egyre népszerűbb a magyar bor

Agrofórum Online

A Németországba irányuló borexport értéke az idén csaknem 15 millió euró tesz majd ki.

Németországban is egyre kedveltebbek a magyar borok, ezt mutatja a Magyar Szüret nevű berlini rendezvénysorozat, amelyre évről évre mind többen látogatnak el – mondta Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésért felelős miniszteri biztos szerdán a német fővárosban az MTI-nek.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy a Németországba irányuló borexport értéke az idén csaknem 15 millió euró tesz majd ki, ami jelentős növekedés a két évvel ezelőtti 12 millió euróhoz képest, és ugyancsak kedvező fejlemény, hogy egyre nagyobb a palackozott borok aránya.

A magyar bor ismertségét és népszerűségét tovább erősítik az olyan rendezvények, mint a Magyar Szüret, amelyet már ötödik éve rendeznek meg Berlinben. A hagyománnyá vált magyar szüreti napokon az idén 19 borászat és egy pálinkafőző társaság mutatkozik be, valamint hat élelmiszeripari cég, valamennyi magas minőségű gasztronómiai különlegességeket vonultat fel – mondta Budai Gyula.

A számos szakmai fórumból és borkóstolóból álló kétnapos programsorozatot a Borok hosszú éjszakája nevű esemény zárja szerdán Berlin egyik leghíresebb piaccsarnokában, az Arminiusmarkthalléban.

A magyar bor jövőre a legnagyobb berlini szakmai vásáron, a Berlin Wein Trophyn is megjelenhet – mondta Budai Gyula, hozzátéve, hogy megbeszélést folytatott a német bormarketing társaság (DWM) vezetőivel a magyar részvételről a februári vásáron. Kiemelte, hogy a szemlére rendre mintegy 50 ezren látogatnak el, és jelen van a legtöbb németországi forgalmazó, az esemény így az üzletkötésre is kiváló lehetőség.

A miniszteri biztos elmondta, hogy jövőre a világ legjelentősebb borászati szakvásáraként számon tartott düsseldorfi ProWeinon is hangsúlyosabb lesz a magyar részvétel, ugyanis magyar borászatok csatlakoznak a Pro Wine goes City nevű akcióhoz, amely düsseldorfi vendéglők és szállodák bevonásával a nagyközönség számára is megnyitja a márciusban tartandó vásárt.

A Magyar Szüret és a nagy borászati és mezőgazdasági vásárok – a berlini Nemzetközi Zöld Hét, a Berlin Wein Trophy, a düsseldorfi Pro Wein és a nürnbergi BioFach – révén a német piacon egyre több lehetőség nyílhat a magyar cégek számára, és tovább bővülhet a kivitel – mutatott rá a miniszteri biztos.

Az Oroszország elleni EU-s embargóról, illetve az orosz ellenintézkedésekről elmondta, hogy berlini tárgyalásai alapján pontosan látszik, hogy Magyarország mellett Németországnak szintén jelentős károkat okoz az embargó.

„Egy nagyon rossz politikai döntés eredményeképpen az európai uniós mezőgazdaság és feldolgozóipar nagyon rossz helyzetbe került” – hangsúlyozta Budai Gyula, aki többek között a Német Tejipari Szövetség elnökével, Echard Heuserrel és a német gazdálkodók mintegy 95 százalékát összefogó Német Parasztszövetség főtitkár-helyettesével, Udo Hemmerlinggel tárgyalt.

Rámutatott, hogy a német mezőgazdaság legtöbb ágazatát érzékenyen érinti az orosz embargó, a tejiparban például a kivitel 3 százaléka irányult Oroszországba a 2014-ben bevezetett intézkedések előtt.

Budai Gyula kiemelte, hogy nagyon nehéz lesz visszakerülni az orosz piacra, amely ráadásul a gyors változások miatt „már soha nem lesz ugyanaz, amely korábban volt”. Hozzátette, hogy Németország és Magyarország hasonlóan gondolkodik, új piacok felkutatásával próbálja pótolni a kiesést, mindenekelőtt Kína és a távol-keleti térség felé nyit.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Tényleg nem isznak bort a magyar fiatalok? Friss kutatás ad rá választ

2026. június 1. 16:10

Napjaink borfogyasztási statisztikái a borászatok számára aggasztó eredményeket mutatnak. Míg a hazai borpiac öregszik, a pincészetek egyre nehezebben érik el a fiatalabb generációkat.

Megkezdődik a burgonya betakarítása: a szárazság csökkentheti a kínálatot

2022. július 23. 12:34

Javában tart a korai burgonya betakarítása Németországban. Az, hogy mennyire lesz jó az év a termelőknek, attól függ, esik-e még eső.

Németországban újabb afrikai sertéspestises esetre bukkantak

2021. november 29. 08:02

Afrikai sertéspestises (ASP) esetet találtak egy vaddisznóban a kelet-németországi Mecklenburg-Vorpommern tartományban.

Nagy István: „a technikai fejlesztések terén szeretnénk Németországra támaszkodni”

2023. február 13. 15:33

Németország hagyományosan a legfontosabb gazdasági partner Magyarországnak az agrárterületen is.

Az Aldi drasztikusan emeli a tejárakat Németországban

2022. július 6. 07:37

A kérdés az lesz a következő hetekben, hogy a fogyasztók miként reagálnak a drágulás meredek tempójára.