19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Támogatások, pályázatok

8,6 milliárd forint támogatás jut tenyészkocákra

MTI

A kormány 2019-ben 8,6 milliárd forint tenyészkoca, és 10,5 milliárd forint hízó állatjóléti támogatást különített el a költségvetésben - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Hevesi család megújult sertéstelepének átadóján, Mindszenten.

A sertéságazatban egyre több családi vállalkozás találja majd meg a helyét – hangsúlyozta Nagy István az Agrárminisztérium által az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint.

A tárcavezető hozzátette, a sertéstartó telepek korszerűsítésére eddig 29 milliárd forint támogatást ítéltek meg a Vidékfejlesztési Programban mintegy 200 sertéstartó gazdaság fejlesztésére.

Kiemelte, a források több mint felét beruházásra különítették el, 80 százaléka kis- és közepes méretű, családi gazdaságoknak jut.

A miniszter szerint fontos a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása a közösségi agrármarketing keretében is. Ezt a célt szolgálja az Agrármarketing Centrum sertéshúsfogyasztást ösztönző, szemléletformáló belföldi termékpálya kampányaival.

Az idén az egyik legnagyobb kihívás az ágazatban a sertésállomány betegségmentességének fenntartása – jelentette ki Nagy István a tárca közleménye szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak

2019. augusztus 23. 07:07

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM az MTI-vel.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

Németországban újabb afrikai sertéspestises esetre bukkantak

2021. november 29. 08:02

Afrikai sertéspestises (ASP) esetet találtak egy vaddisznóban a kelet-németországi Mecklenburg-Vorpommern tartományban.

Töltött dagadó

2018. február 9. 12:36

A mi családunkban ez A töltött hús, így, ebben a formában, ezzel a töltelékkel.