Támogatások, pályázatok
Fizetett tartalom

AM: kedvezőbbé váltak az öntözésfejlesztési támogatás feltételei

AM Sajtóiroda

Az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikeres megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium 30%-kal megemelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című pályázat vonatkozásában – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta,  a fejlesztések megvalósításához kapcsolódóan elszámolható kiadási összegek az emeléssel a jelenlegi piaci árakhoz lettek igazítva. Így a gazdák még nagyobb biztonsággal valósíthatják meg tervezett beruházásaikat – tette hozzá. 

Kiemelte, hogy az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképességének megtartásához és további növeléséhez elengedhetetlen. Különösen fontos ezt hangsúlyozni az idei évben, amikor Magyarország termőterületeinek nagy részét súlyos szárazság sújtotta. Nagy István rámutatott, közös érdekünk az öntözött területek nagyságának a növelése. Ehhez nyújt segítséget a kiírás, amely átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez. 

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az öntözésfejlesztési támogatás évek óta folyamatosan a gazdák rendelkezésére áll, és a kérelmek beadására ennek a pályázati konstrukciónak a keretében még 2023. június 30-ig van lehetőség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Vidékfejlesztési támogatásból épült hűtőház Csornán

2018. július 7. 15:08

Az összesen több mint 256 millió forintból megépült hűtőház jól példázza a termelői összefogás erejét és a kertészeti ágazat folyamatos innovációra való képességét és igényét.

Már csak pár nap maradt méhanya-támogatás igénylésére

2018. július 31. 08:32

A Magyar Államkincstár felhívja a méhészgazdálkodók figyelmét, hogy az Európai Unióban található kaptárak állománypótlásának támogatására (méhanya-támogatás) 2018. augusztus 3-ig nyújthatják be kifizetési kérelmeiket.

Csekély összegű támogatást kaphatnak a méhészek

2019. július 12. 13:03

A kérelmező a 2018. november 15. napján a TIR nyilvántartásban szereplő méhállomány alapján, méhcsaládonként 500 Ft támogatásra jogosult.

Módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok

2023. június 10. 05:40

A Vidékfejlesztési Program keretében korábban megjelent több pályázati felhívás esetében módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok, elsősorban az agrártámogatási rendszer 2023-tól megvalósuló egységesülési folyamatára tekintettel.