15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Támogatások, pályázatok

AM: rendkívüli támogatást kapnak a kis hentesüzletek

AM Sajtóiroda

A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult energiaválság és a nehéz gazdasági viszonyok ellenére a kormány továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett. Az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel, legyen szó akár az energiaköltségek vagy a szankciós infláció hatásairól, a minisztérium éppen ezért folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az ágazat szereplőinek – tette hozzá. 

Nagy István kitért arra is, hogy az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele nagyban növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ezek között is fontos szerepet játszik az élelmiszerekhez való hozzáférés. Ennek biztosítását szolgálja a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása, amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is. Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több, mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forint támogatásban – hangsúlyozta a miniszter.

Kifejtette, a kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek. Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják hazánk tradicionális, változatos, térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is. Egyszersmind ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős – emelte ki az agrártárca vezetője.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fiatal gazdák támogatása: csaknem 5300 igénylő kap segítséget

2025. május 5. 14:10

Április utolsó napjaiban elindult a fiatal mezőgazdasági termelőknek járó kiegészítő támogatás végfizetése.

Idén korábban jutnak támogatáshoz az anyatehéntartók

2025. április 30. 11:10

Már áprilisban megkezdődtek az anyatehéntartóknak járó kifizetések – a kormány gyorsított ütemezéssel segíti az állattartókat.

Új források segítik a MAHOP Plusz hatékony végrehajtását

2025. április 29. 13:10

Az Agrárminisztérium 1,168 milliárd forint támogatással erősíti a MAHOP Plusz program hatékony megvalósítását a 2021-2027-es ciklusban.

Támogatás a Natura 2000 gyepterületek gazdáinak

2025. április 28. 11:10

Az Agrárminisztérium döntött, csaknem 7,7 milliárd forint támogatást kap több mint 7500 gazdálkodó a Natura 2000 gyepterületek után.

Akár 14 millió forint hektáronként - megjelent az ültetvénytelepítési pályázat

2021. április 21. 11:56

Tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési Program keretében az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Csak néhány juh- és kecskefajtára kellene szakosodni

2018. április 24. 10:52

A juh- és kecskeágazat jelenlegi állapotáról adott közre helyzetjelentést a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

Új támogatási lehetőség a szárítmány-előállítóknak

2019. május 29. 14:47

Azok a szárítmány-előállító vállalkozások jogosultak támogatásra, amelyek – egyéb feltétel mellett – igazolják a szárítmány-előállítás céljára felhasznált tüzelőanyag mennyiségét.

Bírálják a gazdák a kiszámíthatatlan agrártámogatást

2020. január 30. 14:19

A mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen területalapú támogatások nélkül az Európai Unióban, így Romániában is. Az agrárminisztérium bizonyos növények és állatfajok kiemelt támogatásával próbálja előnybe hozni a különböző ágazatokat.