Támogatások, pályázatok

Egységes kérelem – az előleg kifizetések októberben kezdődhetnek

Agrofórum Online

Gyuricza Csaba szerdán, Dombóváron tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mintegy 400 milliárd forintos támogatási keretre határidőig 178 ezer kérelem érkezett.

Kedvezőnek értékelte az egységes agrártámogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, aki egyben jelezte: az előleg kifizetések az ellenőrzéseket követően, októberben kezdődhetnek.

Gyuricza Csaba szerdán, Dombóváron tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mintegy 400 milliárd forintos támogatási keretre határidőig 178 ezer kérelem érkezett. „Az igénylések száma a tavalyihoz hasonlóan alakult” – tette hozzá az MTI érdeklődésére Dragovácz Nikoletta elnökhelyettes.

Az MVH elnöke az ellenőrzésekkel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az adminisztratív, formai ellenőrzést minden kérelmező esetében elvégzik, helyszíni ellenőrzésre jogcímtől függően az érintettek 10 százaléka számíthat. „Mindez feltétele a kifizetéseknek, és hozzájárulhat a támogatási összegek növeléséhez azáltal, hogy a jogosulatlan igénylők kiszűrésével több marad a jogosult gazdáknak” – mutatott rá.

Gyuricza Csaba a területalapú támogatásoknál tipikus kérelmezési hibákra példaként elmondta, hogy sok gazdálkodó nagyobb területre igényelt támogatást, mint amire jogosult lenne, mások nem tudták igazolni a jogszerű földhasználatot. „Utóbbi kiküszöbölésére az MVH kezdeményezte az igazolás egyszerűsítését, egy júniusban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a hivatal már többféle dokumentumot, önmagában tulajdoni lapot is elfogad a jogszerűség igazolására” – fűzte hozzá.

A környezet- és éghajlatvédelmet szolgáló zöldítéssel, mint új támogatási lehetőséggel kapcsolatban közölte, hogy Magyarország a huszonegy komponens közül hússzal élt, a gazdálkodók mintegy 482 ezer hektárra nyújtottak be igénylést, s a legnagyobb területre a nitrogénkötő növények termesztését, az ökológiai másodvetést, valamint az ugaroltatást, azaz a föld parlagon hagyását vállalták.

Kiemelte, egy napokon belül megjelenő FM-rendelet lehetőséget ad arra, hogy azok, akik hibás igénylést nyújtottak be az ökológiai fókuszterületükkel összefüggésben, még az ellenőrzések lezárása előtt módosíthatják kérelmüket, illetve a fókuszterület kijelölését, így nem kerülnek hátrányba a forrás lehívása során.

Gyuricza Csaba hangoztatta, hogy a zöldítés kedvező változtatásokat eredményez a hazai vetésszerkezetben. Példaként hozta fel, hogy a zöldítési támogatás révén a szója vetésterülete egy év alatt 72 ezer hektárra, a korábbi kétszeresére nőtt és a következő években akár 100 ezer hektárnál is nagyobb lehet, ha a vetőmagigényt sikerül kielégíteni.

„Aki vállalta a szemes fehérjenövény termelését, akár a területalapú támogatáson felüli kiegészítő támogatással együtt, 120-130 ezer forintra is jogosult lehet hektáronként” – mondta.

Az MVH elnöke a Darányi Ignác Terv – Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 közötti időszakának zárásáról elmondta, 7000-8000 kifizetési kérelem benyújtása várható még, a határidő a jogcímek többsége esetén augusztus 31., az összes forrást idén december 31-ig kell kifizetni.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Gazdainfó: még egy hét van a nitrátjelentés beadására

2021. március 24. 14:16

A nitrát adatszolgáltatást az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet szabályozza, hatálya pedig kiterjed mindazon gazdálkodókra, akik nitrátérzékeny területen gazdálkodnak és/vagy nitrátérzékeny területen belül és kívül mindenkire, aki háztartási igényeket meghaladó mértékben állattartást végez. Beadási határideje március 31.! Elmulasztása adatszolgáltatási bírság kiszabását eredményezheti, amely 10 000-100 000 forint közötti összeg is lehet.

Jelentős forrás a Nemzeti fehérjetakarmány-programhoz

2018. április 9. 11:52

Mintegy 470 millió forintból indulhat el idén az alternatív takarmánynövények felkutatását segítő Nemzeti fehérjetakarmány program.

Támogatásban részesülnek a kacsa- és libatartók

2022. február 5. 05:37

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése.

Elkezdődött a webGN benyújtási időszaka

2020. január 7. 04:37

A webGN benyújtására az arra kötelezetteknek 2020. január 1-31. közötti időszakban van lehetőségük.