31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Támogatások, pályázatok

Fiatal gazda pályázat: tízmilliókkal segítik a fiatalokat

Gordius Solutions Tender Kft.

79 milliárdos keretösszegből 89,6 millió forintos támogatásra pályázhatnak fiatal gazdák.

Akár 89,6 millió forintos támogatást is elnyerhetnek a negyven év alatti gazdálkodók a Fiatal gazda pályázaton. Erre a pályázatra már most érdemes felkészülni, hiszen az eddigi agrártámogatási pályázatok többségét már a második szakasz után lezárták a forrásösszeg kimerülése miatt.

A lehetőség az agrárium generációváltását is segítheti, a fogyasztók részére pedig azért lehet érdekes, mert új, modernebb technológiák bevezetésével, elterjesztésével a mezőgazdasági termékek kínálata is megújulhat.

79 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg a Fiatal gazda pályázat, melyre a tervezet szerint 2025. április 8-tól lehet pályázni.

A 40 év alatti gazdálkodók akár 89,6 millió forintos támogatást is kaphatnak. A fejlődni vágyó kisebb gazdaságok vezetőinek ez esély egy százszázalékos, tehát önerő nélküli vagy minimális önerőt igénylő támogatásra.

Államilag elismert mezőgazdasági jellegű végzettséggel rendelkező, 18–40 év közötti magánszemélyek, vállalkozók pályázhatnak a fejlesztési forrásra, akik legfeljebb öt éve alapított mezőgazdasági üzem tulajdonosai, és akik legfeljebb öt éve kezdték el a gazdálkodást.

A gazdaság mérete is feltétel: elvárt a minimum 10.000 euró, maximum 50.000 euró értékű üzemméret.

Mire lehet támogatást igényelni?

A felhívásban két célterületen együttesen lehet támogatást igényelni.
Az 1. célterület a fiatal vállalkozók üzleti elképzeléseinek megvalósulását segíti. Ehhez kapcsolódóan egy egyösszegű (14,6 millió Ft) átalánytámogatást lehet nyerni, mely a gazdaság fejlesztése érdekében szabadon felhasználható.

A 2. célterületen belül négy célterület szerepel a pályázati kiírás tervezetében.
Az első az állattartáshoz kapcsolódó fejlesztések megvalósítása. Ide tartozik többek között az állattartó telepi épületek építése és bővítése, állattartáshoz, takarmányozáshoz szükséges gépek, állategészségügyi és higiéniai eszközök, valamint a betakarítást segítő eszközök, munkagépek beszerzése és sok egyéb az állattartást segítő beruházás.

A második a kertészeti fejlesztések megvalósítása. Ebben az ágazatban például épületek építése, kertészeti gépek és eszközök – többek között traktor, traktorhoz kapcsolható munkagépek, talajművelő gépek beszerzése –, továbbá fagyvédelemhez szükséges eszközök telepítése szerepel a támogatási lehetőségek között.

Harmadik területként terménytisztítók, szárítók és tárolók építésére, korszerűsítésére és a szükséges gépek beszerzésére lehet forrást igényelni.

Negyedikként pedig termények: gyümölcs-, gyógynövény-, aroma- és fűszernövény, valamint borszőlő-ültetvények telepítéséhez nyújt segítséget a pályázat.

Új, kivételes lehetőség: az átalánytámogatás

A Fiatal gazda pályázat nagy előnye, hogy az elnyert támogatásból minden nyertes 14,6 millió forint összeget – úgynevezett átalánytámogatást – szabadon fordíthat a saját maga által fontosnak tartott fejlesztésre. Ebből olyan beruházások is megvalósíthatóak, melyeket egyébként a pályázat nem támogat, ilyen lehet például az állatvásárlás és a napelemtelepítés.

„Mi magunk is úgy látjuk, és a gazdálkodók is úgy vélik, hogy a korábbi konstrukciókhoz képest előnyösebbek a feltételek a termelők számára” – emelte ki Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője.

Több hónapos tervezés is megelőzheti a pályázat benyújtását

Évek óta vártak a termelők a Fiatal gazda pályázatra, nagyon sokan ebben látják saját gazdaságuk gyors és költséghatékony fellendítését.

„Több ezer ügyfelünk közül többeknek már elkezdtük előkészíteni a pályázati anyagát. A korábbi pályázati konstrukciók tapasztalatai alapján az várható, hogy a keretösszegre hatalmas lesz az igény és a forrás hamar kimerül” – vetítette előre a pályázati szakértő.

A pályázatírástól a lebonyolításban nyújtott segítségen keresztül a monitoringig komplex pályázati támogatást nyújtó cég vezetője felhívja a figyelmet arra, hogy több olyan feltétel is van, ami miatt már most érdemes elkezdeni a felkészülést a pályázat benyújtására.

„A feltételként megszabott üzemméretek valós meghatározása hosszabb időt vehet igénybe. Aki pedig építkezési beruházást tervez, annak számolnia kell azzal, hogy az építészeti és műszaki tervdokumentáció elkészítése nem egy-két hetes munka, hanem több hónapot igénybe vevő folyamat” – részletezte Miklovicz Péter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

2025. június 11. 10:10

Az aszálykárokat szenvedett, legfeljebb 50 hektáron kukoricát termelők július 1–15. között kérhetnek célzott támogatást.

Közeleg az egységes kérelmek benyújtási határideje

2025. június 4. 13:30

Június 10-ig adhatók be az egységes kérelmek – a határidő jogvesztő, így a gazdálkodóknak nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Hentesüzleteket támogatnak

2023. február 20. 10:04

Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek az agrárminisztérium új felhívásának köszönhetően.

Nagy István: nemzeti kötelességünk természetes vizeink megóvása

2022. március 23. 05:36

Az elmúlt években, 137 támogatott horgászszervezet munkája révén, összesen 165 millió forint értékű, a vízminőség javítását szolgáló eszközpark jöhetett létre.

100 millió euró a magyar, bolgár, lengyel, román és szlovák termelők támogatására

2023. július 5. 14:40

Az Európai Bizottság a Bulgáriával, Magyarországgal, Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával április 28-án kötött megállapodást követően előterjesztette a tagállamok képviselőinek a 100 millió euró értékű támogatásra vonatkozó javaslatát.

Már elérhetőek a baromfi állatjóléti támogatás nyomtatványai

2019. június 29. 13:03

A támogatás célja a baromfitenyésztés során az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalások ellentételezése.