Állattenyésztés

Több mint 7 ezer juhtartóhoz érkezik támogatás

AM Sajtórida

Megkezdődött a termeléshez kötött anyajuhtartás támogatások kifizetése. Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatást több mint 7 ezer juhtartó számára, 5,5 milliárd forint értékben fizetik ki – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a 2015-től érvényes Közös Agrárpolitika meghatározó és Magyarország számára kiemelt jelentőséggel bíró támogatási konstrukció a termeléshez kötött támogatások rendszere. 2022. év végén 4,5 milliárd forintot már előleg formájában kifizettek a juhágazat számára, a napokban pedig több, mint 7.000 állattartó részére érkezik csaknem 5,5 milliárd forint támogatás.

Az Agrárminisztérium ismét felhívja az érintettek figyelmét, hogy a termeléshez kötött támogatások összetett szabályrendszerét foglalja össze a minisztérium és az Agrárkamara közös kiadványa „Termeléshez kötött támogatások” címmel, ami az általános információk mellett sorra veszi a növénytermesztéshez, illetve az állattenyésztéshez tartozó termeléshez kötött támogatásokat is. A kiadvány elérhető a tematikus KAP honlapon. Ezen felül a gazdálkodóknak érdemes megtenniük mindent az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben lévő adatok naprakész biztosítása érdekében, az idei évi egységes kérelemben megjelenő állatok megszemélyesítése miatt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

A tagállamoknak is ösztönözniük kell a generációváltást

2019. november 19. 06:18

A tagállamoknak növelniük kellene a fiatal mezőgazdasági termelők oktatására és képzésére, illetve a nekik nyújtott tanácsadásra szánt összegeket.

Egységes kérelem: már megismerhetők a kapcsolódó jogszabályok

2023. április 7. 11:39

A társadalmi egyeztetés - a vonatkozó törvényi határidőket figyelembe véve - 2023. április 18-ig tart.

Fontos lesz a környezet- és éghajlatvédelem a 2020 utáni közös agrárpolitikában

2019. augusztus 27. 08:33

Akik a kötelező minimumon túl további követelményeknek tesznek eleget, az éghajlat- és környezetvédelmi önkéntes támogatási rendszer (öko-rendszerek) lehetőséget biztosítana arra, hogy az alaptámogatáson felüli kiegészítő támogatásban részesüljenek.

Mondja el véleményét a digitalizációról és az innovációról

2019. december 1. 15:33

Jelenleg zajlik a 2020 utáni közös agrárpolitika kereteinek kialakítása, és egyúttal megkezdődtek a hazai agráriumot érintő KAP Stratégiai Terv kidolgozásának előkészületei is. A folyamatnak most Ön is aktív résztvevője lehet!