Támogatások, pályázatok

Futó és várható pályázatok termelőknek

Agrofórum Online

A gazdálkodók nagy része akkor tud önerőből szintet ugrani vagy még jobban bebiztosítani a munkája gyümölcsét, ha sikeresen pályázik valamilyen támogatásra. Erre az évre több új is várható, de van még éppen futó pályázat is.

Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára közölte nemrég, hogy az idei keretből már csaknem 1000 milliárd forint kiírásáról döntöttek.

Az idei pályázatokat várhatóan júniusig meghirdetik, és az év végéig ki is fizethetik. Az első kiírások a következő hónapban jelennek meg. A kisebb állattartó telepek infrastrukturális fejlesztésére 30 milliárd forint, az ültetvénytelepítési támogatásra 15 milliárd forint jut. A külterületi helyi közutak fejlesztési pályázatát 50 milliárd forintos kerettel szintén áprilisban jelentetik meg.

A tavaly őszi kisüzemi felhívásra ötszörös volt a túljelentkezés, így hamarosan, a következő benyújtási szakaszban már a megemelt, 30 milliárd forintot meghaladó keretösszegre lehet jelentkezni. Eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre, állatvásárlásra, vagy üzemfejlesztésre kaphatnak forrást ebből a támogatásból a mezőgazdasági kisüzemek. A pályázatok 2021. április 20-ig nyújthatóak be újra!

Támogatási kérelmet olyan meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek nyújthatnak be, akiknek/amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye, utóbbiak esetén székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben volt, azaz 10 ezer fő alatti településen vagy ennél nagyobb település tanyás külterületén.

A támogatás 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatás, amelyet két részletben folyósítanak úgy, hogy a támogatás 75 százalékát már a támogató okirat kiállítása után rövid időn belül kiutalják. A projekt megkezdésére 9 hónap áll rendelkezésre. A támogatás fennmaradó 25 százalékát a pályázók a projektben vállalt célok végrehajtása után kaphatják meg a záró kifizetési kérelem benyújtásával. Az április 20-áig nyitva álló pályázati lehetőséget 2021 júniusában egy újabb követ majd.

Sokan várják a kertészeti pályázatot, amelyet április 20-ára ígértek. A társadalmi egyeztetésen már átesett a felhívástervezet. A kiírás szerint az ültetvények telepítésére, újratelepítésére és gyógynövénytermesztési célokra lehet majd pályázni. Várhatóan azok a termelők adhatják be erre a pályázatra, akik már rendelkeznek 6000 STÉ üzemmérettel és az árbevételük legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik.

Az állattartók sem maradnak forrás nélkül, hiszen az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című pályázati felhívásra a támogatási kérelmek benyújtására várhatóan 2021. május 12. napjától 2021. július 6. napja között lesz lehetőség. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege a baromfitartó és sertéstartó telepek tekintetében maximum 100 millió Ft, a szarvasmarhatartó telepek tekintetében maximum 50 millió Ft, a juh és kecsketartó telepek tekintetében 20 millió Ft, az egyéb állattartó telepek tekintetében pedig maximum 20 millió Ft. A támogatást pedig a versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák kialakítására, az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésére, vagy az energiafelhasználás csökkentését célzó korszerűsítésekre, illetve a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazására lehet fordítani.

Fentieken kívül várható még pályázati kiírás a precíziós fejlesztések támogatására, terménytárolók fejlesztésére, de a gomba előállító üzemek is számíthatnak idén plusz forrásra a fejlesztésükre kiírt támogatás útján.

A fiatal gazda pályázatot várják még sokan, ám erre vonatkozólag minden eddigi idei fórumon elhangzott az illetékesek részéről, hogy idén ez a támogatás nem kerül kiírásra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

2021 az agrárfejlesztések éve lehet

2021. február 9. 07:38

A koronavírus mellett a Közös Agrárpolitika (KAP) az, ami 2021-ben is dinamikusan alakítja majd a mezőgazdaságot.

Tíz új pályázat a vajdasági gazdaságfejlesztési program második szakaszában

2019. május 24. 03:47

Egyebek mellett falusi házvásárlásra, földvásárlásra, növénytermesztésre, állattenyésztésre és idegenforgalmi fejlesztésekre pályázhatnak a Vajdaságban élő magyar állampolgárok a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának második ciklusában.

Amerika újabb közvetlen támogatást ad az agráriumnak

2020. május 20. 08:02

Az amerikai farmerek és állattenyésztők újabb 16 milliárd dolláros segítséget kapnak, részben közvetlen pénzátutalásokkal, részben termékeik kormányzati felvásárlásával.

Méhegészségügyi csekély összegű támogatás igényelhető

2019. július 23. 13:03

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.