Támogatások, pályázatok

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

Agrárminisztérium

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar vidék olyan tartalékokkal rendelkezik, amelyek az állandóságot nyújtják ebben a gyorsan változó, gazdasági és társadalmi kihívásokkal teli időszakban is.

Éppen ezért mindent meg kell tennünk az agrárium és a vidék megerősítéséért. Ne feledjük, a vidék gazdaságának erősítése egész Magyarország megerősítését jelenti – tette hozzá. Nagy István kiemelte: a kistelepülések számára rendkívül fontosak a jó minőségű külterületi utak, amelyek összekötik a tanyákat, a vállalkozások telephelyét a településsel, és segítik igazi gazdasági egységként működni e településeket. Így a komfortosabb élet mellett hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez is.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a külterületi helyi közutak fejlesztésére 2016-ban jelent meg az agrártárca egyik kiírása, a kérelmeket pedig 2019 januárjáig nyújthatták be az érintettek. Támogatást összesen 875 pályázat nyert mintegy 43 milliárd forint értékben.

Ez a felhívás hozzávetőleg 1000 kilométer külterületi út felújítását segítette elő. A Vidékfejlesztési Program másik útfejlesztéssel kapcsolatos felhívása 2021-ben jelent meg, és erre pályázott sikerrel a bakonycsernyei önkormányzat is.

A kiírás keretében lehetőség adódott egyebek mellett közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztésekre, zöldterület-építési, útfásítási munkákra vagy buszmegállók fejlesztésére. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy továbbra is lehetőséget kívánnak teremteni az önkormányzatok számára a külterületi közutak fejlesztésére, az ezzel kapcsolatos felhívás várhatóan 2024 őszére válik elérhetővé.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

15 milliárd forint pályázható ültetvénytelepítésre, gyógynövénytermesztésre

2021. május 26. 08:45

Május 24-e óta benyújthatók a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Örülhetnek a hajtató kertészetek, májusban pályázati kiírás érkezhet

2024. március 14. 11:10

A hajtatott paprika és paradicsom ma már egész évben megtalálható a boltok polcain, április közepétől pedig az ágazat teljes egészében nemcsak a hazai, hanem az exportpiacokat is friss, egészséges áruval látja el.

Több mint 350 LEADER pályázatról döntöttek

2019. április 4. 06:47

A 103 elismert helyi akciócsoport 2017. október vége óta összesen 621 pályázatot hirdetett meg, amelyek több mint fele már lezárult.

Állattartó telepek megújítása pályázat – milyen gépek férnek bele Massey Fergusonból?

2021. december 7. 08:32

Az állattartó telepek megújítása (ÁTK) pályázat keretein belül számos hatékony, prémium és kiváló ár/érték arányú Massey Ferguson erőgép, körbálázó és szálastakarmány gép érhető el. Traktorokból a 83 kW-os teljesítményhatáron belül találunk rendkívül egyszerű felépítésű „alap” elvárásoknak megfelelőt, de a teljes rugózásra, automata kormányzásra és prémium technológiai megoldásokra vágyó Gazdálkodók is megtalálják a maguk gépét a kínálatban.