Támogatások, pályázatok

Megjelent a kertészeti üzemek megújítását támogató pályázati felhívás – 50 milliárd a tét

AM

Az Agrárminisztérium 50 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatát – közölte Nagy István tárcavezető. A kevés adminisztrációs teherrel járó, egyszerű módon igényelhető támogatást biztosító felhívás a kisebb üzemmérettel rendelkező kertészetek technológiai megújulását segíti.

Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy egy történelmi mértékű fejlesztési programon keresztül erősítik meg a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát, illetve közösségeit. Nagy István hangsúlyozta, ezekben a hetekben 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, a célzott támogatásoknak köszönhetően intenzív technológiai fejlődést és növekvő versenyképességet vár a teljes magyar agráriumban.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kertészeti üzemek fejlesztését célzó pályázat keretében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 25 millió forint lehet. A felhívásnak köszönhetően lehetőség van a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek beszerzésére. Ennek keretében többek között önjáró és vontatott betakarítógépek, talajművelő és egyéb munkagépek, pótkocsik vásárlása is lehetséges. A felhívás segítségével egy darab, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor is vásárolható, melynek kapcsán a támogatás mértéke legfeljebb 10 millió forint lehet – emelte ki a miniszter.

A felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint 2021. július 7-étől lesz lehetőség.

A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Zöldalapú jövőtervezés indul: elrajtolt az ÖSZ-ZI projekt

2025. augusztus 29. 14:10

A 2025. január 1. és 2028. december 31. között megvalósuló, röviden „ÖSZ-ZI” projekt fő kedvezményezettje az Agrárminisztérium.

Fontos információk a baromfi állatjóléti támogatás kapcsán

2022. december 7. 15:35

Az agrártárca felhívja az igénylők figyelmét arra, hogy a 2022. október 12-én megjelent VP3-14.1.4-22 Baromfi állatjóléti támogatás azon állományok után is igényelhető, amelyek a támogatás kezdetén már az igénylő tenyészetében voltak, és ezért, a kötelezettségvállalási időszak elején – a tartási időből kifolyólag – nem tudják teljesíteni a felhívásban előírt minimális tenyészetben tartási időt.

Mondja el a véleményét az ökológiai gazdálkodási pályázatról!

2018. október 8. 11:23

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2018. október 13-ig lehet megtenni a Széchenyi2020 honlap véleményezésre kialakított partnerségi fórumában.

Átadták a SZIE Józsefmajori Tanüzemének felújított épületét

2019. október 19. 11:38

A tangazdaságban hosszú távú cél, hogy a sertéstartás mellett a hús feldolgozása is bemutatásra kerüljön saját vágópont és manufakturális húsfeldolgozó üzem létrehozásával.

310 milliárd forint pályázati támogatás jut a hazai erdőkre 2027-ig

2023. január 19. 08:03

A támogatási rendszer korábbi előnyei megmaradtak, és újabb elemekkel, környezetvédelmi intézkedésekkel egészültek ki.