-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Támogatások, pályázatok

Rendkívüli támogatás az aszállyal sújtott kukoricatermelőknek

MTI

A 2024-es, különösen súlyos aszályhelyzet nyomán az Agrárminisztérium új támogatási programmal segíti a gazdaságilag leginkább kiszolgáltatott kukoricatermelőket – közölte Nagy István agrárminiszter.

A támogatási kérelmeket 2025. július 1. és 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, és a jogosult termelők várhatóan 15-20 ezer forintos hektáronkénti támogatásban részesülhetnek.

Az aszály elsősorban a kukoricát sújtotta

A miniszter emlékeztetett: a tavaly nyári szárazság elsősorban a tavaszi vetésű kultúrákat – köztük kiemelten a kukoricát – érintette hátrányosan. A kárenyhítési rendszer révén eddig több mint 25 milliárd forint került kifizetésre az érintett gazdálkodók részére.

EU-krízisalap segíti a leginkább rászorulókat

A tárca emellett az európai uniós krízisalap forrásait is mozgósította a kisebb, nehezebb helyzetbe került termelők megsegítésére. Az Európai Bizottság márciusi döntése értelmében 16,2 millió euró – forintra átszámított összege – kerül kiosztásra a leginkább rászoruló mezőgazdasági termelők között.

Kik jogosultak a rendkívüli támogatásra?

A minisztérium új programjában azok a termelők vehetnek részt, akik a 2024-es egységes kérelem szerint legfeljebb 150 hektárnyi mezőgazdasági területtel rendelkeznek, ezen belül pedig maximum 50 hektáron termesztenek kukoricát. A Kincstár valamennyi érintettet közvetlenül értesíteni fog a lehetőségről, hogy senki ne maradjon le a támogatásról – hangsúlyozta a miniszter.

Egyszerűsített ügyintézés, gyors kifizetés

A támogatási igénylés folyamata leegyszerűsödött: a kérelmekhez elegendő a támogatási azonosító és a szükséges nyilatkozatok benyújtása. A Magyar Államkincstár a támogatási összegeket legkésőbb 2025. szeptember 30-ig utalja ki az érintettek számára – zárta közleményét az Agrárminisztérium.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Itt a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program szabályozása

2022. október 31. 09:46

A hitel akár 3 éves futamidővel is felvehető, lehetőséget biztosítva ezzel a likviditási- és jövedelmezőségi problémák kigazdálkodásához.

Mabisz: a biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak

2022. november 8. 11:42

A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.

Aszályhelyzetet hirdettek ki

2019. október 30. 10:02

Az Agrárminisztérium közleménye szerint az ország egész területére kiterjedő aszály van, ami a kárenyhítésben érintettek számára lényeges.

AM: a kaszálási korlátozások feloldását kéri hazánk Brüsszeltől

2022. július 11. 10:07

Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében.