Támogatások, pályázatok

Új lehetőség a gazdálkodóknak az ökológiai célú vízpótlás

Agrárminisztérium

„Év elejétől lehetővé vált a mezőgazdasági területek időszakos vízzel történő eláraszthatósága, az agrártárca kidolgozta és bevezette a szabályozásban az ökológiai célú vízpótlásra használt terület fogalmát” – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Ez a lehetőség összhangban van és segíti a vízügyi ágazat által indított, „Vizet a tájba!” program végrehajtását is.

Feldman Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei esztendőtől a nem mezőgazdasági célra, ideiglenesen használt földterület egyik meghatározott lehetősége az ökológiai célú vízpótlás. Ez a mezőgazdasági területek vízjogi engedéllyel történő időszakos elárasztását jelenti.

A folyamat a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás biztosítása érdekében vízpótlás, beszivárogtatás céljából felszíni víztöbbletből vagy szabad vízkészletből (nem árvízi víz), gravitációs úton megvalósuló vízkivezetéssel mehet végbe.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az ökológiai vízpótlásban érintett mezőgazdasági területek az agrártámogatási rendszerben támogathatók maradnak akkor is, ha arra átmenetileg vízpótlás,
víz beszivárogtatás céljából vizet vezetnek annak révén, hogy a vízborítás ideje alatt az úgynevezett minimumkövetelmények szerinti fenntartási szabályokat teljesítettnek kell tekinteni.

Az új szabályozás az idei évre vonatkozó agrártámogatási rendeletcsomag keretei között jelenik majd meg. Az ökológiai célú vízpótlás fogalmát pedig a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet vezette be 2025. január 1-jével.

A szabályozás összhangban van a vízügyi ágazat által indított, „Vizet a tájba” kezdeményezéssel, amelynek keretében a vízügy várja azon gazdák jelentkezését, akik a területükön vizet szeretnének megtartani és az erre kialakított online felületen bejelentik az erre szánt területeiket” – emelte ki Feldman Zsolt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Milliárdos pályázatok az agrárium megújítására: szőlőtől az erdőig

2025. szeptember 3. 09:10

Több agrárágazat is új pályázatokra számíthat ősszel. A szőlősgazdáktól a díszkertészeken át az erdészekig mindenkit érintenek az új támogatási formák.

Lejár a zöldség-gyümölcs termelői csoportok kérelembenyújtási időszaka

2018. március 21. 10:52

Március 31-én lejár a zöldség-gyümölcs termelői csoportok II. féléves/éves működési- és beruházási támogatása iránti kérelmek benyújtási időszaka.

Egy nap alatt 59 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki

2023. január 23. 09:03

Ütemesen zajlik a 2022. év után járó uniós agrártámogatások kifizetése, ennek keretében pénteken 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár.

Módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok

2023. június 10. 05:40

A Vidékfejlesztési Program keretében korábban megjelent több pályázati felhívás esetében módosultak a gazdálkodási napló vezetéséhez kapcsolódó szabályok, elsősorban az agrártámogatási rendszer 2023-tól megvalósuló egységesülési folyamatára tekintettel.

A falugazdászok díjmentesen segítik az egységes kérelmek benyújtását

2019. április 10. 03:33

A támogatási kérelmek kétharmadát, évente mintegy 120 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével adják be a gazdák.