Támogatások, pályázatok

Újra lesz az ültetvénytelepítési támogatás

AM

A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a 2021-ben, 15 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett felhívásra több, mint 20 milliárd forint összegben nyújtottak be támogatási igényt a gazdák. Az érintettek mintegy  2.500 hektár új, intenzív gyümölcs-, valamint 1700 hektár új gyógynövény ültetvény létrehozását tervezik.

A tárcavezető azt is kifejtette, hogy az újranyitott felhívás alapján alapvetően változatlan feltételekkel lehet magas termőképességgel és nagy termésbiztonsággal rendelkező gyümölcs és gyógynövény ültetvények létrehozására támogatást igényelni. Néhány változásra azonban számíthatnak az érdeklődők. Új támogatott fajként lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására is, emellett új támogatási célként jelenik meg az ökológiai művelésű ültetvények telepítésének támogatása. Az ökológiai művelés vállalása esetén a meghatározott gyümölcsfajok vonatkozásában alacsonyabb hektáronkénti tőszámmal, extenzívebb kialakítással, akár az üzemi termelésből már kiszorult tájfajták eltelepítésével hozható létre új ültetvény – tette hozzá Nagy István. 

Kifejtette, a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint márciustól lesz lehetőség. A beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet – hívta fel a figyelmet a tárcavezető.

A módosított pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon hamarosan megismerhetők lesznek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Rekordösszegű támogatás: 132 millió euró az agrártermékek népszerűsítésére

2025. november 9. 09:10

Több mint hetven promóciós program kap uniós támogatást, hogy erősítse az európai agrár-élelmiszeripar pozícióját világszerte.

Madárinfluenza: így segít a kormány a gazdáknak

2025. október 4. 10:10

Több mint 2 milliárd forint támogatást kapnak a víziszárnyas-tartók a madárinfluenza elleni védekezéshez.

Rendkívüli támogatás a kukoricatermelőknek

2025. szeptember 26. 10:10

Az aszály sújtotta gazdák hektáronként 16.535 forintot kapnak, összesen több mint 58 ezer termelő részesül a segítségből.

Kétmilliárd forint támogatás érhető el a baromfi- és sertéságazatban

2019. június 18. 12:33

A támogatási kérelem 2019. június 24. és július 5. között nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz, a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.

Hitek és tévhitek a biotermékekről

2019. augusztus 8. 04:37

Mitől lesz bio a bio? Mi a pontos megnevezése? Árulhatom-e a piacon a kezeletlen paradicsomomat? Csak néhány kérdés, amit nap, mint nap hallhatunk a biotermékekkel kapcsolatban.

A KAP kalkulátor kitöltési útmutatója

2018. február 5. 15:46

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. évre vonatkozó támogatás kalkulátora segítségével kiszámíthatja a közvetlen támogatásainak várható összegét (SAPS, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelőknek járó támogatás, termeléshez kötött támogatások).

Többletforrásban részesülnek az állattartók

2021. július 28. 08:36

A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára – közölte Nagy István tárcavezető.