Terményárak

A jó exportlehetőségek húzták fel az árakat

Agrofórum Online

Chicagóban ismét magára talált a búza árjegyzése és 2 százalékkal lőtt ki a kurzus, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,3 százalékkal drágult. A repce árjegyzése 0,6 százalékkal mérséklődött. Párizsban sem kapkodtak a kereskedők a repce határidős jegyzéséért, a négy fontosabb agrártermék közül csak ennek csökkent a kurzusa, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ár ezzel szemben emelkedett.

Az amerikai búza-, szója- és kukorica határidős piacin is emelkedést láthattak az érdeklődők pénteken, az erős exportkereslet továbbra is alátámasztotta az árakat – közölték a kereskedők. A legnagyobb nyereséget a búzán lehetett elérni, amely hatéves csúcsra tért vissza a főbb termelőterületek száraz időjárási viszonyai miatt, a különböző beszerzési pályázatok erőteljes globális keresletről tanúskodtak.

A búza piacán a kereskedők továbbra is az időjárásra összpontosítottak, mivel a közelmúltban az északi féltekén az őszi búza vetése adott okot aggodalomra. A vevői érdeklődés a kukorica és a szójabab piacán is jelentkezett.

„A búza tekintetében több helyen is száraz körülményeket lehet megfigyelni” – mondta Dan Smith, a Top Third Ag Marketing vezető kockázatkezelője.

Európában is a vevők dominálták a piacot, de a repce kivételt jelentett a maga árcsökkenésével. A malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza ára viszont hasznot hozott az áremelkedésre spekuláló kereskedőknek. Egy tonna malmi búzáért 209,75 eurót adtak a parketten, ami 75 eurócentes pluszt jelentett a decemberi határidőre. Összesen 40 294 kontraktus jött létre a piacon, azaz meglehetősen nagy volt az érdeklődés. Márciusra is csaknem ennyi, 35 887 üzletet kötöttek. Utóbbi határidőre 1,75 eurót szedett magára a kurzus, így 208 euróig drágult a tonnánkénti ár. A kukorica látványosa, 5,25 euróval került többe nap végére és 196,5 euró/tonnán ment hétvégi pihenőre az agrártermék. A takarmánybúza árszintje 1,65 euróval a tonnánkénti 189,25 euróig kúszott fel. A repce 392 euró/tonnás ára 2,75 eurós mínusz után alakult ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Újabb amerikai adat eredményezhet legalább részleges áremelkedést

2019. június 13. 05:52

Megjelent a júniusi USDA becslés és nem teljesen váratlanul, de mégis erős áremelkedést eredményezett az amerikai piacon.

Drágult a búza, pedig nincs hiány

2020. április 15. 07:04

A Húsvét előtti rövid héten folytatódott a koronavírus miatt extrém helyzet és megint csak igazolódott, ha a piac úgy érzi, gond van, akkor elfelejti az egyéb tényezőket.

Még mindig lejtőn vannak a gabonaárak

2020. március 17. 08:03

Európában, a párizsi árutőzsdén szinte mindegyik főbb agrárpiaci termék ára csökkent. A malmi búza kurzusa 2,25 euróval a tonnánkénti 177,25 euróra ment le.

A keresleti aggodalmak miatt kéthetes mélyponton vannak az árak

2023. január 5. 07:33

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.