Terményárak

A koronavírus mellett az eladások túlsúlyba kerülése miatt estek a jegyzések

Agrofórum Online

Február utolsó hetében továbbra is a gazdasági visszaesés miatti rossz hangulat volt az uralkodó. Erre erősített rá az USA-ban általánossá vált spekulációs eladási hullám.

A tőzsdei kereskedők jelentős csoportját adják a pénzügyi befektetési alapok. Tevékenységük elengedhetetlen a forgalom fennmaradása érdekében, döntéseiket azonban sokszor nem a fundamentális, kereslet-kínálati tényezők határozzák meg. A múlt héten is ez kapott szerepet, a korábbi vételi pozíciókat lezárták, a korábbi nyitott vételek nagysága harmadával csökkent és ez eredményezte, hogy a hétfői nyitáshoz képest a pénteki legalacsonyabb érték 6,5 %-kal volt alacsonyabb. A zárásban kicsit magára talált ugyan a jegyzés, de még így is a jegyzések a december elején-közepén jellemző szinteken álltak csak meg.

A Fekete-tengeri és az európai piacokon is 5-8 EUR/to-s csökkenés volt tapasztalható a búza esetében, amiben szerepet játszott, hogy az időjárás mindenütt kedvező a vetéseknek és az export értékesítés – főleg az orosz áru esetében – lelassult. A lassulásnak csak részben oka a koronavírus miatti kereslet-csökkenés, a piac már azt várja, hogy eléri-e a rekord szintet a dél-amerikai termés. A pénteki korrekciót az is segítette, hogy az argentin kormány az eddigi 12 %-ról 15 %-ra akarja emelni a búza exportvámját, és ez csökkentheti a kínálatot a világpiacon.

Erre a lépésre a decemberben hatalomra jutott új kormányzat elvben „jogosult” és nem csak a búzára, hanem a kukoricára és a szójababra is vonatkozna, mindkét terméknél ugyanúgy 3 %pontos emeléssel. A hét végén azonban az argentin farmerek több szervezete is sztrájkot helyezett kilátásba, ha életbe is lép ez a szabályozás, ezt elkerülendő március 4-én újabb tárgyalási fordulóra kerül majd sor.

A szójababnál és a többi olajosmagnál is folytatódott a csökkenő tendencia, a maláj pálmaolaj ára is tovább morzsolódott lefelé, itt jellemzően már a gazdasági visszaesés fenyegetése miatt.

Hazai árainknál is érzékelhető a kereslet jelentős visszaesése, az export is egyre komolyabb nehézségbe ütközik. Búza és kukorica exportunk jelentős hányada, mintegy 40-45 %-a Olaszországba megy és itt vannak komoly félelmek a kamionos szállítások esetleges akadozásai miatt. Jelenleg nincs hivatalos korlátozás, de előállhat az az eset, hogy az autók nem tudnak hazatérni egy esetleges zárlat miatt. Ez a már korábban lekötött szerződések teljesítését is ellehetetlenítheti, a korábbi ütemezéseket felboríthatja, a szállítások csúszhatnak. Ez szinte minden termékre hatással lehet és emiatt az egyébként is túlterhelt vasúti szállításoknál is újabb nehézségek adódhatnak.

Az olajosmagvaknál a jelentős árcsökkenés az európai piacokon hatással van már itthon is, a repce jegyzése/ára közel 20 EUR/to-val esett a párizsi tőzsdén és mivel a vevők jelentős része ehhez áraz, a belföldi piaci áraknál is érezhető ez. A hét elejei 130.000,-Ft/to körüli kalkulálható árszint a hét végére 117-118.000 Ft/to-ra jön ki és nem zárható ki a további áresés sem.

Továbbra is teljesen bizonytalannak látszik a napraforgómag helyzete, egyes piaci vélemények alátámasztották múlt heti érzésemet, miszerint csak korlátozott mennyiségre volt vevő a piacon. Ez a vevő vagy vevők visszahúzódóban van, illetve vannak és most már csak a kereslet utórezgései mozgatják az árakat.

A következő napok, hetek áralakulását továbbra is lefelé várom és ahogy érkeznek a kínálatot növelő hírek Dél-Amerikából, a szezon végi zárókészletek emelkedéséről Oroszországból és az USA-ból, az már a következő szezonra is hatással lesznek.

NE FELEJTSE! MINDEN KEDDEN ÉLŐBEN KÉRDEZHET TERÉNYPIACI SZAKÉRTŐNKTŐL, BIDLÓ GÁBORTÓL!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az aratás végéhez közeledve esett a búza ára

2025. július 26. 11:10

Amerikában és Európában is inkább csökkentek a főbb terményárak a héten. Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab pedig 2,8 százalékkal lett olcsóbb, igaz a repce ára 0,1 százalékkal feljebb kúszott.

Befűtött a búza piacán a közelgő hőhullám

2025. július 19. 11:10

Amerikában és Európában is emelkedtek a főbb terményárak a héten. Chicagóban a búza 4 százalékkal, a kukorica 7,9 százalékkal, a szójabab 1,7 százalékkal, a repce pedig 4,5 százalékkal drágult.

Nagyobb lehet a vártnál az amerikai búzatermés

2025. július 12. 11:10

Amerikában inkább csökkentek, míg Európában inkább emelkedtek a főbb terményárak a héten.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Kéthavi csúcson a szójabab a hatalmas kínai vásárlás miatt

2023. november 9. 10:40

Szerdán újra a vevők voltak a főszereplők a terménypiaci kereskedésben. Chicagóban a búza 3,4 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal drágult, a repce 0,3 százalékos értékcsökkenése kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Rejtőzködő gabonakórokozók

2024. május 17. 13:10

Vannak olyan parazita gombák is, amelyek károsítását, a tünetek megjelenését csak tavasszal észlelhetjük, ugyanakkor ebben az időszakban már semmit sem tehetünk ellenük.

A raktári kártevők elleni védekezés a biogazdaságokban, 1. rész

2023. július 24. 09:10

A raktári kártevők elleni hatékony, vegyszeres peszticidek használata nélküli védekezéséhez olyan integrált szemléletű védekezési módszerre van szükség, amely magában foglalja a fertőtlenítést, az azonosítást, valamint a megfigyelési és megelőző intézkedéseket.

XVIII. Kalászos Gabona Fórum Visegrádon

2018. szeptember 18. 17:01

Őszi árpából szinte biztos, hogy vetőmaghiányra kell számítani, tritikálénál valószínűsíthető, hogy el fog fogyni a szaporítóanyag, míg őszi búzánál a szakmailag elfogadható 40%-os (vagy a fölötti) felújítási arányhoz biztosított a fémzárolt vetőmag.