Terményárak

A nyersolaj drágulása húzta fel a szójabab árát

Agrofórum Online

Amerikában nem volt határozott iránya a terménypiaci kereskedésnek a hét első napján. Európában viszont egyértelműen eladói nyomás alakult ki. Chicagóban a búza 0,3 százalékkal, a szójabab pedig 0,9 százalékkal drágult, miközben a kukorica kurzusa 0,1 százalékkal, a repcéé pedig 0,6 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az amerikai szójabab határidős jegyzésára emelkedett hétfőn, mivel a szójaolaj határidős jegyzései több mint 2 százalékot emelkedtek technikai alapú kereskedési okok és a nyersolaj erősödése miatt – közölték kereskedők.

Olcsóbb dollár

A chicagói búza kurzusa megerősödött az akciós vásárlások és a dollár visszaesése miatt, ami az amerikai gabonaféléket globálisan versenyképesebbé teszi, míg a kukorica árszintje feljebb emelkedett a hullámzó kereskedelemben.

Az amerikai kőolaj határidős jegyzései hordónként 2 dollárral drágultak a geopolitikai feszültségek miatt, ami támogatást nyújtott a szójakomplexumnak, mivel a szójaolaj a bioüzemanyag alapanyagaként játszik szerepet. Az árualapok jókora mennyiséget tartanak nettó short pozícióban, mondta Craig Turner, a StoneX elemzője.

Enyhülő aggodalmak

A kereskedők mérlegelték a szójabab termését Brazíliában, a világ legnagyobb beszállítójánál, miután az esőzések enyhítették a szárazság okozta károk miatti aggodalmakat. Brazília szójabab betakarításának 6 százaléka fejeződött be csütörtökre – közölte az AgRural tanácsadó cég.

Kína szójabab importja Brazíliából 2023-ban 29 százalékkal ugrott meg az előző évhez képest – mutatták a vámadatok.

Nemzetközi tenderek

Csendes volt a globális búzaexport hétfőn, miután a múlt héten több mint 1,5 millió tonnát vásároltak nemzetközi tendereken olyan vevők, mint Algéria, Egyiptom, Tunézia, Jordánia és Libanon. A héten eddig csak Jordánia írt ki pályázott búzára.

Fagyos hangulat

Európában a malmi búza 1,25 eurós mínusz után 216,75 euróba, a kukorica 1 eurós árcsökkenést követően 186 euróba, a repce 1,5 eurós lejtmenet hatására 433,25 euróba, a takarmánybúza pedig 1,1 angol fontos mínusz után 179,15 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Emelkedett a kukorica ára az export miatt

2024. december 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a búza a globálisan javuló termés miatt

2024. december 14. 07:40

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a kukorica olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a kukorica az elmaradó export miatt

2024. december 13. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

Ukrajna gabonaexportja csaknem hatvanmillió tonnára emelkedhet

2021. augusztus 21. 13:14

Ukrajna 2021-es gabonatermése elérheti a 76,97 millió tonnát, beleértve 28,79 millió tonna búzát, 37,76 millió tonna kukoricát és 8,34 millió tonna árpát.

Kukorica – Megéri-e műtrágyázni?

2018. december 11. 05:34

Kísérleteinkben vizsgáltuk a karbamid és a MAS (mészammon-salétrom) közötti különbséget is azonos (120N és 160N) nitrogénszint mellett, és eredményeink szerint egyértelműen a MAS használata bizonyult kedvezőbbnek.

Chicagóban és Párizsban is drágult a kukorica

2023. június 7. 07:36

Egy jelentés szerint a június közepére és végére vonatkozó időjárás-előrejelzés valószínűleg döntő fontosságú lesz a gabonapiacok, különösen a kukorica számára.

Erősödik a gyapottok bagolylepke hernyóinak kártétele

2019. július 30. 09:31

A lehullott csapadék most már lehetővé teszi az aratás során elhullott magvak kikelését, illetve a zöldítésre szánt területeken a vetések jobb fejlődését.