Terményárak

A várható időjárás miatt módosulnak a terméskilátások

Kép: Massey Ferguson Global

Európában emelkedést, az Egyesült Államokban csökkenést hozott a hét első kereskedési napja. Párizsban a malmi búza, a repce és a kukorica is drágult, míg Londonban a takarmánybúza a következő határidőre kis mértékben ugyan, de vesztett értékéből. Chicagóban a búza ára 1,1 százalékkal, a kukoricáé 0,7 százalékkal, a szójababé pedig 1,4 százalékkal csökkent. A repce árszintje stagnált.

Az amerikai kukorica határidők hétfőn először emelkedtek, majd megfordult a trend. A drágulást azon aggályok támasztották alá, hogy az Egyesült Államok középnyugati részén a termőterületek meleg és száraz körülményei fenyegethetik a növények fejlődését.

„Az előrejelzők arra számítanak, hogy az elkövetkező két hétben a kukoricaöv északnyugati felében problémák alakulhatnak ki, mivel az esőzések elmaradnak” – mondta Arlan Suderman, a StoneX árukért felelős közgazdásza az ügyfeleknek szóló feljegyzésében.

A kukorica globális kínálatának várakozása a Brazíliában tapasztalható tartósan száraz időjárás és Kína erőteljes vásárlása közepette már csökken.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közölte, hogy a kukorica heti exportja 1,413 millió tonna volt, a piaci elvárásoknak megfelelően.

Európában ezzel szemben vevői fölény alakult ki a piacon, főleg Párizsban, ahol a malmi búza, a repce és a kukorica is többe került a nap végére. A takarmánybúza enyhe londoni mínusza ugyan kissé beárnyékolta a pozitív összképet. Párizsban egy tonna malmi búzáért 216,5 eurót adtak, ami 1,75 eurós tonnánkénti pluszt jelentett. Napközben 219,75 eurón is kötöttek üzletet, de forgalom nem volt túl élénk, a szeptemberi határidőre 16 206 kontraktus jött létre. Decemberre jóval több, 26 480 üzletet kötöttek a parketten. Erre a határidőre is 1,75 euróval emelkedett a tonnánkénti kurzus, ez 215,5 eurós árszintet eredményezett. A kukorica 4 eurós plusz után 258 euró/tonnába került. A repce 541,75 euró/tonnás kurzusa 4,25 eurós drágulást jelentett. Londonban a takarmánybúza ára 20 angol pennyvel 201,7 angol penny/tonnára mérséklődött.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Megjelent és ingyenesen letölthető a Nufarmer Magazin őszi száma (pdf)

2019. szeptember 10. 16:34

A tarlókezeléstől a csávázáson, majd a vetésen át egészen a téli nyugalmi állapotig lépésről lépésre foglalkozunk az aktuális teendőkkel, kollégáinkon kívül gyakorló szakemberek is megosztják tapasztalataikat, javaslataikat.

Jobbára estek a terményárak Európában

2024. november 29. 07:10

Inkább csökkentek az árak, de mindenhol nagyon kicsi forgalom jellemezte a tőzsdéket. Az amerikaiak hálaadást ünnepeltek.

RAPOOL-repcék: DUPLO

2021. július 28. 10:55

Azoknak ajánljuk, akik egészséges, szilárd szárú, rugalmasan betakarítható hibridet keresnek. A DUPLO jól tűri a szárazságot és kötött talajokon is boldogul. Ősszel rendkívül intenzíven fejlődik, ezért bátran vethető később is.

Okozhat repcében gondot a gabona árvakelés?

2021. szeptember 20. 08:37

Lassan eljön az ideje az árvakelésű gabona elleni védekezésnek azokon a repcetáblákon, amelyeknek szerencséjük volt, kaptak egy kis csapadékot és már sorolnak.