Terményárak

Alaposan csökkent a búza ára Chicagóban

Agrofórum Online

Amerikában csökkentek az árak, míg Európában kiegyenlített piacot lehetett látni a hétfői kereskedés során a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab 0,1 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza és a kukorica olcsóbb lett, a repce és a takarmánybúza kurzusa viszont pluszban zárt.

A kereskedők kötelezettségvállalásairól szóló pénteki jelentés azt mutatta, hogy a befektetési alapok kereskedői árcsökkenésre spekuláló, short pozíciókat vesznek fel a határidős búzapiacon.

Több mint 31 000 short búzaszerződést adtak hozzá a búza határidős piacához, az alapok összességében közel 111 000 kontraktussal rendelkeznek a búzában. Az elemzők szerint a csökkenő lendület bizonyítéka a hétfői kereskedésre is kiterjedt.

„A búza ismét nagyot esett, és a kukorica, illetve a szójabab is követte” – mondta Charlie Sernatinger a Marextől.

Mexikói érdeklődés

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) bejelentette, hogy a hét elején új gyorsértékesítést hajtottak végre az amerikai kukoricaexportban. Mexikó 454 090 tonna kukoricát vásárolt a 2024-25-ös és 2025-26-os gazdálkodási évekre szóló szállítással.

Doug Bergman, az RCM Alternatives munkatársa szerint azonban a nap folyamán nyomás alatt volt a határidős kukorica, részben a globális kínálati helyzet miatt.

„Erős a kereslet, de a kínálat is megfelelő, és az Egyesült Államok kereslete is növekedhet anélkül, hogy túlzottan szűkülne az amerikai ellátás” – mondta Bergman.

Dollárgyengülés

Az amerikai dollár gyengébb hétkezdete lendületet adott a gabonáknak, különösen a szójabab határidős piacán. Az USA-dollár indexében tapasztalt gyengeség Donald Trump megválasztott elnök azon terveire reagált, hogy Scott Bessentet jelölje pénzügyminiszternek.

A kereskedők Bessent választását annak jelzésének tekintik, hogy a második Trump-adminisztráció növekedésorientáltabb irányba tereli a gazdaságot – írja a The Wall Street Journal.

Fekete-tenger

A búza árcsökkenésében szerepe volt az orosz búza exportára csökkenésének is. Noha Oroszország várhatóan szigorúbb exportkvótákat fog bevezetni, ez még nem történt meg.

„A SovEcon fenntartja, hogy a búza továbbra is alapvetően alulértékelt a globális piacon” – közölte a fekete-tengeri kutatócég.

Vegyes összkép

Európában a malmi búza 4,75 eurós mínusz után 214,25 euróba, a kukorica 1,75 eurós árcsökkenést követően 209,5 euróba, a repce 5,5 eurós áremelkedés hatására 514,25 euróba, a takarmánybúza pedig 1,1 angol fontos plusz után 185,95 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tovább drágult a búza a héten

2025. február 8. 09:10

Európában a malmi búzáért 0,9 százalékkal, a kukoricáért 0,2 százalékkal, a takarmánybúzáért 0,3 százalékkal adtak többet, a repce árszintje pedig 0,5 százalékkal emelkedett.

Kilőtt a búza ára a héten

2025. február 1. 09:10

Európában a malmi búzáért 3,8 százalékkal, a kukoricáért 1,5, a takarmánybúzáért pedig 0,8 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 4,5 százalékkal esett.

Csökkenhet a búza és a kukorica ára a jövő héten az USA-ban

2025. január 25. 08:10

Európában a malmi búzáért 1,43, a kukoricáért és takarmánybúzáért 0,2-0,2 százalékkal adtak többet, a repce árszintje 0,8 százalékkal esett.

Tízéves mélypontra zuhanhatnak a globális gabonakészletek

2025. január 24. 11:10

A kínálat 6 millió tonnával csökkenhet, miközben a fogyasztás rekordot dönt. Ez a készletek további visszaesését okozza.

Szerbiából venne búzát és kukoricát Egyiptom

2023. február 9. 12:37

Egyiptom mintegy egymillió tonna búza, valamint meg nem határozott mennyiségű kukorica importjáról tárgyal Szerbiával gabonaellátásának diverzifikálása érdekében.

Egyhetes mélyponton a kukorica ára

2023. június 24. 07:32

A kukorica heti exportértékesítése mindössze 83 100 tonnát tett ki, közel a piaci becslések legalacsonyabb határához.

A koronavírus miatt van nyomás alatt a gabonapiac

2020. február 1. 04:36

Az Egyesült Államokban tervezett kínai szójababvásárlások kerültek komoly veszélybe a kereskedők szerint a koronavírus terjedésével.

Még a dél-amerikai száraz időjárásra figyel a piac

2020. október 22. 06:32

A párizsi árutőzsdén nem változott a következő határidőre a malmi búza és a takarmánybúza ára, ám a repce és a kukorica piacán a vevők kerültek fölénybe.