Terményárak
Terményárak

Alma és körte terméskilátások Európában

Alma és körte terméskilátások Európában

Agrofórum Online

Az Alma- és Körtetermesztők Nemzetközi Szövetsége (WAPA) közzétette az idei évre szóló európai termésbecslési adatait.

Az Alma- és Körtetermesztők Nemzetközi Szövetsége (WAPA) közzétette az idei évre szóló európai termésbecslési adatait. Ezek szerint almából a tavalyinál 3%-al kevesebb termés várható a kontinensen, ami a becslések szerint jobb egyensúlyt fog biztosítani a kereslet és a kínálat között, mint az elmúlt évben, amikor túltermelés volt tapasztalható. Körtéből várhatóan 9%-kal terem kevesebb, mint a tavalyi évben. A fő termesztési körzetekben a tenyészidőszakban kedvező volt az időjárás (a jégesőktől eltekintve), ami biztosítja a termés jó minőségét.

A WAPA (World Apple and Pear Association) hagyományosan a Prognosfruit rendezvény után hozza nyilvánosságra Európára vonatkozó termésbecslési adatait, amelyet idén Hamburgban tartottak augusztus 3. és 5. között. 1976-ban volt az első ilyen rendezvény, amelyet minden évben egy-egy fontos termesztő körzet központjában tartanak, így az idei volt a negyvenedik. A több mint 300 résztvevő a tanácskozáson elhangzottak után óvatos optimizmussal távozhatott a helyszínről, hiszen a tavalyinál kevesebb termés azt jelenti, hogy talán a piaci problémák is mérséklődnek, és a jó minőségű termés jól eladható lesz. A konferencia fő megállapításai közé tartozott egyébként, hogy csak akkor lehet versenyképes a szektor, ha messzemenően figyelembe veszi a fogyasztói igényeket és szokásokat, erőteljes marketing munkával alakítja is azokat, és a gyümölcsök egészségvédő értékeire hivatkozva ösztönzi a fogyasztást. Az új telepítéseknél az új, színes, kemény húsú, kiváló ízű és jól eltartható fajták telepítését kell előtérbe helyezni. Emellett törekedni kell a termesztési körzetek saját arculatának és saját fajtaválasztékának kialakítására is. Az óvatos optimizmus nem jelenti azt, hogy nem néznek kemény kihívások elé a termesztők – hangsúlyozta Daniel Sauvaitre, a WAPA elnöke, ezért továbbra is keményen és integráltan kell dolgozni a siker érdekében.

Európában idén 12 millió tonna almatermés várható, ami 3%-kal kevesebb a tavalyinál. Továbbra is a Golden Delicious fajtakörhöz tartozó fajták a legnépszerűbbek a kontinensen (1. táblázat), és a második helyen a Gala található. A hagyományos fajták közül jelentősen csökkent a Jonathan és az Angliában termesztett Cox Orange Pippin aránya. Az új fajták mennyiségét együtt kezeli a táblázat. Itt elsősorban a legújabb klubfajtákra kell gondolni (Jazz, Cameo, Kanzi…), ezek aránya növekedett.

A legnagyobb almatermesztő jelenleg Lengyelország a kontinensen (2. táblázat). Az elmúlt évek fejlesztési nyomán idén már a 4 millió tonnát is meghaladja az alma termésmennyiségük. A második helyen Olaszország áll 2,28 millió tonnával, ezt követi Franciaország (1,56 millió t) és Németország (1,05 millió t). Ez a négy ország a meghatározó az európai piacon. Közép-Európa országaiban a tavaszi fagykárok, Belgiumban a jégverés miatt nagy a terméskiesés idén, ezek az országok várhatóan behozatalra fognak szorulni.

Európa várható körtetermése idén 2,17 millió tonna, 9%-kal kevesebb, mint tavaly. A meghatározó termesztő országok közül csak Hollandia és Portugália termésmennyisége maradt szinten, a többi országé jelentősen csökkent, részben természeti károk, részben az elöregedett ültetvények kivágása miatt (4. táblázat). A fajtahasználat sokkal konzervatívabb és lassabban változik, mint az almatermesztésben tapasztalható. Évtizedek óta a Conference fajta a meghatározó, ezen kívül a Vilmos és az Abate Fetel fajtákat termesztik nagy mennyiségben (3. táblázat).

 

 

 

 

 

 

1. táblázat
Európa alma termésmennyiségei fajtánként 2007 és 2016 között
fajta 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016* %** %***
Braeburn 318 295 338 289 324 264 302 321 312 322 3 3
Cox Orange Pippin 108 103 65 89 89 38 42 32 34 29 -17 -21
Cripps Pink (Pink Lady) 73 70 162 160 184 144 187 249 244 260 7 15
Elstar 489 471 488 362 453 353 346 431 399 394 -1 1
Fuji 188 205 245 251 261 212 311 321 338 309 -9 -4
Gala 1024 1051 1077 989 1137 1111 1204 1328 1382 1329 -4 2
Golden Delicious 2530 2582 2636 2413 2628 2286 2535 2677 2534 2364 -7 -8
Granny Smith 306 313 343 342 413 302 361 383 405 390 -4 2
Idared 388 895 828 619 692 986 1069 1192 1129 1064 -6 -6
Jonagold 660 812 742 544 652 475 500 644 633 565 -11 -5
Jonagored 234 198 204 180 194 367 341 491 519 535 3 19
Jonathan 148 353 305 282 242 201 178 193 143 123 -14 -28
Red Delicious 629 769 724 663 680 541 597 675 643 633 -2 -1
Red Jonaprince 0 31 38 29 33 48 53 98 104 159 52 87
Shampion 172 395 323 257 327 423 457 494 513 520 1 6
Új fajták 17 65 108 134 152 350 412 459 465 530 14 19
Egyéb 1922 2787 2382 2137 2285 1994 2034 2572 2528 2479 1 4
EU összesen 9206 11395 11008 9740 10746 10095 10929 12560 12325 12005 -3 1
Forrás: www.wapa-association.org
* becsült adat
** 2016 évi adat a 2015 évihez viszonyítva
*** 2016 évi adat az elmúlt 3 év átlagához viszonyítva
2. táblázat
A főbb európai almatermesztő országok termésmennyisége 2007 és 2016 között
ország 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016* %** %***
Ausztria 193 159 185 169 199 157 155 188 177 22 -88 -87
Belgium 358 336 344 288 305 220 220 318 285 234 -18 -15
Csehország 113 157 145 103 79 118 121 131 156 113 -28 -17
Franciaország 1676 1528 1651 1579 1701 1169 1576 1444 1674 1564 -7 0
Görögország 236 231 224 254 305 242 236 245 242 263 9 9
Hollandia 396 376 402 334 418 281 314 353 336 332 -1 -1
Horvátország 40 49 60 89 83 59 96 62 101 35 -65 -59
Lengyelország 1100 3200 2600 1850 2500 2900 3170 3750 3979 4150 4 14
Magyarország 203 583 514 488 301 750 585 920 522 449 -14 -34
Nagy Britannia 196 201 212 214 226 162 204 225 243 250 3 12
Németország 1070 1047 1071 835 953 972 804 1118 973 1052 8 9
Olaszország 2196 2164 2237 2179 2293 1939 2122 2456 2280 2282 0 0
Portugália 258 245 274 251 265 221 284 272 329 263 -20 -11
Románia 362 329 379 423 412 351 387 382 336 371 10 1
Spanyolország 599 528 470 486 507 391 464 505 482 509 6 5
Egyéb 210 262 240 198 199 163 191 191 210 116 -45 -41
EU összesen 9206 11395 11008 9740 10746 10095 10929 12560 12325 12005 -3 1
Forrás: www.wapa-association.org
* becsült adat
** 2016 évi adat a 2015 évihez viszonyítva
*** 2016 évi adat az elmúlt 3 év átlagához viszonyítva
3. táblázat
Európa körte termésmennyiségei fajtánként 2007 és 2016 között
fajta 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016* %** %***
Abate Fetel 325 249 306 224 404 256 304 358 333 290 -13 -13
Conference 823 639 903 832 928 693 894 951 967 918 -5 -2
Guyot 105 98 102 92 96 70 80 67 74 58 -21 -21
Rocha 136 168 197 171 209 115 162 203 134 135 0 -19
Vilmos körte 322 309 312 286 332 252 283 278 283 252 -11 -10
Egyéb 834 705 783 671 683 502 604 568 603 517 -14 -11
EU összesen 2545 2168 2603 2276 2652 1888 2327 2425 2394 2170 -9 -9
Forrás: www.wapa-association.org
* becsült adat
** 2016 évi adat a 2015 évihez viszonyítva
*** 2016 évi adat az elmúlt 3 év átlagához viszonyítva
4. táblázat
A főbb európai körtetermesztő országok termésmennyisége 2007 és 2016 között
ország 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016* %** %***
Belgium 287 170 307 285 295 236 315 374 369 332 -10 -6
Franciaország 221 157 202 164 176 124 154 131 155 134 -14 -9
Hollandia 255 172 301 274 336 199 327 349 349 352 1 3
Olaszország 922 759 858 680 934 650 726 736 764 678 -11 -9
Portugália 136 168 198 172 210 115 162 203 134 135 0 -19
Spanyolország 496 476 429 456 461 355 403 400 344 303 -12 -21
Egyéb 228 266 308 245 240 209 240 232 279 236 -15 -5
EU összesen 2545 2168 2603 2276 2652 1888 2327 2425 2394 2170 -9 -9
Forrás: www.wapa-association.org
* becsült adat
** 2016 évi adat a 2015 évihez viszonyítva
*** 2016 évi adat az elmúlt 3 év átlagához viszonyítva

 

(Dr. Szalay László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Olcsó az orosz búza, ez külső nyomást jelent a piacokon

2024. március 27. 13:10

A mínuszok uralták a terménypiacokat a keddi kereskedési napon. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A búza tovább drágult a fekete-tengeri feszültségek miatt

2024. március 26. 16:10

Amerikában vegyes összkép, míg Európában inkább eladói fölény bontakozott ki a terménypiacokon a hétfői kereskedési napon.

Leállhat a fekete-tengeri ellátás

2024. március 23. 09:10

Amerikában vegyes összkép, Európában viszont eladói túlsúly alakult ki a hét utolsó kereskedési napján a terménypiacokon.

Két hónapos csúcsra ugrott a szójabab ára

2024. március 22. 07:40

Alapvetően emelkedtek az árak terménypiacokon, a főbb kurzusok közül egyedül az európai repce ára mérséklődött. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce olcsóbb lett.

Rekordszinten vannak az ukrán almakészletek

2019. május 23. 07:33

Májusban a jó minőségű étkezési alma ára növekedni kezdett a kiskereskedelemben, mialatt a nagykereskedelmi árak alacsonyak maradtak.

Szedd magad a Dancsi Kertészetben!

2019. június 28. 13:33

Amikor meghatározzák a szedési árat, akkor felmérik egyrészről azt, hogy az adott időszakban, mekkora összegért elérhető a pultokon a szamóca, mekkora az, amiért megéri a fogyasztónak kocsiba ülni és a tűző napon hajladozni.

Betakarítás mellett a kártevőkről se felejtkezzünk meg

2018. szeptember 26. 07:30

Az őszi rezes- kénes lemosó permetezés elvégzésével, valamint a lehullott levelek összegyűjtésével és komposztálásával sokat tehetünk a jövő évi egészséges lombozat érdekében.

A duzzadó vagy fakadó rügyekben fagykárokkal lehet számolni

2018. március 18. 23:35

Az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce már szinte mindenütt megkapta az első fejtrágyát, ez meg is látszott a határ képén, hiszen a vetések üdítően zöldellenek. Most ezt a kedvező képet zavarta meg a visszatérő télies idő.