Terményárak

Az exportpiacok hajtják felfelé a kukorica árát

Agrofórum Online

Az elmúlt napokhoz hasonlóan továbbra is vegyes a hangulat az agrárpiacokon, mind a tengerentúlon, mind Európában. Chicagóban a búza 0,6 százalékot, a szójabab 0,4 százalékot, a repce pedig 1,1 százalékot vesztett értékéből, a kukorica ezzel szemben 0,8 százalékkal drágult. Európában a repce és takarmánybúza lett olcsóbb a következő határidőre, de a malmi búza és a kukorica kurzusa viszont emelkedett.

Az amerikai kukorica határidős ára emelkedett, az erős exportkereslet hatására, amelyet a Brazíliában tapasztalható betakarítási hiány okozott, amely miatt a készletek csökkenésével kapcsolatos aggodalmakra figyeltek a befektetők.

A szójabab és a búza határidős ára enyhén csökkent a technikai alapú üzletkötések hatására, ilyenkor az árfolyamgörbe mozgása alapján kötnek üzletet a parketten.

A magán exportőrök 1,224 millió tonna kukorica értékesítéséről számoltak be, a vevők kínaiak voltak, a fizikai leszállítás a 2021/22-es gazdasági évben lesz – közölte az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA). Ez volt a hatodik egymást követő kereskedési nap, amikor kukoricaértékesítést jelentettek be Kínába, az üzlet mérete ebből öt napon is átlépte az egymillió tonnát.

„A kukorica ára visszapattant az előző napi mélyponthoz képest az általános árupiaci folyamatok ellenére” – mondta Matt Zeller, a StoneX piaci információs cég igazgatója. „A medvepiac, azaz az árcsökkenés előtt komoly akadályok állnak, minden nap kínai kukoricavásárlásról érkeznek hírek” – tette hozzá.
Az USDA azt is közölte, hogy a kukorica exportértékesítése a május 13-án zárult héten 4,339 millió tonna volt, ami a közel két hónapos viszonylatban a legmagasabb adat.

Európában sem volt határozott iránya a kereskedésnek. Párizsban a malmi búza a szeptemberi határidőre 2,25 euróval a 213,75 euró/tonnás kurzusig drágult. A forgalom elmaradt a tegnapitól, a hét eleji szinten volt az érdeklődés, erre a határidőre 20 522 üzletet kötöttek a parketten, decemberre pedig 18 564 kontraktus jött létre. Érdekes, hogy több napig decemberre volt nagyobb az érdeklődés, de most a közelebbi határidő került a befektetők érdeklődésének középpontjába. Decemberre egyébként 2 eurós pluszt követően 212,25 euróba került egy tonna malmi búza. A kukorica 253 euró/tonnás árszintje 6,5 eurós árnövekedést jelentett. A repce ára 50 eurócenttel 528 euró/tonnáig csorgott le. Londonban a takarmánybúza továbbra is a kétszáz angol fontos lélektani határ alatt maradt, egy tonna 199 angol fontba került, ami 75 angol pennys lecsúszást jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Az árak csökkenésével zárult a hét a terménypiacokon

2023. július 22. 07:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárta a hét utolsó napját.

Ami késik, nem múlik - Tudósítás az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról

2018. március 2. 17:00

Megkésett, de ma is aktuális beszámoló az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról.

Bolhakártétel? Repcében? Tavasszal?

2021. április 7. 06:37

Igazán nem állíthatjuk, hogy a tavaszi időszak jellegzetes kárképe lenne repcében a nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) kártétele. Azt pedig végképp nem mondhatjuk, hogy az olyan mértékű is lehet, amely akár az érintett növény pusztulásához is vezethet.

Kisebb bizonytalanság alakult ki a piacokon

2021. május 13. 06:26

Kontinensünkön sem volt határozott iránya a kereskedésnek. Párizsban a malmi búza olcsóbb lett, a szeptemberi határidőre 1,25 euróval csökkent a tonnánként számított kurzus.