Terményárak

Az ukrán szállítások miatt csökken a búza ára

Agrofórum Online

Amerikában vegyes összkép, míg Európában egyértelmű eladói túlsúly rajzolódott ki a keddi terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica 0,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

„A búzaárak továbbra is csökkennek az Ukrajnából kiáramló olcsó búza kínálatának növekedése közepette, ráadásul az Oroszországból érkező hatalmas búzakínálat továbbra is megfigyelhető.

Egyszerűen fogalmazva, a búza keresletet keres, és ehhez alacsonyabb árszintek szükségesek, így a legkisebb ellenállás útja csökkennek az árak” – hívta fel a figyelmet Arlan Suderman, a StoneX vezető nyersanyagpiaci közgazdásza.

A kukorica kereskedelme minimális pluszban zárt. A decemberi határidőre a kukorica az elmúlt hét kereskedési napból hatban mínuszba ment, miután kudarcot vallott a 100 napos mozgóátlag. Ez a technikai alapon kereskedőknek lehet érdekes információ.

A szójabab ára több mint egy hete egy tartományban mozog, és kedden magasabban zárt, a kereskedési tartomány felső határához közelítve. A szójabab drágulását segítette, hogy egy kulcsfontosságú brazil kikötőben keletkezett tűz késlelteti a gabonaszállítmányokat, amelyek már eddig is nehézségekbe ütköztek az amazóniai folyók alacsony vízállása miatt.

A Grain Market Insider szerint Brazíliában a szójabab ültetése körülbelül 6 százalékkal elmarad a tavalyi ütemtől, és a búza betakarítása során tapasztalt „kedvezőtlen időjárás” minőségi problémákhoz, és az árak emelkedéséhez vezetett.

Al Kluis, a Kluis Commodity Advisors ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy sok privát előrejelzés szerint a brazil kukorica- és szójabab termésére vonatkozó várakozások csökkennek, „mivel folytatódik az esőzés Brazília déli részén és Paraguayban”.

Európában a malmi búza 2,25 eurós mínusz után 229,5 euróba, a kukorica 1 eurós árcsökkenést követően 197 euróba, a repce 2 eurós lejtmenet hatására 430,75 euróba, a takarmánybúza pedig 3,9 angol fontos mínusz után 183,2 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) megerősítette, hogy Mexikó 239 492 tonna szójababot vásárolt az országuktól, és hamarosan további Kínába irányuló értékesítéseket is megerősíthetnek.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Huszonegy hónapos mélypont közelében a búza ára

2023. április 26. 06:36

A tengerentúlon vegyes összképet, míg Európában egyértelmű eladói fölényt lehetett látni kedden a terménypiacokon.

Ellentétesen mozgott a repce Európában és Amerikában

2021. május 10. 06:20

Európában nem volt ennyire optimista a befektetői hangulat a malmi búza a heti jó öt százalékos mínusz után 243,75 euróba került tonnánként.

A várhatóan jó búzatermés miatt csökkent az ár

2024. február 17. 09:40

Inkább árcsökkenéssel zárult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a repce pedig 2,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A szójabab azonban 1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce azonban drágult.

Csökkenhet az orosz búzatermés

2022. október 21. 08:03

A teljes betakarítás előtti búzaterületet Oroszországban 2023-ban 29,1 millió hektárra becsülik, ami 400 ezer hektárral kevesebb, mint az idén.