Terményárak

Csökkent az ukrán kukorica exportára

Kép: Unspalsh

A nagy készletek és a gabona iránti korlátozott kereslet miatt csökkent az ukrán kukorica exportára, a terményt az orosz invázió miatt csak vasúton lehet exportálni Ukrajna nyugati határán – közölte az APK-Inform elemzőcég.

A világ egyik vezető gabonabeszállítója, Ukrajna korábban a legtöbb mezőgazdasági árut a fekete-tengeri kikötőkön keresztül szállította, de a part nagy részén háború dúl, a kereskedők azon fáradoznak, hogy több gabonát szállítsanak vasúton. „A nagy kukoricafelesleg és a kínálat túlsúlya a kereslet felett továbbra is nyomást gyakorolt az árakra” – áll a tanácsadó cég jelentésében.

Az APK-Inform tájékoztatása szerint a kukorica keresleti ára április-május kiszállítással 240-250 dollár/tonna volt a lengyel határon, ami tonnánként 15 dollárral alacsonyabb, mint egy héttel korábban. A kukorica keresleti ára a szlovák határon szintén 245-260 dollárra csökkent tonnánként, míg a romániai konstancai kikötőben az ára 300-315 dollár volt. Az APK-Inform nem közölt összehasonlító adatokat.

Ukrán tisztviselők szerint az ország kukoricakészlete március végén körülbelül 13 millió tonnát tett ki, a gabonából pedig csak 300 ezer tonnát exportáltak a hónap során.

Közben hírek érkeztek arról, hogy az orosz állampolgárok rendelkezésre álló jövedelmük átlagosan 40%-át költik élelmiszerre – körülbelül kétszer annyit, mint az orosz-ukrán háború előtt. Mindezt az ENSZ élelmezésügyi ügynökségének oroszországi összekötő irodájának igazgatója mondta a Reutersnek.

Az orosz kormány adatai szerint az éves élelmiszer-infláció 18,75%-ot ért el április 1-jén, mivel a gazdaságban jelentkeznek a Moszkvával szemben a február 24-i ukrajnai inváziót követően bevezetett nyugati szankciók.

Oleg Kobiakov, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) munkatársa elmondta, hogy sok orosz háztartás most válságkezelési stratégiákhoz folyamodik, mivel bevételeik nagy részét alapvető szükségletek, például élelmiszerek fedezésére fordítják.

Egy átlagos európai uniós háztartás jövedelmének körülbelül 12%-át költi élelmiszerre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

A búza ára enyhén emelkedett hálaadás ünnepe előtt

2025. november 24. 14:10

Visszafogott forgalom és vegyes ármozgások jellemezték a múlt hetet: a búzától a szójáig mindenhol óvatos piaci hangulat uralkodott.

A vártnál magasabb kínálati kilátások mozgatták a piacot

2025. november 17. 16:10

Bőséges készletek és visszafogott kínai kereslet formálják a hangulatot – a piac egyelőre iránykereséssel reagál.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Jó kéthetes csúcson a szójabab kurzusa

2020. május 9. 11:09

A szójabab ára április 23. óta nem járt ennyire magasan, a kínai vásárlások támogatták a ralit.

Egyelőre várakozáson aluli a kukorica Békésben, gond van a napraforgó minőségével is

2023. szeptember 19. 10:10

Békésben levágták a kukorica tizedét, az 5,7 t/ha átlaghozam eddig elmarad a várakozásoktól. A napraforgó-betakarításnál már a hajrában járnak, ott pedig az olajtartalommal vannak gondok.

Erős rali után csökkentek az árak Chicagóban

2023. február 14. 06:36

A tengerentúlon vegyes összkép rajzolódott ki a hétfői terménypiaci kereskedésben, míg kontinensünkön a vevők diktálták a tempót.

A vetőmag az első lépés az úton. Ön dönt, merre indul.

2025. október 14. 10:10

A szélsőséges klímához alkalmazkodó tavaszi vetésű növények szerepe egyre jobban felértékelődik. De mely fajták teljesítenek a legjobban gazdaságszinten?