Terményárak

Emelkedett a francia búzaexport mértéke

Agrofórum Online

Az Európai Unión kívüli francia búzaszállítmányok mennyisége februárban növekedett, mivel Algériába és Marokkóba ismét több rakományt vittek, ellensúlyozva ezzel a kínai export megtorpanását – derült ki a Refinitiv adatain alapuló becslésből.

Az EU-n és Nagy-Britannián kívüli rendeltetési helyeken a tengeri búza export 821 000 tonna volt februárban, a 2020/21-es gazdálkodási szezon nyolcadik hónapjában.

Ez meredek emelkedést jelentett a januári 561 000 tonnától, és szintén valamivel meghaladja a decemberi mennyiséget, bár a szezonban a novemberi 877 000 tonnás csúcstól elmarad.

Algéria volt továbbra is a francia búza legnagyobb importőre az EU-n kívüli országok közül, februárban 309 000 tonnát vásároltak, ez az eddigi legnagyobb havi mennyiség ebben a szezonban.

Marokkó a második legnagyobb, az EU-n kívüli francia búza piacán 138 000 tonnával, ami szintén szezon csúcsot jelent ezen a rendeltetési helyen.

A búza exportja Kínába továbbra is körülbelül 68 000 tonnán maradt, vagyis egyetlen teherhajó ment az ázsiai országba, ugyanúgy, mint januárban. Így nem tértek vissza a korábbi magasabb szintű szállítások. Kína volt a francia búza legnagyobb célországa az október-decemberi időszakban.

Az EU-n és Nagy-Britannián kívüli összesített búza-szállítások július-februárban körülbelül 5 millió tonnát tettek ki a rakodási adatok szerint.
Ez összehasonlítva a FranceAgriMer mezőgazdasági iroda előrejelzésével 7,45 millió tonnás teljes szezonra vonatkozó adatot jelenthet, amely négyéves mélypont a tavalyi nyári alacsonyabb szintű francia betakarítást követően.

Az árpa exportja Kínába 170 000 tonnára esett vissza, ami kevesebb, mint a januárban mért csúcs fele – hívta fel a figyelmet a brit Thomson Reuters hírügynökség. Az EU-n kívüli februári árpa exportja 152 000 tonna volt összesen.

A francia kikötőkből – ideértve a kukoricát és a durumbúzát is – az összesített tengeri úton történő szállítások a januári szintnek megfelelően 1,14 millió tonnát ért el.

A különböző forrásokból származó szállítási adatokon alapuló Refinitiv-adatok később felülvizsgálhatók, és eltérhetnek a vámadatoktól is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Az ellátási problémákra fókuszáltak a kereskedők

2023. június 10. 09:49

Továbbra is vevői fölény jellemezte a terménypiacokat, így a hét alapvetően zöldben, azaz áremelkedést hozó mutatókkal fejeződött be.

Csökkentek az orosz búza exportárai a múlt héten

2024. március 6. 13:10

Az orosz búza exportárai csökkentek a múlt héten a globális piac dinamikájával összefüggésben, de elemzők szerint ismét nőtt a szállítási volumen.

Nagyot csökkent a kukorica határidős ára

2024. június 27. 07:10

Az Egyesült Államokban és Európában ellentétes irányú változások történtek. Az USDA negyedéves jelentése előtt a kereskedők kivárnak.

Az EU búzaexportőreinek borúsak az új szezonnal kapcsolatos kilátásai

2023. július 3. 10:08

Az orosz búza jelenti a fő veszélyt az EU exportértékesítésére a következő hetekben és hónapokban.