Terményárak

Milyen közös hatása van a devizaárfolyamnak és az időjárásnak?

Agrofórum Online

Újabb napok teltek el az árak emelkedésével, ami jó hír mindenkinek, hiszen most az ipari feldolgozók nagy része is megkönnyebbülhet.

Pontosabban fogalmazva: a világon nem csak a terményárak, hanem a kőolaj és az etanol ára is emelkedett, ami most a terménypiaci áremelkedéssel együtt pénzügyi szempontból kedvezőbb helyzetet jelent.

Az alapanyagok árának emelkedése elsősorban továbbra is a pénzügyi szektor mozgása miatt indult be: a legtöbb termelő és exportőr országban a folyamat kedvező, a helyi valuta gyengülése az amerikai dollárral szemben nagyobb árbevételt jelent. Egy elemző megfogalmazása szerint az argentin, a brazil helyzet és nem utolsó sorban Európában a farmerek boldogok lehetnek, az árfolyam-mozgások az árak emelkedését hozták.

Az elmúlt napok áralakulását befolyásolta, hogy a májusi USDA-becslésben a csökkenő termelés a fő termékek (búza, kukorica és szójabab) esetében a szezon folyamán készletcsökkenést is fog eredményezni. A jelenlegi kilátások szerint a termelés szintje elmarad a korábbi évekétől és a felhasználás mennyiségétől és ez az egész évet a magasabb átlagos és általános árszintek felé mozdíthatja el.

Korábbi összefoglalónkban az áremelkedés mértéke és tendenciája még kérdéses volt, de az elmúlt napok időjárási jelentései alapján erősödött az az álláspont, hogy bizonyos területeken már nem visszafordítható elmaradások tapasztalhatóak. Ezek közül is a kanadai területek szárazsága jelent nagyobb hangsúlyt kapó tényezőt, ami mind az olajosmagvak (canola – repce), mind a búza esetében kiesést eredményezhet. Az oroszországi előrejelzések is a tavaszi vetések lemaradását emelik ki, a búza termelésükben kb. 50 %-os arányt képviselő tavaszi búza vetésének csúszása, és a kedvezőtlen, hideg időjárás csökkenti annak esélyét, hogy a tavalyi rekordtermés megismétlésre kerülhessen.

Egész Európára jellemző, hogy az elmúlt 30 napban a szokásos csapadéknak 40-70 %-ka hullott csak – kevés kivételtől eltekintve mindenütt szükséges lenne további csapadékra. A WorldAgWeather ábráján a barnával jelölt részek mutatják a hiányos területeket és jószerivel érdemleges szántóföldi területek csak Nyugat-Romániában kaptak átlagosnak nevezhető mennyiségű csapadékot.

A következő napokban a helyzet további javulása főként Franciaországban és a Német-Lengyel síkságon várható – az előrejelzések alapján 20-50 mm csapadék is érkezhet. Eközben a hőmérséklet is kedvezően alakulhat, az átlagosnál 2-4 Celsius fokkal melegebb várható. Ez a két tényező tovább stabilizálhatja, javíthatja a búzakilátásokat, de még a repce helyzetét is jobbá teheti. A tavaszi kultúrák számára meg kedvező lehet, az eddigi pesszimizmust csökkentheti.

Ahogy már az elmúlt hetekben is, továbbra is kiemelt szerepet játszik az árak alakulásában az USA és Kína között a vámokkal kapcsolatos üzengetés. A múlt hét elején már megnyugodni látszott a helyzet – mindkét fél tett engedményeket, de az elmúlt napokban megint mintha mégsem lenne annyira sima a szójabab, a kukorica vagy az etanol értékesítési lehetősége Kínába. Nem feltétlenül a vita miatt, de nagy valószínűséggel köze van hozzá, hogy az USA heti exportadatai jelentősen csökkentek és a jelentések alapján további eladások is sztornálásra kerültek, tovább csökkentve a keresletet.

Összességében továbbra is inkább az árak emelkedése valószínűsíthető az agrárium saját közvetlen helyzete alapján, de a politikai játszmák hatása eredményezheti az emelkedő tendencia lassulását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az időjárásra figyelnek a terménykereskedők

2025. május 10. 11:10

Európában a héten a malmi búza 1,4 százalékkal, a kukorica 3,5 százalékkal, a repce 4,5 százalékkal került kevesebbe, a takarmánybúza 1,3 százalékos áremelkedést ért el.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

Egyre óvatosabbak a terménypiaci kereskedők

2025. április 26. 14:10

Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce 3,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 5,7 százalékkal került kevesebbe a héten.

Esőzést várnak egyes európai búzatermelő vidékeken

2025. április 19. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal került kevesebbe, és a repce 5,8 százalékkal, a takarmánybúza kurzusa 0,7 százalékkal emelkedett a héten.

Megállíthatatlan a kínai úthenger: négy hónapos csúcson a búza ára

2023. december 7. 08:10

Amerikában inkább csökkentek, míg Európában inkább emelkedtek a terményárak a szerdai kereskedés során. Chicagóban ugyan a búza ára 0,2 százalékkal nőtt, de a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 0,7 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.

A friss amerikai jelentést árazta be a piac az alapos mínuszokkal

2023. október 12. 11:10

Alapvetően elég erős eladói nyomás érződött a terménypiaci kereskedésben szerdán. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Áremelkedéssel fejeződött be a hét a terménypiacokon

2022. július 9. 10:07

Európában a malmi búza 357 euróba, a kukorica 316 euróba, a repce 693,5 euróba, a takarmánybúza pedig 285 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Robbant a terménypiac az exportpiaci hírekre

2023. január 27. 08:17

A gabonák további támogatást kaptak azon aggodalmak miatt, hogy Ukrajna fő beszállítói teljesítménye a háború miatt a vártnál kisebb lesz, és Oroszország termése is a várakozások alatt marad.