Terményárak

Négy mínuszos nap után drágult a búza

Agrofórum Online

Amerikában és Európában is emelkedtek az árak a pénteki kereskedési napon a terménypiacokon, csak a repce jelentett kivételt az Egyesült Államokban.

Chicagóban a búza 1,3 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, a repce viszont 3,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A határidős búza árfolyama négy egymást követő napon át tartó csökkenés után drágult.

„Azt hiszem, a búza esetében technikai fordulatot láttunk, ez egy tipikusan olyan eset, amikor a piacot túladták – mondta Joel Karlin, az Ocean States Research munkatársa. – A búza és más növények is kapnak némi támogatást a szójaolajban tapasztalt emelkedésből. Úgy gondolom, hogy a szójababolaj ralija az egész parkettet feldobta egy meglehetősen csúnya hét után” – tette hozzá Karlin.

Példátlan ütem

A szójabab határidős jegyzésára is emelkedett, miután az amerikai Nemzeti Olajmag-feldolgozók Szövetsége beszámolt az októberi szójabab-feldolgozási arányáról, ami minden idők rekordja, és jelentősen magasabb, mint a múlt hónapban és tavaly ilyenkor. A szójababolaj erősödése egész pénteken látható volt és végül 2,3%-os plusszal zárt.

Négy nap után

A szójababnál a pénteki emelkedés egy technikai fordulatból is adódik, miután a szójabab határidős jegyzései csökkentek az elmúlt négy kereskedési napon. Hamarosan visszatérhetnek értékesítési módjukhoz.

„A gazdálkodók az árak tisztességes megugrása mellett értékesítenek, de közben az exportkereslet várható csökkenésével is számolniuk kell” – mondta Tomm Pfitzenmaier, a Summit Commodity Brokerage munkatársa.

Visszafogott nyereség

A kukorica exportértékesítése erős volt az elmúlt hetekben, de a kereskedők azt feltételezik, hogy a következő hetekben a gyors ütem kifulladhat.

„A tél utáni amerikai exportkereslet körüli bizonytalanság és a jó dél-amerikai időjárás uralta a kereskedelmet ezen a héten” – emelte ki Daniel Flynn, a Price Futures Group munkatársa.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) heti közleményében közölt exportértékesítések az elemzői várakozások alsó szintjén vannak.

„Ennek a trendnek a folytatásától egyes elemzők továbbra is tartanak, így a vásárlók több dél-amerikai termék vásárlása mellett dönthetnek” – fűzte hozzá Flynn.

Emelkedő árak

Európában a malmi búza 5,5 eurós plusz után 216,25 euróba, a kukorica 3 eurós áremelkedést követően 210,25 euróba, a repce 8,75 eurós megugrás hatására 539,25 euróba, a takarmánybúza pedig 2,25 angol fontos plusz után 177,1 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Komoly esőzések után csökkentek az árak

2021. május 25. 06:11

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, így a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza ára is mérséklődött a következő határidőre.

Nagyon rossz lehet az idei orosz búzatermés

2024. június 15. 16:10

A szárazság és a fagy okozta károk miatti aggodalmak jelentősek Oroszországban, a világ legnagyobb búzaexportőrénél.

Mélypontokról fordultak vissza az árak

2024. március 8. 14:40

Optimista hangulatban telt a kereskedés csütörtökön a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab 1,6 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Háromhetes csúcs után csökkent a búza ára

2023. július 21. 07:40

A chicagói búza határidős ára csütörtökön negatív tartományba került, miután háromhetes csúcsra ért a kereskedési nap során.