18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Növénytermesztés

Elkeserítő: 3,3 tonnás kukoricák is születtek idén Magyarországon

Agrárminisztérium

Befejeződtek az idei évben az őszi betakarítási és a vetési munkák, a talaj kellően nedves volt az őszi vetések számára, a többé-kevésbé napos időben pedig jól lehetett haladni az őszi mezőgazdasági munkákkal is.

A betakarításra jelentős hatást gyakorolt a nyár közepétől tapasztalható elhúzódó aszályos időszak, illetve az ősz elején tapasztalható egyenlőtlen csapadékeloszlás, hiszen a tartósan sáros talaj sok esetben nehezítette a korai munkálatokat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai alapján a napraforgó betakarítása fejeződött be legkorábban, 2,5 tonna hektáronkénti termésátlaggal, közel 680 ezer hektárról 1,7 millió tonna termésmennyiséggel, mely

mintegy 4,9 százalékkal marad el az elmúlt öt év átlagától.

Az egyes vármegyék betakarítási eredményei között jelentős eltérések vannak a hektáronkénti hozamokat illetően, 1,8 t/ha-tól egészen 2,9 t/ha-ig.

Nagy vesztes a kukorica

Az idei aszály a kukorica esetében is okozott terméskiesést, a hektáronkénti hozamok ennek megfelelően ugyancsak csökkentek a korábbi évekkel összevetve. 865 ezer hektárról 5,8 tonnás hektáronkénti termésátlaggal összesen 5 millió tonnát meghaladó mennyiséget takarítottak be országosan.

Ezt a kultúrát viselte meg leginkább a szárazság, az idei termésátlag jelentősen elmarad az elmúlt évek termésátlagától. A vármegyei eredmények tekintetében a napraforgóhoz hasonlóan jelentős különbségek vannak, míg a nyugat-dunántúli vármegyék termésátlaga megközelítette a 7,7 tonnát hektáronként, addig

a Dél-Alföldön ez az érték 3,3 és 4,5 tonna között alakult.

Az őszi betakarítású szántóföldi kultúrák között a szójára is hatással volt a nyári aszály, ennek megfelelően az országos termésátlag itt is elmarad az elmúlt öt esztendő hozamaitól. A 111 ezer hektárt meghaladó termésterületről 2,2 tonna/hektár termésátlaggal összesen közel 250 ezer tonnányi szóját takarítottak be országosan.

A betakarított terület növekedése miatt azonban az idei évi szójatermés eredménye majd 50 százalékkal haladja meg a tavalyit, és közel 60 százalékkal az elmúlt öt esztendő termésmennyiségét.

A cukorrépa 54 tonna/hektáros termésátlagot produkált, összesen 454 ezer tonnát lehetett betakarítani ebből a kultúrából országosan, ami meghaladja a tavalyi mennyiséget. A burgonya szintén megszenvedte a csapadékhiányt és a nyári hőhullámokat, 6,3 ezer hektárról 173 ezer tonna termést takarítottak be ugyancsak országosan, mely eredmény szintén jobb a tavalyi értéknél.

Őszi vetések

A gabonák őszi vetése és az ehhez kapcsolódó teendők alapvetően meghatározzák a következő évi termést, ezért ennek az őszi munkának is komoly jelentősége van. A gazdálkodóknak ebben az időszakban figyelmet kell fordítaniuk a talaj előkészítésére, a megfelelő vetőmagok kiválasztására, és a vetés ideális időpontjának meghatározására.

Ezen munkák tekintetében elmondható, hogy repcéből 132 ezer hektáron, árpából 286 ezer hektáron, őszi búzából 914 ezer hektáron történt meg a vetés. Míg a repce és az árpa tekintetében a tényleges vetésterület mérete elmarad a tavalyitól, addig a búza esetében emelkedést mutat.

A rozs esetében 37 ezer hektáron vetettek, ami megfelel a tavalyi értéknek, míg a tritikálé esetében a 63 ezer hektáros tényleges vetésterület elmarad a 2023-as adattól.

Összegzésképpen kijelenthető, hogy az idei évben az időjárási szélsőségek ellenére rendben zajlottak a földeken az őszi munkák. A termésmennyiség egyes kultúrák esetében némileg elmarad az átlagostól, szójánál azonban jelentősen meghaladja azt.

A NAK őszi munkákról készített vármegyei adatsora IDE KATTINTVA érhető el letölthető formátumban.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

KSH: a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is biztosított

2022. október 6. 14:36

A Központi Statisztikai Hivatal idén is – mint minden évben – felmérte a kalászos gabonák terméseredményeit, és az adatok pontosan rámutatnak az éghajlatváltozás okozta kihívásokra. Az előző évhez hasonlóan a 2022-es évet is a csapadékhiány és a nyár folyamán többször jelentkező hőhullámok jellemezték, aminek következtében a kalászos gabonák terméseredményeiben jelentős visszaesés következett be, ugyanakkor a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is megfelelően biztosított.

Idén korábban fejeződött be a kalászosok betakarítása

2022. július 29. 12:34

A nagy hőség és a rendkívüli aszály miatt az idei évben korábban fejeződött be a kalászosok betakarítása.

Európában egyértelműen Németország számít a burgonya otthonának

2021. augusztus 21. 12:01

Németországhoz tartozik az Európai Unió burgonyabetakarításának több mint 21 százaléka.

Vermeer innovációk a szálastakarmány-betakarításban

2021. augusztus 1. 05:43

Kent Thompson (a Vermeer kutatási és fejlesztési vezetője) szerint a cég legfontosabb feladata olyan megoldások kidolgozása, amelyek segítik a farmereket a takarmánybetakarítás hatékonyságának növelésében.