Terményárak

Nem a spekuláció miatt alacsony a kukorica ára

Agrofórum Online

Szeptember második hete jobb hangulatban telt, az árak csökkenése az európai piacokon megállt és némi hezitálás után követte az amerikai árak emelkedő trendjét.

A meghatározó heti esemény csütörtök estére volt időzítve, ekkor jelent meg az USDA becslése és az ebben közölt információk voltak, amelyek alátámasztották az árak emelkedését.

Ez azonban nem azt jelentette, hogy nagy változás lenne az adatokban, a termékek nagy részénél az jellemző, hogy ha valahol csökkent egy szám, az másik oldalon kiegyenlítődött.

A búza termését a 2018/19-es szezonra korrigálták csak, ami érdemi változás, hogy a szezon végi, vagyis az ez év június végi készletszint emelkedett 1,75 millió tonnával, aminek nagyobb része a felhasználás csökkenéséből adódik. A 2019/20-as szezonra a termés mennyiségét most 765,53 millió tonnára várják, ami 4,7 %-kal több, mint a megelöző szezoné volt és mivel a felhasználás növekedése ennél kevesebbre, 20 millió tonnára várható -756,26 millió tonnát elérve- a szezon végi zárókészletek így 286,51 millió tonnára emelkedhetnek. Ez az az adat, ami az egész szezonra rányomhatja a bélyegét, mert egy stabil kínálatot mutat és így gátat szabhat az árak emelkedésének.

A szűkebb régiónkat nézve az EU28-ak várható termése 151 millió tonna, ami lehetővé tesz 27 millió tonnás exportot, tavaly, tavalyelőtt ez a szám 23 millió tonna körül volt, így itt is a kínálat dominál.

A sokat emlegetett orosz és ukrán kínálatot, várható exportot nem csökkentették – továbbra is 34 M to orosz és 19,5 M to ukrán exporttal számol az USDA, az augusztusi várakozáshoz képest némi csökkentés a termésnél a belső felhasználás rovására megy, ott számolnak alacsonyabb értékekkel és így a szezon végi készletek közel változatlanok maradnak.

A kukorica esetében a piac az USA-beli várható eredmények romlását várta és ez igazolódott is, de hogy mégsem eredményezett jelentős ugrást az árakban az a már említett ’itt elveszek – ott adok’ helyzet következménye. A 2019/20-es szezon termését az USDA csökkentette 3 millió tonnával ugyan, de a nyitókészletet megemelték szintén 3 millió tonnával és így a kínálati oldal változatlan maradt. Az ok, hogy a 2018/19-es szezon belső felhasználását 2, az exportot 1 millió tonnával csökkentették és így adódott a magasabb nyitókészlet.

Összességében a világ kukorica termése 1,1 milliárd tonna fölé várható, a felhasználás 1,13 milliárd tonnára várják, ami a készletszint további lemorzsolódását hozza. Kína helyzete továbbra is szinte becsülhetetlen, de abban egyetértés van, hogy nem várható jelentős változás és így a világ többi részére lehet koncentrálni.

Hazai helyzetünket illetően nincsenek nagy változások, az árak stabilizálódtak és mint az a NAIK AKI PÁIR adatokból is látszik, az augusztus végi mélypontokhoz képest az árak javultak. A EUR/HUF árfolyam is segített abban, hogy forintban a felvásárlási átlagár a malmi búzánál 1.000,-Ft/to-val volt magasabb és ismét 50.000,-Ft/to fölé került. A kukorica ára forintban nem sokat változott, az árpa ára szintén emelkedett, de az nem mérvadó, mert a megelőző heti volt – szerintem – túl alacsony, inkább tartottnak mondanám.

A kilátásokat illetően a kukorica eladási lehetőségeiben nem látok jelentős újdonságot – a vételi árindikációk erre az évre a Dunántúlon 135-140 EUR/to között vannak, míg az Alföldön 5-6 EUR/to-val ez alatt. A jövő év eleji szállításra is csak néhány EUR/to-val magasabb az árelképzelés, de a 140 EUR/to-s dunántúli és a 132-135,-EUR/to-s alföldi árakat jegyzik a kereskedők.

Megint hallani olyan véleményeket, hogy a mostani árak, csak az „ügyeskedők” által mozgatottak, de ha megnézzük az európai piaci árakat, ezek az árszintek reálisak. A 17-i, e heti keddi milánói jegyzések is csökkentek – a belső saját termésre 2 EUR/to-val, míg az importált árura 1 EUR/to-val. Egy reális fuvarköltséget figyelembe véve a tegnapi, 175-182 EUR/to jegyzés 128-135,- EUR/to közé adódik magyarországi dunántúli telephelyen gépkocsira rakva.

Várakozásom szerint a mostani árak akár az egész évben közel változatlanok maradhatnak, a spekulációnak nincs nagy tere, a reális költségek megfizetése hozhat névleges áremelkedést egyedül.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágul a búza a gyengébb dollár miatt

2025. április 12. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára gyakorlatilag stagnált. A takarmánybúza kurzusa azonban 0,3 százalékkal emelkedett.

A kínai vámtarifák miatt zuhant a szójabab ára

2025. április 5. 11:10

Chicagóban a búza 0,1, a kukorica 1,5, a repce 1,4 százalékkal drágult, ám a szójabab 4,5 százalékkal került kevesebbe, mint a múlt héten.

A kukorica ára több hónapos mélypontról pattant vissza

2025. március 29. 11:10

Piaci elemzők szerint a kukorica ára Chicagóban pénteken az elmúlt több mint három hónap legalacsonyabb árszintjére zuhant.

Bizonytalan jövőre készülnek a terménykereskedők

2025. március 22. 11:10

A búzának sikerült a felszínen maradnia, míg többi termény ára csökkent a hét végére, igaz a heti teljesítmény így is plusz mindenhol.

Terményárak: technikai okok miatti egy-két napos korrekcióra számíthatunk?

2019. május 17. 10:31

Nem segített az árakat megtámasztani az USDA becslése 2019/20-ra, a most első ízben közzétett adatok a további árubőséget vetítik előre. Továbbra is az árcsökkenést eredményező tényezők vannak többségben a piacokon és a várakozások is ezt támasztják alá.

Terménypiac: Felrobbant a napraforgó ára, de miért?

2019. november 27. 13:21

November közepéhez képest némileg váratlan az ukrán és az orosz gabona-export ütemének lassulása, emiatt erősödhetnek tovább a jegyzések.

A megbékélés elhalasztva: szója fel, de meddig?

2018. december 12. 11:54

December első hete még pozitív hozzáállásban telt, így az amerikai tőzsdei jegyzések emelkedni tudtak, de ez nem terjedt át Európára és itt csak minimális elmozdulás következett be.