4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Terményárak

Olcsóbb lett a búza az amerikai aratás erőteljes kezdése miatt

Agrofórum Online

Amerikában kiegyenlített piacot, míg Európában inkább eladói túlsúlyt lehetett látni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab pedig 1,3 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce drágult.

Az őszi búza betakarítása az Egyesült Államokban 27%-ban befejeződött – áll az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) legfrissebb jelentésében. Ez magasabb az 5 éves 14%-os átlagnál.

A tavaszi búza terméskörülményeinek javulásával párosulva a kereskedők és elemzők úgy vélik, hogy az Egyesült Államok búzatermelése ebben az évben erős lesz.

Nagy termésben reménykednek

„A tavaszi búza állapota is lényegesen jobb, mint egy évvel ezelőtt – áll a Commerzbank közleményében. – Ez összességében erőteljes termésre ad reményt.” Mindez ellensúlyozta az orosz termelési kilátások csökkenésének hatását a keddi kereskedésben.

Felkészülés a hőségre

A kukorica és a szójabab drágult, a kereskedők és az elemzők pedig az amerikai termőterületeket sújtó meleg időjárási hullámra koncentrálnak. Ezt úgy teszik meg a kereskedők, hogy „időjárási prémiumot” adnak a határidős ügyletek áraihoz. A határidős jegyzések pedig emelkednek abban az esetben, ha a hőség rontja a hozamokat.

A nyári vegetációs időszak lényeges szakasza előtt állnak az északi féltekén termesztett növények – szerepelt az AgResource anyagában. „Az Egyesült Államok kukoricatermését júliusban, a szójababot pedig augusztusban határozzák meg.”

Orosz helyzet

Az oroszországi növénytermesztés várhatóan visszaesik a korábbi évekhez képest – áll a SovEcon közleményében. Az agrárkutató cég a teljes termelést 127,4 millió tonnára prognosztizálja, ami 12%-os csökkenést jelent az előző évi 144,9 millió tonnához képest.

A búzatermelés 13%-kal, 80,7 millió tonnára, míg az árpáé 12%-kal 18,6 millió tonnára, a kukoricáé pedig 12%-kal 14,6 millió tonnára csökken. „A három fő növény termése várhatóan alacsonyabb lesz a tavalyinál az elmúlt hónapok időjárási anomáliái miatt” – közölte a cég.

Kevesebb etanol

A Dow Jones által megkérdezett elemzők szerint az Egyesült Államok etanolkészleteinek csökkenésére lehet számítani ezen a héten. A készletek egészen 22,7 millió hordóig eshetnek vissza – ahol decemberben voltak – a múlt heti 23,22 millió hordóról. Az elemzők előrejelzése szerint a napi átlagos etanoltermelés is csökkenni fog, akár napi 1 millió hordóra is. Az etanol gyártáshoz amerikai kukoricát használnak.

Eladói nyomás

Európában a malmi búza 1,25 eurós mínusz után 229 euróba, a kukorica 0,25 eurós árcsökkenést követően 208,75 euróba, a repce 3 eurós plusz hatására 460 euróba, a takarmánybúza pedig 0,05 angol fontos mínusz után 170 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A búza ára enyhén emelkedett hálaadás ünnepe előtt

2025. november 24. 14:10

Visszafogott forgalom és vegyes ármozgások jellemezték a múlt hetet: a búzától a szójáig mindenhol óvatos piaci hangulat uralkodott.

A vártnál magasabb kínálati kilátások mozgatták a piacot

2025. november 17. 16:10

Bőséges készletek és visszafogott kínai kereslet formálják a hangulatot – a piac egyelőre iránykereséssel reagál.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Kína újra vásárol amerikai terményeket

2025. november 1. 11:10

Kína újra vásárol amerikai szóját, de a kukorica és búza kimaradt a megállapodásból – ez befolyásolja az árak alakulását.

Egyetlen szem ukrán búza sem maradt Romániában október óta

2024. február 23. 08:10

A gabonakereskedők egymillió tonna ukrán búzát importáltak Romániába ebben a szezonban, ezzel Románia a második legjelentősebb exportpiacnak számított az ukrán búza számára Spanyolország (3,3 millió tonna) után - közölte az Economica.net román gazdasági portál az ukrán vámhatóságtól származó adatokat ismertetve.

Nagyot nőtt a magyar gabonaexport

2018. február 23. 11:06

A kivitt mennyiség 43 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta.

Chicagóban és Párizsban is drágult a kukorica

2023. június 7. 07:36

Egy jelentés szerint a június közepére és végére vonatkozó időjárás-előrejelzés valószínűleg döntő fontosságú lesz a gabonapiacok, különösen a kukorica számára.

Kifulladt az odesszai rakétatámadás miatti búzarali

2024. augusztus 16. 06:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is csökkent, ám a repce pluszban zárt.