Terményárak

Rakétaként lőtt ki a búza ára – erről is a kínaiak tehetnek

Agrofórum Online

Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a hétfői terménypiaci kereskedésben, míg Európában határozottan felülkerekedtek a vevők. Chicagóban a búza 2,7 százalékkal, a kukorica pedig 0,2 százalékkal drágult, miközben a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A chicagói búza napközben több mint 3 százalékos pluszban is állt hétfőn, a kereskedés az elmúlt hónapok legmagasabb szintjére emelkedett, miután az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) megerősítette az idei legnagyobb egyedi magáneladást Kínának.

A kukorica ára éppen pluszban zárt, amit az Egyesült Államok kormányának kedvező exportellenőrzési jelentése is támogatott, míg a szójabab kurzusa csökkent az időszak eleji kereskedésben és zárásra is ez a trend maradt.

A búza kereskedése azután kapott támogatást, hogy az USDA megerősítette, hogy a 2023/24-es gazdálkodási évre 440 000 tonna amerikai búzát értékesítenek Kínába.

„Azt hiszem, az a tény, hogy Kína beszáll az amerikai búza felvásárlásába, és a Fekete-tengeren kötött üzletet, azt sugallja, hogy végre elkezdhetünk stabil árakat látni” – mondta Mike Zuzolo, a Global Commodity Analytics elnöke.

Eközben a januári szójabab jegyzésára több mint 1%-kal esett, miközben az elemzők továbbra is figyelték az időjárási viszonyokat a szárazság sújtotta Brazíliában, ahol az eső előrejelzése segít enyhíteni a terméssel kapcsolatos aggodalmakat.

A kukorica kereskedését az exportjelentése is alátámasztotta, amely szerint több mint 1,2 millió tonna kukoricát exportálnak, ami jóval meghaladja a várt 350 000–900 000 tonnás tartományt.

Európában a malmi búza 0,75 eurós plusz után 223,75 euróba, a kukorica 2,5 eurós áremelkedést követően 202,5 euróba, a repce 3,5 eurós megugrás hatására 444,75 euróba, a takarmánybúza pedig 1,6 angol fontos plusz után 185,25 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

Egyre óvatosabbak a terménypiaci kereskedők

2025. április 26. 14:10

Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce 3,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 5,7 százalékkal került kevesebbe a héten.

Esőzést várnak egyes európai búzatermelő vidékeken

2025. április 19. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal került kevesebbe, és a repce 5,8 százalékkal, a takarmánybúza kurzusa 0,7 százalékkal emelkedett a héten.

Drágul a búza a gyengébb dollár miatt

2025. április 12. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára gyakorlatilag stagnált. A takarmánybúza kurzusa azonban 0,3 százalékkal emelkedett.

Több kukorica és napraforgó termett az idén, mint tavaly

2018. november 27. 12:33

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 604,4 ezer hektárról 1,8 millió tonna napraforgót takarítottak be.

Két hetes csúcs után csökken a szójabab ára

2020. május 29. 08:03

Európában rossz napja volt a repce befektetőinek, de a másik három gabonafajta kivétel nélkül drágult a következő határidőre.

A friss amerikai jelentést árazta be a piac az alapos mínuszokkal

2023. október 12. 11:10

Alapvetően elég erős eladói nyomás érződött a terménypiaci kereskedésben szerdán. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Amerikai–magyar szója találkozó az Agrárminisztériumban

2018. augusztus 19. 09:00

A találkozón az amerikai és a magyar résztvevők is megerősítették együttműködési szándékukat és várakozással tekintenek a szakmai kapcsolatok bővülése elé.