Terményárak

Szárnyaltak az árak a kínai vásárlások és a brazil időjárás miatt

Agrofórum Online

Egyértelmű vásárlói fölénnyel indult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,7 százalékkal, a kukorica 2,8 százalékkal, a szójabab szintén 2,8 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A chicagói szójabab határidős jegyzésárai meredeken emelkedtek hétfőn a kínai kereslet és a Brazíliában tapasztalt rekkenő hőség hatására. A dél-amerikai országban a gazdálkodók várhatóan a termést erősen károsító hőmérséklettel szembesülnek majd a következő napokban.

Eközben a kukorica határidős árai emelkedtek a technikai alapú kereskedés és Mexikó amerikai gabonavásárlásainak támogatása miatt – ezek a fejlemények a búza határidős jegyzésárának is lendületet adtak a kereskedők szerint.

A rali fellendítette a chicagói határidős szójaliszt piacát is, a decemberi határidős szerződés új csúcsra ért.

Az árak általában megugrottak, mivel a legújabb időjárási modellek azt jósolják, hogy Brazília területének északi kétharmadán a következő napokban 38 Celsius-fok körüli hőmérsékletet várható.

A szójabab határidős piacát az is támogatta, hogy Kína hétfőn ismét amerikai szójababot vásárolt, miután a múlt héten sorozatosan kötöttek üzletet, Joe Biden és Hszi Csin-ping szerdai San Franciscó-i találkozója előtt.

Eközben az AgRural mezőgazdasági tanácsadó cég az időjárás miatt csökkentette Brazília 2023/24-es szójabab-termésére vonatkozó előrejelzését.

„Ez az a két folyamat erősítette egymást, hiszen várhatóan Dél-Amerikában csökken a szójabab kínálata, miközben a kínai vásárlások miatt a kereslet élénkül” – mondta Don Roose, a US Commodities elnöke. 

A kukorica is drágult, miután a múlt héten csaknem hároméves mélypontra süllyedt az árszint, miután a kormány jelentése szerint az amerikai gazdálkodók rekordtermésre számíthatnak. 

Európában a malmi búza 1,5 eurós plusz után 23,75 euróba, a kukorica 2,5 eurós áremelkedést követően 208,5 euróba, a repce 13,5 eurós megugrás hatására 443 euróba, a takarmánybúza pedig 0,75 angol fontos plusz után 187,1 angol fontba került tonnánként a következő határidőre. 

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Fogytán a bőtermő szója vetőmagok

2018. február 28. 14:42

Érdemes sietni a szója fajtaválasztással, mert a Karintia Kft. stabilan teljesítő bőtermő szójafajtáiból idejekorán hiány várható.

A bankszektor rendkívüli piaci mozgásai a gabonapiacon is érződtek

2023. március 14. 06:57

Amerikában az eladók, Európában pedig a vevők dominálták a hétfői kereskedési napot a terménypiacokon.

Nagyobb figyelmet kell fordítani az okszerű műtrágyázásra - Yara Nap konferencia, 2019

2019. január 29. 09:14

A konferencia egyik témája volt a digitális megoldások kérdése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a tápanyagellátási technológiákra, továbbá az előadások a takarmánynövények – fókuszban a kukorica és a szója – tápanyag-gazdálkodási kérdéseit érintették, de szó volt az aktuális műtrágyapiaci trendekről is.

Felgyorsult a szójabab betakarítása Argentínában, már a földek 38 százalékán végeztek

2020. április 19. 17:41

Az argentin termelők ebben a szezonban már a szójaföldek 37,8 százalékáról takarították be a termést, az eddigi adatok szerint az átlagos hektáronkénti hozam 3,42 tonna - derült ki a Buenos Aires-i Gabonatőzsde heti jelentéséből.